Stranica 138 [138]
sem a lehetséges magyarázatot, esetleg a látszatok zuhatagából kievickélni talán még
képes attitűdöt. Ez pedig lehet tőlem akár posztkapitalista vagy info- kritikai, antipopu¬
lista vagy antipolitikai is, nem a definícióhoz ragaszkodom.
Amit itt és így most keresgélek, az puszta hipotézis arról: lehetséges-e, hogy a magyar
Orbán-rendszer alávetés-technikája nem valami újdonatúj illiberális uralom-teória Se¬
bes követéséből és bevezetéséből fakad, hanem mindez az alávetés technikájának sok¬
kal nagyobb trendben, akár ciklikus fordulatokban elhelyezkedő historikumát hordoz¬
za? Elementáris része egy gazdaságtörténeti szakasznak, a félperiférikus rendszerek
logikájának, s ennyiben nemcsak nem nóvum, de a mintegy százesztendős orientaliz¬
mus-szemlélet egyik újraírt/átírt verziója csupán, melynek megvan szinte a holnapja is,
nemcsak a közelmúltja?
Közelítésmódom, alábbi merengésem azonban nem Dávila tudományosan , mágikus
realizmusat” követi, hanem egy másfajta, de párhuzamos aspektust, melyet valahol
afrikanisztikai olvasmányaimból szedegettem össze inspirációként, hogy azután né¬
mely kortárs kritikai gondolkodóval egybeolvasva valami széljegyzet-félét illesszek
ide a mai magyar rendszerelmélet egy új irányáról. Nem mindig kritikai élc és veszély¬
érzet nélkül... Vagyis, talán csak továbbgondolom a Davila regisztrálta alternatív való¬
ságot: az anakronisztikus és az alantas állapotra osztottság vagylagosságát. Miért ne
lehetne mindezt szépen összekötni, harmóniába kulcsolni, egyszerre alantas és anakro¬
nisztikus eszközzé formálni...? S eddig miért nem lehetett, ha nem lehetett talán, vagy
miért is nem szóltunk róla. ..?
Nem vagyok afrikanista, s nem élek az apartheid vagy a konstans éhezés rendszerében,
sőt nem is kizárólag a hatvanas évek elejének, a gyarmati nyomás alól felszabadult
afrikai országok remélt közösségének, alulfejlett gazdaságának és kialakulatlan prole¬
tariátusának (gyakorta leginkább importált) osztálylogikáján keresztül nézem a fennál¬
ló viszonylatokat. De a legkevésbé sem tudom elkerülni, hogy a kolonializmus szak¬
irodalmának szinte , maguktól kínálkozó" szociológiai vagy politikatudományi tézisei
idetolakodjanak képernyőmre. Egyáltalán nem lesz módom itt minden szükséges és
hasznos nézőpontot elősorolni, csupán ,,szemezgetek”, válogatok a lehetséges rálátások
közül. Sőt még a kínálkozó , antiimperialista", gyarmati felszabadító szakirodalomból
is csak móddal keresgélek, mivel politikai antropológiai kutakodással töltött évtizedek
alatt ezekből számosat tudtam használni, s megannyit közülük (ha egykoron elavultnak
minősült is) később analógiásan használható tudásként értékelek ma már. Afrikával (de
lehetne ez éppenséggel Brazília, Mexikó vagy Venezuela is) foglalkozó kollégáim
egyre többször emelik ki azt a korszakos jelenséget, hogy a független afrikai országok
1958-as ghánai konferenciája és a portugál, spanyol, brit, belga vagy német gyarmati
területek felszabadult népeinek önszervező közösségei, egyéni államalakulatai és ipa¬
rosodásnak indult térségei kellős közepén egyre inkább megjelenik az indiai, indonéz,
S mindenekelőtt a kínai tőke nyomásgyakorló hatása, továbbá az ágazati fejlesztések
egyre bővülő köre fog bele olyan rendszerváltásba, mely a kies magyar műszóval ,,ke¬
leti nyitásnak" nevezhető." Azt már Jack Woddis könyveiből," Georges Balandier feke¬
138