Oldal 142 [142]
OCR
mává változtatására, a társadalmi réteg-megkülönböztetések osztályelméleteket is meghaladó mivoltára. Ezekre, ha nem is lehetséges közös alapválaszt adni, de elgondolkodtató, hogy úgyszintén változatai annak az orientalizmusnak, mely minden nyugatit csakis utálhatónak lát, a belőle várható hasznot azonban saját vállalkozási nyereségnek és eredeti tőkefelhalmozási alapnak is tekinti. Nincs szüksége az agráriumra, csakis amennyiben ez új szolgákat vagy modern cselédeket termel, sem munkásokra, amelyek osztályharcos gőgje rossz előképekkel terhelt, sem értelmiségre, mely csak kritikai akadékoskodással nehezíti a kiváltságok rendszerét. Egy újfajta, , átírt", átkonstruált orientalizmus ez, mely a félperifériára szorultsággal számol, de tartósítja is azt, az importált tőkemodellt viszont nem a szociabilitás szerint, hanem a kiváltságosok előnyszerzési törekvései szerint formálja át. Böröcz József példaképpen már a birodalomépítés és keleti bővítés kulturális interferenciái szerint gondolja el a csatlakozás előtti állapotokat (2001-ben), s a feudális, posztgyarmati alávetettségi modellek szerkezeti sajátosságai alapján tekinti át a szolga és a szegény rokon fogalmait (2017).? Ez az uralmi logika, megalázó lekezelés, lenéző gőg már szinte túl is van az osztálytársadalmiság klasszikus problematikáin, s egyenesen az alávetés posztmodern eszköztárához folyamodik, hogy mintegy dekonstruálja a nyugati tudástárat és annak humanisztikus vagy szabadelvű vonásait, cserébe azért, hogy a , Nyugathoz képesti Másik" szerepkörében megtestesítse önnön minősítő rendszerét, az , egyedül Én érek valamit" kiváltságos tudatát, hétköznapi rasszizmusát. Azt pedig már Wallerstein régi világgazdaság-elmélete alapján is tudjuk, hogy a tőkés világgazdaság betolakodása roppant különböző, de egyáltalán nem csupán gazdaságossági racionalitás alapján érvényesül, hanem a legeltérőbb társadalmi folyamatok és kapcsolódások rétegzett, integrált hálózataként. A piaci racionalitások és az alávetés kognitív mechanizmusai — mint a gyarmatosítás diszkurzív, infrastrukturális komponensévé vált eszközök is — úgy válnak éppen most az öngyarmatosító megoldások részévé, hogy könnyen lehet belőlük az intézményesült és elfogadott nyugati tudáskészlet, normarend és értékrendszer komplex ellenoldala, mely még hosszú ideig e kialakult diskurzusrendből (ellenállásból, megvédésből, ellenségkép-formálásból, harcból, körkörös önvédelmekből) formálja át önfenntartási energiáit. A , várva várt nyugattal” sem történik egyéb, mint hogy vektor-jellegét lecserélik , keleti nyitásra", s a demokráciával sem esik meg súlyosabb, mint hogy önmagát számolja föl a posztgyarmati tudástér perifériáján. Ennek nyomán már korántsem képtelen a tétova bölcsesség: ha folytonosan autoriter rendszerről óberkodunk és vádaskodunk, talán ne feledjük, hogy párhuzamosan a , nem vagyunk eléggé demokrácia" érve édeskevés...!?2 Ez Davila tónusában még rendkívül konzisztens rendszerkritikai és morális tónusnak hatott, az , afrikai szocializmusok” életvilágában mintegy , önkéntesen" importált osztályideológiai rend volt forgalmazható, a , demokratikus kapitalizmus" értelmező keretének kelet-közép-európai alkalmazását tekintve viszont gyanakvásra és belső ellenállásra érdemes államideológiai eszköztárrá intézményesült." Messzire kalandoztam... Talán még búcsúzóul hadd idézzek egy részletet Mbembe okfejtéséből — nem minden tanulság nélkül való: , Dél-Afrika példája jól mutatja, hogy 142
