Stranica 291 [291]
Társas blogkultúra,
társtudományi felfedezés
Egy közösségi műfajkísérlet pártján
A Gergely Andras
Halódó, de éledő- félben lévő műfaj a szociográfia. Köznapias közlésmód a blog, ám
tudományos igénnyel társítva immár olyan kísérlet, ami funkciójában is közösségi.
Közösségmegosztó, közösségápoló, s mindenekelőtt közös felelősségre késztető.
Ám annál is inkább az, ha a műfaj sajátosságai és megjelenési arculatai nemcsak válto¬
zékonyak, de hiánypótlók is, s ha a népélet-leírás klasszikus hagyományait követendő,
egyenként is eltérő kereteket kapnak: hol alkalmi bejegyzéshez, megfigyeléshez, jegy¬
zeteléshez hasonló formát, máskor meg doktori disszertáció-fejezetet képviselnek. S
még ennél is inkább próbára tévő az összkép, ha olyan, százas nagyságrendű írás¬
válogatásról eshet szó, melyet épp kezemben tartok. Népiblog. Az elmúlt évek írásai
(2014—2016) — ezt a címet kapta a tudományos keresztségben az a kötet," melynek
végső szándéka talán az lehetett, hogy valamiféle korosztalyi-nemzedéki elszámolást
végezzen, megfigyelő értelmezések sorozatába illeszkedő kortanúságot jelenítsen meg
egy szakmai Facebook-közösség jószándékával. Szerény vállalkozás, mindössze né¬
hány fiatal gondolkodó, reflektáló, s ami tán fontosabb: kérdező személyiség adta ös-¬
sze itt munkáit, folyóirat-cikkeit, reflexióit, kérdéseit és talányait, hogy az ötletgazda
Papp István sugallatára valamiféle homálybogozó kört kerekítsenek társadalom- és
politikatörténeti érdeklődésük köré. De mert társai között is többeket hevített a népi
mozgalom, a társadalomkritikai íráshagyomány folytatása, vagy talán a két világhábo¬
rú közötti magyar eszmetörténet egyik méltánylandóan jó példája lehetett előkép, hogy
folytassák ott, ahol a szó fegyvere, a minőség diadala, a szabadság még lehetséges ki¬
csiny körének hangja elhagyta a közlésmódok piaci standjait, s beleszorult a történet¬
tudományi, politológiai vagy alkalmi közléstechnikai formalitások áradatába. A feltáró
írásnak mint követendő hagyománynak, a szónak mint fegyelmező fegyvernek, s a
gondolatnak mint vezérlő ideának közös megbecsülése hajtotta tehát egybe ezt a nagy
seregnyi írást, melyeket nem összefoglalva, hanem egyenként, nem mérlegelve, hanem
közelnézetben, s nem valamiféle klasszifikáló mustrában színtelenítve, hanem önálló
hangjuk és egyedi vonásaik minden szépségességével kellene olvasni, értelmezni,
becsben tartani, továbbgondolni. ,,Recenzalni” tehát csak annyiban lehet, amennyiben
szinte minden írás a maga nemében jelenhet meg, minden , üzenet" saját hangot kap,
minden egybecsengés és belső harmónia a talányos okfejtések felé terel, s minden sti¬
291