Page 440 [440]
A tekintélytisztelet Szküllája és a küldetéstudat Kharübdisze között hajózva addig im¬
bolygott a sajkám, amíg végtére el nem készült egy hosszú vitacikk, Tihanyi anzix
címmel, amelyben módszeres alapossággal igyekeztem rámutatni néhány állítás és egy
tipikus megközelítésmód tarthatatlanságára.
Váratlan sugallattól vezéreltetve megszereztem az e-mail címét, és elküldtem az egész
szöveget Hankiss Elemérnek. Hátha csak félreértették, félremagyarázták a tudósítások.
Hátha nem is úgy gondolta. Jobb volna tisztázni, mielőtt a mégoly korlátozott nyilvá¬
nosságban is, de elkezdeném csépelni a gondolatait, és rajtuk keresztül őt magát.
Néhány napon belül megjött a válasz. Nem tudom, mire is számítottam, de a levél vá¬
ratlanul ért. Egyrészt írója végtelenül nyitott, elegáns, kedves és nagyvonalú volt,
semmilyen kifogást nem támasztott a közléssel szemben, miközben határozottan meg¬
védte és újraformulázta néhány állítását. Álláspontom helyességéről meggyőződve egy
viszontválaszban igyekeztem reflektálni vitapartnerem új érveire — hogy mire a végére
érjek, feladjam eredeti szándékom, és elálljak a közléstől. A Tihanyi anzix soha nem
jelent meg.
Hogy mi tartott vissza? Ma már nem tudom, nem emlékszem. Talán arra jöttem rá,
hogy óvatosabban kéne ezekhez a kérdésekhez hozzányúlni? Hogy ez a fajta vitapozi¬
ció talán nem is vezet sehová? Hogy még ha igazam is volna, és kimutatható a Nagy
Ember aránytévesztése vagy elhamarkodott ítélete, mégis lenne egy olyan rossz hangu¬
lata a dolognak, mintha az ő fényéből egy kicsit ellopva akarnék magasabbra kapasz¬
kodni? Vagy hogy nem is annyira fontos, hogy azonnal igyekezzünk rendet vágni a
vélemények bozótosában, mielőtt egy narratíva rendezett ültetvénye válna belőle?
Mai szemmel jó döntésnek tartom, örülök, hogy az írás akkor nem jelent meg. Gna¬
tyenkónak mégis egy levélváltást köszönhetek egy nagyszerű emberrel. Egy olyan
tudóssal, aki a fiatal, ismeretlen pályatárs tárgyilagosan hebrencs vitaszövegét is jóin¬
dulatúan és támogatóan tudta fogadni.
A nagy amerikai egyetemeken egy ideje tervszerűen archiválják a legkiválóbb profes-¬
szorok, legnagyobb hatásúnak tartott kutatók, az , égitestként világító nagy szellemek"
(luminaries) minden egyes személyes szövegét, beleértve az elektronikus levelezésüket
is, hogy az utókor számára megmaradjon az esély ezek felhasználására, valamilyen, a
jelenben még nem ismert kontextusban. Ez a visszaemlékezés alkalom arra, hogy egy,
ez idáig ismeretlen Hankiss-szöveg közreadásával gazdagítsam azt a gyűjteményt, ami
talán előáll, létrejön majd egykor.
A ki elolvassa ezt az egykori levélváltást, az megértheti, engem akkor mivel gazdagított
az, hogy tisztelhettem Hankiss Elemért. A sors nagy ajándéka, hogy miután személyes
ismerősök lettünk, közös kőszegi életünknek köszönhetően, meg is szerethettem. A
tihanyi előadás emléke rég a múlté, de élesen él bennem minden pillanat, amit bősz
beszélgetéssel töltünk az autóban a hosszú Budapest-Kőszeg utakon, a neolitikumtól a
Mars-kolóniáig kalandozva, álomba ringatva Mikit és Anikót a hátsó ülésen.
440