Stranica 139 [139]
eger
újabb változataiból,! Jean Ziégler szociológiai kutatásaiból,!! Achille Mbembe poszt¬
kolonializmus-attekintéséb6l,!* Frantz Fanon évtizedekig mérvadónak tekintett fajel¬
mélet-kritikai munkásságából is tudjuk," miképpen alakult az éhezés, a rabszolgaság
és a periférián élő vagy az alá zuhant népek gazdasági potenciálja az elmúlt évszázad¬
ban, s főképp miként formálódott az erről való egész teoretikus merengés ez idő alatt.
A kortárs eszmeáramlatok között az elmúlt tizenöt évben is fölerősödött az a kritikai
tónus, mely nem kíván hódolni a jajongó-sajnálkozó posztgyarmati kórusműveknek, a
nyugati világ bűnbánó lelkiségének, mely a gyarmatosítás és imperializmus bűnét
megvallani hivatott nyugati morálfilozófiai örökség és európai humanista lelkiség tük¬
reként a modernitásban egyfajta kríziskudarcos attitűddel a humanizmus drámáját az
univerzalizmus küldetéstudatával vegyíti egybe. Ebbe mintegy , belelógott"? az egzisz¬
tencialista, fenomenológiai filozófia, a morálteológia, a nietzschei , Isten halott" prob¬
lematika logikája és még a modernitás számos alternatív olvasata, no meg a posztmo¬
dern világképek közül is egypár. S ha konkrét, élő közösségeket tekintünk politológiai,
vagy épp antropológiai pillantással illetve őket, feltűnik, hogy miben és hogyan képes
akár tényleges jelenléte nélkül is áthatni minden helyit, lokálisat, autentikusat, hagyo¬
mányosat és maradványosat is az örökség értéke és terhe, ! az uralom fenntartásának és
biztosítékainak polgárháborút eredményező összefüggései, iójá
kitett bármely népeket elbódító illúzió," vagy akár az önuralom / önkreatív / civilizato¬
rikus szabadságosság esélye!" — mindezek egyformán , szenvednek" az átírás és újraér¬
telmezés nyűgjeitől. Sőt, ahogyan Césaire hangsúlyozza: érdemes lenne itt és most
nemcsak tisztán látni, de tisztán el is gondolni és ki is mondani, hogy a gyarmatosítás
nem egyszerűen vallási térítés, jószolgálati helyszín, önkéntességi terep, vagy a testvé¬
riség és közösségiség filantróp megnyilvánulása, az egészség és járványok határainak
átrajzolása, uralomkiterjesztés Isten nevében vagy a jog gyakorlásának értelmében,
vagyis civilizatorikus áldás..., hanem épp végzetes döntés arról, hogy a belső ellent¬
mondások is kívülről rendezhetők, a helyi történelem is kénytelen-kelletlen a világtör¬
ténelembe kell illeszkedjen, s az emberi, gazdasági, versenyképességi antagonizmusok
is éppen a , jótevő" európaiaktól, , segítő" amerikaiaktól, , fejlesztő" keletiektől jönnek.
És jönnek immár a különböző imperializmusokat időben messzi-messzi távolságban is
követő megoldásokkal, jönnek mindmáig.
Ezt a ráébredést, a kritikai hajlandóságot és az egész , hanyatló Nyugat" ismételt és
totális ránehézkedését az afrikai térségre nemcsak az antropológus Shils és amerikai
kutatócsoportja, de a hatalom mindenhol jelenlétét is kultúra-kritikával illető összeha¬
sonlító irodalomtörténész Edward Said Orientalizmusa!? ugyancsak olyan aspektusban
mutatja be, mely nem a Kelet kultúrájának őszinte hódolatával azonos, nem a keleti
kultúrák csodálatának 19. századi franciás hagyományát, vagy a brit gyarmatosítók
gyűjtőtevékenységét tükrözi csupán, hanem a megismerés és megértés keleti vagy
nyugati világlátáson alapuló különbségét sokkalta inkább hangsúlyozó birtokbevételi
eljárást is. Said optikáján át az európai civilizációs önkép (görög filoszokkal, Dantéval,
francia realista regénnyel, Marx osztályelméletével, Renan vagy Goethe keleti imázsá¬
139