Stranica 138 [138]
OCR
sem a lehetséges magyarázatot, esetleg a látszatok zuhatagából kievickélni talán még képes attitűdöt. Ez pedig lehet tőlem akár posztkapitalista vagy info- kritikai, antipopulista vagy antipolitikai is, nem a definícióhoz ragaszkodom. Amit itt és így most keresgélek, az puszta hipotézis arról: lehetséges-e, hogy a magyar Orbán-rendszer alávetés-technikája nem valami újdonatúj illiberális uralom-teória Sebes követéséből és bevezetéséből fakad, hanem mindez az alávetés technikájának sokkal nagyobb trendben, akár ciklikus fordulatokban elhelyezkedő historikumát hordozza? Elementáris része egy gazdaságtörténeti szakasznak, a félperiférikus rendszerek logikájának, s ennyiben nemcsak nem nóvum, de a mintegy százesztendős orientalizmus-szemlélet egyik újraírt/átírt verziója csupán, melynek megvan szinte a holnapja is, nemcsak a közelmúltja? Közelítésmódom, alábbi merengésem azonban nem Dávila tudományosan , mágikus realizmusat” követi, hanem egy másfajta, de párhuzamos aspektust, melyet valahol afrikanisztikai olvasmányaimból szedegettem össze inspirációként, hogy azután némely kortárs kritikai gondolkodóval egybeolvasva valami széljegyzet-félét illesszek ide a mai magyar rendszerelmélet egy új irányáról. Nem mindig kritikai élc és veszélyérzet nélkül... Vagyis, talán csak továbbgondolom a Davila regisztrálta alternatív valóságot: az anakronisztikus és az alantas állapotra osztottság vagylagosságát. Miért ne lehetne mindezt szépen összekötni, harmóniába kulcsolni, egyszerre alantas és anakronisztikus eszközzé formálni...? S eddig miért nem lehetett, ha nem lehetett talán, vagy miért is nem szóltunk róla. ..? Nem vagyok afrikanista, s nem élek az apartheid vagy a konstans éhezés rendszerében, sőt nem is kizárólag a hatvanas évek elejének, a gyarmati nyomás alól felszabadult afrikai országok remélt közösségének, alulfejlett gazdaságának és kialakulatlan proletariátusának (gyakorta leginkább importált) osztálylogikáján keresztül nézem a fennálló viszonylatokat. De a legkevésbé sem tudom elkerülni, hogy a kolonializmus szakirodalmának szinte , maguktól kínálkozó" szociológiai vagy politikatudományi tézisei idetolakodjanak képernyőmre. Egyáltalán nem lesz módom itt minden szükséges és hasznos nézőpontot elősorolni, csupán ,,szemezgetek”, válogatok a lehetséges rálátások közül. Sőt még a kínálkozó , antiimperialista", gyarmati felszabadító szakirodalomból is csak móddal keresgélek, mivel politikai antropológiai kutakodással töltött évtizedek alatt ezekből számosat tudtam használni, s megannyit közülük (ha egykoron elavultnak minősült is) később analógiásan használható tudásként értékelek ma már. Afrikával (de lehetne ez éppenséggel Brazília, Mexikó vagy Venezuela is) foglalkozó kollégáim egyre többször emelik ki azt a korszakos jelenséget, hogy a független afrikai országok 1958-as ghánai konferenciája és a portugál, spanyol, brit, belga vagy német gyarmati területek felszabadult népeinek önszervező közösségei, egyéni államalakulatai és iparosodásnak indult térségei kellős közepén egyre inkább megjelenik az indiai, indonéz, S mindenekelőtt a kínai tőke nyomásgyakorló hatása, továbbá az ágazati fejlesztések egyre bővülő köre fog bele olyan rendszerváltásba, mely a kies magyar műszóval ,,keleti nyitásnak" nevezhető." Azt már Jack Woddis könyveiből," Georges Balandier feke138
