Stranica 225 [225]
hogy a történészek (ez önmagában nagy feltételezés, hiszen ma már ez nem szükség¬
szerű), akkor felmerül a kérdés, mitől történész a történész, mi különbözteti meg a lai¬
kustól. A forrásokat, illetve a szakirodalmat bárki össze tudja gyűjteni, el tudja olvasni,
és ezekből össze tud állítani egy narratívát. E folyamatok technikai feltételei adottak: a
levéltárak, könyvtárak, internetes adatbázisok mindenki számára elérhetőek.
Ebből következhet az, hogy a történész az, akinek diplomája van, ugyanakkor számos
diplomás történész végül nem képez narratívát, sok, végzettséggel nem rendelkező
történész pedig többek megítélése szerint jobb minőségű narratívát képez, mint a vég¬
zett történészek. Így az a következtetés adódik, hogy — különösen egy olyan világban,
amelyben a hagyományos tekintélyelv felszámolódni látszik — a képesítés nem jelent
lényegi különbséget. Elfogadva a posztmodern alapállását, miszerint a történeti narra¬
tívának mindig valamilyen célja van, sosem önmagában való és naiv, illetve a történész
részben önmagát írja meg, ezért a differentia specifica éppen a történetelméleti, histo¬
riográfiai és pszichológiai tudás lenne, amely azonban mai napig a hazai történész kép¬
zés legelhanyagoltabb része. A hazai történészcéh megoldása ebben a helyzetben meg¬
osztott, többen ragaszkodnak a ,,tekintélyhez”, címekhez, pozíciókhoz, és az objektív
történetírás mítoszához, míg mások (nem feltétlen történész végzettséggel rendelke¬
zők)? egyszerűen visszatérnek a forrásokhoz, újraértelmezik azokat, és gyakran az ő
munkájuknak köszönhető — direkt szándékukon kívül —, hogy igen tekintélyes történé¬
szek , objektív" műveiről derül ki, hogy vélhetőleg teljesen félreértelmezték a felhasz¬
nált forrásokat, vagy azok máshogyan is interpretálhatóak. Ha megint csak elfogadjuk
a posztmodern elméletet, akkor ebből az következik, hogy ugyanazon források alapján
több narratíva is képezhető, senkinek nincsen igaza, jóllehet a pozícióban (persze en¬
nek fogalma sem egységes, leegyszerűsítve erős eltérések vannak , pozíció" és ,,pozi¬
ció" között) lévő történészek helyzeti előnyben vannak narratívájuk kanonizálása és
tőkésítése, forgalmazása során. Tehát a gyakorlatban a legfontosabb különbség a , tör¬
ténész" és mások között a hatalmi olvasat, a szerepkör, amelyet betölt. Nem véletlen,
hogy a nyugati akadémiai történészek hatalmi fenyegetésként élték meg a posztmo¬
dernt, így Richard J. Evans egyik legfőbb szakmai érve Keith Jenkins-szel szemben,
hogy utóbbi csak egy frusztrált, sokadrangú főiskolai tanár."
Ebből következik, hogy a termelői verseny során lehet , csalni", hiszen egyetlen piacon
lévő termék minősége sem határozható meg objektíven. Miképpen lehet ezt tenni? Azt
állítják, hogy végzettségük és képzettségük csak őket jogosítja fel a történelmi termék
előállítására. Objektívként állítják be önmagukat, mindenki mást pedig (nem szubjek¬
tívnek, hanem) dilettánsnak. Erre a perspektivikus csalásra, valamint a modern kor
információs robbanására jó példa egy facebookon terjedő mém, egy adott jelenség
akadémiai és nem akadémiai megítéléséről. (A lényeg nem az, hogy igaz-e, hanem az,
hogy a mém önmagában jelzi, hogy a téma széleskörű érdeklődésre tart számot.)
225