Page 240 [240]
sodni kívánunk /...], mert e földet [...] még mindeddig nem orosz, hanem magyar fö/d¬
nek ismerjük." A vitában az időközben létrejött horvát-magyar kiegyezés miatt horvát
képviselők már nem vettek részt (Horvátország még 1848 áprilisában de facto levált
Magyarországról, a társország különválási jogát valós opcióként pedig nemcsak 1848
augusztusában ismerte el hivatalosan Deák előterjesztésére a magyar kormány, de
Kossuth például már 1848 előtt is elfogadhatónak tartotta azt), az ország etnikai—
területi föderalizálását viszont a zömmel szerb és a román nemzetiségű képviselők
markáns csoportja továbbra is koncepciózus következetességgel képviselte. Ők a több¬
ségi, és végül Deák nevezetes átfogalmazásában elfogadott állásponttal szemben —
amely határozott különbséget tett a politikai tekintetben egy, oszthatatlan, egységes
nemzet és a (közigazgatás alsóbb szintjein, a bíráskodás és az oktatás teljes spektrumá¬
ban kollektív nyelvhasználati jogokhoz jutó) nemzetiségek között — egy kisebbségi
törvényjavaslatot dolgoztak ki. Ez hat, egymással teljesen egyenjogú országos nemzet,
és azok nyelvének, szimbólumainak és külön történelmének elismerését deklarálta , az
állam területi épségének és politikai egységének korlátai között". A kisebbségi tör¬
vényjavaslat mellett érvelők kiemelték, hogy , ott, hol zöbb néptörzs lakik egy ország¬
ban, nem lehet kizáró joga egy néptörzsnek; hogy az államegység ürügye alatt saját
genetikai nemzetiségét másra átruházza, és saját nemzetisége után a közös hazát ki¬
váltságos sajátjának nevezze" (Trifunácz Pál) vagy, hogy , nincs másféle nemzet, csak
genetikai" (Miletics Szvetozár), és tartottak továbbá attól, hogy a , törvényjavaslat a
faji nemzetiségnek jelentőségét és jogosultságát ignorálja [...] némely szakaszában oly
határozatokat látok, melyek a faji nemzetiségnek fogalmát tökéletesen eltörülni és
megsemmisíteni akarnák" (Sztratimirovics Gyérgy).’ Cáfolatukra viszont a nem¬
zet(iség)hez tartozás objektív kritériumának meghatározását szkepszissel illető Eötvös
József ekképp replikázott: , az egyes polgárok nemzetisége mi módon határoztassék el?
Nevöknek hangzása után-e, tanúbizonyságok által kimutatható eddigi magokviselete
szerint, vagy származásuk után?"
A törvény elfogadása a nemzetkoncepciókban mutatkozó alapvető különbségeket ter¬
mészetesen nem volt képes áthidalni, így a csaknem teljes szuverén hatalom birtokába
jutó magyar és magyarosodni akaró politikai elit országos és helyi képviselői a határo¬
zott politikai—kulturális nemzetállam-építés útját folytatták, a nemzetiségi törvény gya¬
korlati alkalmazásának részleges figyelmen kívül hagyásával és kiküzdött rendelkezé¬
sei egy részének későbbi jogszabályok általi felülírásával. A nem magyar és mindin¬
kább nemzetiséginek nevezett politikai—kulturális elit képviselői pedig eleinte jellem¬
zően a nemzetiségi törvényt sem fogadták el, majd a teljes érzelmi elidegenedéstől, az
aktív kulturális és politikai párhuzamos sajátnemzet-építés gyakorlatán át a status guó¬
hoz igazodás és az államnemzethez való lassú asszimilálódás alternatívái közül válasz¬
tottak. A szélesebb néptömegek nemzeti önazonosságának markáns kialakulása vagy
átalakulása persze ennél jóval nehezebben feltárható, de az a 21. századból visszate¬
kintve mindenesetre nyilvánvalónak látszik, hogy a politikai nemzethez való tartozásuk
érzete nem feltétlenül járt együtt a nyelvi asszimilálódással. Másrészt ez utóbbi sikere
jóval kevésbé múlott a magyar nemzetállam adminisztratív lehetőségein és teljesítmé¬
240