Stranica 222 [222]
keting fogalmai szerint vizsgálom meg a történelmi narratíva mint termék jellemzőit:
lehetséges funkcióit, minőségét, újdonságtartalmát és a fogyasztás jellegzetességeit.°
A termék funkcióit áttekintve az első kérdés, hogy tulajdonképpen mi a történelem
mint narratíva generikus funkciója? Mi a történelem legalapvetőbb feladata? A ha¬
gyományos, és nyilván nem helytálló válasz a , historia est magistra vitae" elv. Talán
nem kell felsorolni az összes háborút, különösen a mindössze 20 éven belül egymást
követő két világháborút ahhoz, hogy belátható legyen az einsteini idézet igaza: , A tör¬
ténelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelem¬
ből."
Akkor tulajdonképpen mit csinál a történelem, ha a mosópor mos? Csinál-e bármit
azon túl, hogy szellemi futballként funkcionálva mindenkinek lehetőséget kínál a vé¬
leményformálásra és az — bizonyos törvényi keretek betartásával — indulatok levezeté¬
sére." Ugyanakkor kétségkívül óriási traumatizáló szerepe van, ezért tűnik úgy, hogy a
múlt ismétli önmagát. Ezen traumák láncreakció jellegére számos példa adódhat: az
1870-ben kitört német-francia háborúban a német csapatok vezetője az a Helmuth
Johannes Ludwig von Moltke volt, aki 1914-ben a német császári hadsereg vezérkari
főnökeként a Franciaország elleni támadást a néhány ponton módosított, de összesség¬
ében akkor már korszerűtlen Schlieffen-terv alapján valósította meg. Az 1870-es hábo¬
rú is gyors német mozgósítással kezdődött, akár csak az I. világháború. Mindkét hábo¬
rúban a francia ellenállás egyik területe Verdun volt, illetve Moltke csapatokat küldött
át az Ardenneken, akárcsak később Hitler a II. világháborúban. Az 1870. évi háborút
lezáró frankfurti békével Németország megszerezte Elzász-Lotaringiát és jóvátételt
fizettetett a franciákkal. A német birodalmat 1871 januárjában V ersailles-ban kiáltották
ki, ahol később a franciák aláíratták a németekkel az I. világháborút lezáró békét. E
történet annak kérdését veti fel, hogy vagy az események akció-reakció láncolatban
követik egymást, és a traumatizált fél hasonlóan , adja vissza a kölcsönt", vagy csak az
értelmező (jelen sorok szerzője) utólag vetíti bele az oksági összefüggéseket és az ana¬
lógia csak az ő fejében létezik.
A fentiek mellett, különösen a 20. századi témákhoz rengeteg morális konnotáció és
követelmény tapad, a múlt vizsgálata az igazság megtalálásának igényével kapcsolódik
össze. Nem véletlen, hogy a posztmodern történetelmélet megalapozóját, Hayden W hi¬
te-ot az a (sem módszertani, sem pedig filozófiai szempontból nem megalapozott) vád
érte, hogy relativizálja a holokausztot. Ezzel kapcsolatban írja Kisantal Tamás és Sze¬
berényi Gábor: , A történészek feladata tehát mindezeket narratív formába önteni, és
ezzel mintegy a társadalmi emlékezetet olyan irányba terelni, mely fel tudja dolgozni
az események jelentőségét, egy meghatározó etikai dimenzió kíséretében. Így a törté¬
nész cselekményesítésének igenis vannak határai, de ezek nem a — pozitivista szellemű
— tudományosság természetéből, hanem a szerző társadalmi-etikai felelősségéből
adódnak." (Kiemelés tőlem — I.P.) Maradt az az elképzelés, hogy a történelem valami¬
féle (legyen az baloldali — maga vagy mások által annak definiált — kormányzati célnak
222