Stranica 212 [212]
OCR
lexebbé kell válnia. Mindezt nem az antropológia öncélú fennmaradása érdekében kell megtenni, hanem a konkrét társadalmi jelenségekben rejlő globalis—lokalis, mult—jelen, politikai—kulturális összefüggések átfogó értelmezésének érdekében. Ezeknek az ös-szefüggéseknek a szerepe kiváltképp fontos a nemzeti kérdések elemzésében, mert a nemzet és a nacionalizmus fogalmaival kapcsolatos témák — mint fentebb is említettem — egyszerre történeti és aktuális, politikai és kulturális, egyetemes és partikuláris jellegűek. Ezek kutatásában az antropológiai szemlélet szükséges, de nem elégséges. Az interdiszciplináris antropológiai megközelítés ,,. . Az antropológia, hogy még egy utolsót penditsek lantomon, ideális helyzetben van. Vagy legalábbis abban van, ha most képes emlékezni arra, amit oly könnyű volt elfeledni egy csendes-óceáni szigeten: arra, hogy nincs egyedül a világon"? AZ interdiszciplináris antropológiai megközelítés lényege a kulturális antropológia más társadalomtudományokkal való, oda-vissza ható, rekurzív kapcsolata, , hibridizációja". Az ebből a kapcsolatból derivált metodológia nem egyetemes és nem is általánosítható. Ellenben egy, a kognitív pluralizmussal párosult olyan metodológiai pluralizmusra utal, amely az összetett társadalmi jelenségek megközelítési módszerének diverzifikálásán alapszik. Ez jelen esetben — a kutatás tárgyának jellegéből kifolyólag — a történelmi, a politológiai és az etnográfiai megközelítések együttes alkalmazását jelenti. 1. A történeti megközelítés , A felejtés, mi több, a történelmi tévedés alapvető tényező egy nemzet kialakulásában, ezért, hogy a történettudomány fejlődése gyakorta veszedelmes a nemzetiségre nézve. A történeti vizsgálat ugyanis fényt derít azokra az erőszakos cselekedetekre, amelyek minden politikai formáció eredetének kísérőjelenségei, azokéi is, melyeknek következményei felettébb gyümölcsözők. Az egység mindig brutálisan jön létre. . ."? A történelem és a nacionalizmus különös kapcsolatára már utaltam a nemzet meghatározását megnehezítő paradoxonok kapcsán (a nemzetek objektív modernsége szemben a szubjektív régiségiikkel). Erre Benedict Andersonon kívül mások is felhívták a figyelmet. Smith egy külön terminust, az ethnohistória fogalmát is bevezette, hogy világosan elkülönítse a történelmi múlt akadémikus tanulmányozását a nemzet szubjektív iójától. Ez utóbbi a történelmi események és személyek folyamatos újraértelmezését jelenti, amin keresztül a nacionalizmus alapideái (a nemzeti egység, a nemzeti önrendelkezés és a nemzeti identitás) jelentést nyernek. Egy közösség, vagy egy állam vezetői ezeken a , történelmi tévedéseken" keresztül, a kor igényeinek megfelelően igazolják a nemzet autentikus, állandó és dicső mivoltát, és esetenként más nemzetekkel szembeni felsőbbrendűségét. Ezzel magyarázható, hogy míg egyes történelmi személyiségeket egyazon társadalmon belül bizonyos korokban közellenségként tartanak számon, máskor a nemzet hőseként ünnepelnek. A társadalmi 212
