Stranica 387 [387]
OCR
parázzsal és hamuval borították. A hőre szükség volt, hogy a broa, azaz a mindennapi kenyér megsüljön. Később megismerték és termesztették a helyi gumós növényeket, az édesmaniókát, az édesburgonyát, a tarot, a jamot, az anagaritót, és a taiát. A dugványokat az Ada-folyónál élő, Pomerániából idetelepedett földművesektől szerezték be.”'® Silva érzékletesen írja le a magyarok lakodalmi szokásait: , Jaraguá koloniális vidékén voltak korszakok, amikor a telepesek egyáltalán nem használtak motorizált járműveket. A közlekedési eszköz a szekér volt és ritkán a trole, de azt is csak a jómódúak használták. Ezek a járművek, amikor esküvői menetet szállítottak, fel voltak díszítve pálmalevelekkel, fonott levelekkel. A szekereket színes szalagokkal és mindenféle virággal vonták be. Amikor a lakodalmi menet elhaladt, dudák hangjával és latin eredetű tűzijátékokkal búcsúztatták az ifjú párt. A tűzijáték és a dudálás az európai népek szokása volt, különösen Pomeránia és az alsó Rajna lakói között. Itt a koloniális stílusú házasság megvalósítása előtt a családok küldöncöket küldtek szét gyalog, vagy lóháton, hogy meghívják a különböző családokat a lagziba. A hírnökök fiúk és lányok is lehettek, akik szépen felöltöztek, feldiszitették magukat, melliikre virágokat, szalagokat helyeztek. A meghívott családok ilyenkor megvendégelték a hírhozókat, akik serkentő verseket mondtak a meghívottaknak. Amíg a lakodalmi menet elindult a polgári és egyházi esketés helyszínére, az ifjú pár szülei előkészítették a lakodalmat. Az attó! függött, hogy az evés—ivasra hány embert hívtak meg. A meghívottak sohasem panaszkodtak az ilyen fogások után. Még manapság is előfordul egy érdekes játék: a férfirokonok közül valaki körbead egy új éjjeliedényt, amelybe fehérbort töltöttek, melynek felszínén kis virslik úszkálnak. Kötelezően minden férfi kortyol belőle és kivesz egy virslit. A megmaradt finomságokat általában szétosztották a meghívottak, a főzőasszonyok és a közeli rokonok között. Amikor az ifjú házasok megérkeztek a tanúk kíséretében már minden készen állt. Először a családtagok, a barátok és a rokonok üdvözölték az érkezőket nagy gesztusokkal és könnyes mosollyal. Szokás volt, hogy a meghívottakat zenészek fogadták és a szerint, hogy hogyan ismerték a muzsikát, teljesítették a vendégek kívánságait. Közben mondókákkal és éljenzésekkel fokozták a hangulatot. A "hungarézék" szokása volt az is, hogy mialatt az ifjú pár a meghívottakkal az első vacsorát fogyasztotta, ellopták a menyas-szony cipőjét. A tanúk számára, akik általában a pár mellett ültek ez kritikus pillanat volt, hiszen a lopást csak az követhette el, aki az asztal alatt kúszva megközelítette és meglazította a cipőt, megkönnyítve ezzel a lopást. Ez többnyire akkor történt, amikor a szakácsok vagy szónokok hangoskodásukkal megzavarták az étkezést, megkönnyítve ezzel az újdonsült mátka cipőjének ellopását. Az egyik meghívottnak meg kellett becsülnie az ellopott cipő értékét és a vigyázatlan tanúknak ki kellett fizetni a kárt. Az étlapokon az ételek a bevándorlók szokásai szerint álltak össze. A magyar nép, amely még manapság is ezt a szokást folytatja ízletes ételek elkészítésével jeleskedett. Különösen a híressé vált Strudel-lel (rétes), polaschinkával (palacsinta), "Zerrissenehosen"-nel és a szárnyasok húsából készített levessel, amely, a balkáni vidékek híres fiiszerével, a paprikával késziilt.”'° 387
