Stranica 400 [400]
A tehetetlen város
EKF-helyszínként megfelelni az elvárásoknak egy dél-amerikai mentalitású ország
érintett jelenségekkel őszintén számot vetünk, ha tehát számolunk a kultúra lényegét
semmibe vevő, a művészet fogalmát kiforgató nemzetközi trenddel egyfelől, az euró¬
paitól fényévekre lévő hazai közfelfogás és politikai gyakorlat következményeivel
másfelől, máris kevesebb szemrehányással illethetjük a pécsi hatalmi elit szerencsét¬
lenkedését, dilettantizmusát, s az e dilettantizmust professzionalizmusként beállítani
igyekvő demagógiát. Érdemes e megfontolásokkal szembesítve újraolvasni a Magyar
Hírlap egyik őszi elemzésének néhány mondatát:
, Nem mindegy, hogy ki vágja át a szalagokat, ha arra, ami mögötte van, kurzustól és
választott vezetőktől függetlenül büszkék lehetünk 2010-ben és utána is? A halogatás¬
nak legfeljebb ürügye, újabb és újabb alibije van, de nem oka. Ki fogjuk várni a pilla¬
natot, amikor nem marad más érv, mint az, hogy már mindegy, ki a program szellemi
vezetője, csak legyen, aki fogja az ollót.
Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez a pici mind megette!
Kár, hogy nem működik a mondókába rejtett munkamegosztás Pécsett, mert mindenki
csak enni akar, ráadásul nem az ujjacskák irányítanak, hanem az a hatalmas tenyér,
amely ráborult a programra. Hogyan lehet elsiklani például a polgármester kijelentése
fölött, mikor a pályázat szellemi atyjait mindössze hét civil értelmiséginek nevezi a
városban élő több ezer közül. Egyáltalán, miként lehetséges, hogy abban az országban,
ahol csaknem háromezer fesztivált szerveznek évente, mindössze öt jelentkező van min¬
den idők legnagyobb kulturális beruházásának az élére?
Úgy tűnik, alkalmatlan a magyar politikai kultúra arra, hogy megfelelő pályára állít¬
son egy jelentősebb kulturális projektet. Mert nincs az a kurzus, amelyik képes volna
ellenállni a kísértésnek, hogy ne valami nagy, önigazoló, emblematikus izét csináljon
egy nemzeti színházból, egy EKF-bdl vagy akár egy emlékműből. És ami jelképes, az
400