OCR Output

pitalizmus valamiféle európai keretvilágában egykoron megalkotott gondolatmenete¬
ket. Balibar kötetében erre válaszként sejtetések, utalások, egyes trendek alapján meg¬
rajzolható logikus interpretációk hangzanak el, de nem valamely végső érv, vagy a
, követőket" jellemző túlkommentáló megjegyzéstömeg alakjában, hanem a félreértett¬
ség és átpolitizáltság elleni állásfoglalásként. Mint tudásterületet bőszen elkerüli a
pártmarxizmus vagy mozgalmi fohászok bűvkörét, a szabad munka vagy a beruházási
piac leleményes indoktrinációs áthatását, de az ,,izmusossa” vált szolgai narrativakat is.
A , praxistól a termelésig", az , ideológia vagy fetisizmus, hatalom és függőség" intel¬
lektuális módjaitól a csere, az eldologiasodás, az emberi jogok vagy a kötelezettségek
szimbolikája felé kitekintve , az idő és haladás", az , ökonomizmus igazsága" és a ,,fi¬
lozófiai életmű — a cselekvésben" alapján pedig valamiféle történelemfilozófia felé
megtett lépéseivel Balibar egy másik Marxot mutat föl, ellene és vele is gondolkodva,
tekintettel az eltelt időre és fölhalmozódott filozófiai hordalékra, a politikai szerveze¬
tek konfliktusos kapcsolataira, az egyetemi—oktatási világ részválaszaira, a , tagadás
tagadására? is.!* A 200 év során a filozófiai gondolkodás , egyetemi tudássá" avanzsá¬
lása és osztályharcos eszmévé silányodása egyszerre lehetett az ellentmondások idő¬
szerű hírnöke, a ,,transzindividualis” és interszubjektiv világok konfrontatív mutatvá¬
nya, a relációkon túl pedig a komplexitás igényének serkentője is.

Azok az olvasók — gondolkodók, akik számára tehát mindez nem , lezárt kérdés", ha¬
nem a dialektika lehetőségeként és a jelenben való cselekvés egyik útjaként felfogható
opció inkább, az mindezen újrakezdő problematizálásban nem az avíttságot látják, ha¬
nem a világok és dolgok együttállásának egy verzióját, , ami Marxot nem egy szeré¬
nyebb programba szorítja vissza, hanem hosszú időre biztosítja neki a "közvetítő" he¬
lyét a politikai és a filozófia között."

2019. 04. 09.

1. Balibar, Étienne: Marx filozófiája. Fordította Mihancsik Zsófia, lektorálta: Tütő László. Typotex
Kiadó, Budapest, 2012. 267 oldal

2. Balibar: Marx filozófiája i.m. 10.

3. Terray, Emmanuel: De la fécondité du marxisme. Égalité & Réconciliation, 2017. aug. 19.
[https://www.egaliteetreconciliation.fr/ Emmanuel-Terray_.html] (2019.04.09.)

4. Balibar: Marx filozófiája im. 11.

5. Balibar: Marx filozófiája i.m. 9-38

6. Balibar: Marx filozófiája i.m. 39-90.
7. Balibar: Marx filozófiája i.m. 91-165.
8. Balibar: Marx filozófiája im. 167-232.
9. Balibar: Marx filozófiája i.m. 233-252.

153