Stranica 387 [387]
parázzsal és hamuval borították. A hőre szükség volt, hogy a broa, azaz a mindennapi
kenyér megsüljön. Később megismerték és termesztették a helyi gumós növényeket, az
édesmaniókát, az édesburgonyát, a tarot, a jamot, az anagaritót, és a taiát. A dugvá¬
nyokat az Ada-folyónál élő, Pomerániából idetelepedett földművesektől szerezték be.”'®
Silva érzékletesen írja le a magyarok lakodalmi szokásait: , Jaraguá koloniális vidékén
voltak korszakok, amikor a telepesek egyáltalán nem használtak motorizált járműveket.
A közlekedési eszköz a szekér volt és ritkán a trole, de azt is csak a jómódúak használ¬
ták. Ezek a járművek, amikor esküvői menetet szállítottak, fel voltak díszítve pálmale¬
velekkel, fonott levelekkel. A szekereket színes szalagokkal és mindenféle virággal von¬
ták be. Amikor a lakodalmi menet elhaladt, dudák hangjával és latin eredetű tűzijáté¬
kokkal búcsúztatták az ifjú párt. A tűzijáték és a dudálás az európai népek szokása volt,
különösen Pomeránia és az alsó Rajna lakói között. Itt a koloniális stílusú házasság
megvalósítása előtt a családok küldöncöket küldtek szét gyalog, vagy lóháton, hogy
meghívják a különböző családokat a lagziba. A hírnökök fiúk és lányok is lehettek, akik
szépen felöltöztek, feldiszitették magukat, melliikre virágokat, szalagokat helyeztek. A
meghívott családok ilyenkor megvendégelték a hírhozókat, akik serkentő verseket
mondtak a meghívottaknak.
Amíg a lakodalmi menet elindult a polgári és egyházi esketés helyszínére, az ifjú pár
szülei előkészítették a lakodalmat. Az attó! függött, hogy az evés—ivasra hány embert
hívtak meg. A meghívottak sohasem panaszkodtak az ilyen fogások után. Még manap¬
ság is előfordul egy érdekes játék: a férfirokonok közül valaki körbead egy új éjjeli¬
edényt, amelybe fehérbort töltöttek, melynek felszínén kis virslik úszkálnak. Kötelezően
minden férfi kortyol belőle és kivesz egy virslit. A megmaradt finomságokat általában
szétosztották a meghívottak, a főzőasszonyok és a közeli rokonok között.
Amikor az ifjú házasok megérkeztek a tanúk kíséretében már minden készen állt. Elő¬
ször a családtagok, a barátok és a rokonok üdvözölték az érkezőket nagy gesztusokkal
és könnyes mosollyal. Szokás volt, hogy a meghívottakat zenészek fogadták és a szerint,
hogy hogyan ismerték a muzsikát, teljesítették a vendégek kívánságait. Közben mondó¬
kákkal és éljenzésekkel fokozták a hangulatot. A "hungarézék" szokása volt az is, hogy
mialatt az ifjú pár a meghívottakkal az első vacsorát fogyasztotta, ellopták a menyas-¬
szony cipőjét. A tanúk számára, akik általában a pár mellett ültek ez kritikus pillanat
volt, hiszen a lopást csak az követhette el, aki az asztal alatt kúszva megközelítette és
meglazította a cipőt, megkönnyítve ezzel a lopást. Ez többnyire akkor történt, amikor a
szakácsok vagy szónokok hangoskodásukkal megzavarták az étkezést, megkönnyítve
ezzel az újdonsült mátka cipőjének ellopását. Az egyik meghívottnak meg kellett be¬
csülnie az ellopott cipő értékét és a vigyázatlan tanúknak ki kellett fizetni a kárt. Az
étlapokon az ételek a bevándorlók szokásai szerint álltak össze. A magyar nép, amely
még manapság is ezt a szokást folytatja ízletes ételek elkészítésével jeleskedett. Külö¬
nösen a híressé vált Strudel-lel (rétes), polaschinkával (palacsinta), "Zerrissene¬
hosen"-nel és a szárnyasok húsából készített levessel, amely, a balkáni vidékek híres
fiiszerével, a paprikával késziilt.”'°
387