Stranica 136 [136]
kozik: az anakronisztikus és az alantas állapot"." S ha ezt a társadalomképet (mit ta¬
gadjuk) a félig hallgatásból, félig klasszikusok meg-megolvasásából fakadó tisztessé¬
ges szkepszis jellemzi is, éppen civilizációs elköteleződése volt a reneszánszban ka¬
paszkodó, az újkorban felvilágosult, a világkapitalizmus korában már egyenesen sze¬
kuláris világkép, amely ellen Davila a mindenkori ,,vulgarissal” küzdő, engesztelhetet¬
len értelmiségi szerepkört mutatja meg. Megmutatja mint olyat, mely nem éri be a civi¬
lizáció perspektíváinak a klasszikusok követésében, olykor vitatásában, vagy velük
folyó párbeszédben megnevező szereptudattal. Már nyilvánvalóan ott és akkor is indo¬
kolt lehetett a vulgaritásban a közhelyes gyalázatot, a hatalmi alázat követésében bűnt
sejtő enigmatikus elutasítás, mely ugyanakkor persze a mindenkori mentális száműzöt¬
tek igazának, az alkuképtelen mértéktartás morális alaptanának látja a korszellem reg¬
nálását. Riasztó, hogy eltelt huszon-harminc év, megannyiszor megfordult már tenge¬
lye körül a Föld, mégis nehéz totálisan érvénytelennek gondolni mindazt, ami akkor
talán csupán halovány sejtés volt, mégis a mában is sarkigazságnak hat Dávila szkepti¬
kus világegészéből.
Amiért , követni" látszom, nem több, mint gondolatkísérlet. Miközben a magam szá¬
mára hasznavehetetlennek látom az elnagyolt világképi tömörítvényeket vagy indula¬
tos sodrásokat, melyekkel gyakran él, mégsem tudom pusztán lerázni magamról a ki¬
sértést, a megértés szándékát és feladatát: miben lehet mégiscsak igaza ...? Persze Dá¬
vila is sejtet, tételez egyfajta , valódi civilizációt", de épp azt üzeni róla: a modernitás
valamiképpen neobarbarizmus is, mégpedig a vesztesek öldöklése a valódi civilizáció
megszületésének és fenntartásának árnyékában: , Miközben a modern gép napról napra
bonyolultabb, a modern ember napról napra kezdetlegesebb", s ha kellően jóllakott
vagy felpuffadt már, akkor , a legnagyobb gyalázathoz is alkalmazkodik"." E világnagy
gyalázat pedig épp a civilizációs perspektíva bedugaszolása valamely jövőtlen palack¬
ba, s éppen közvetlen elvétele annak, amit a civilizatorikus fejlődésben eddig bizalmi
alapon tételeztünk. Ő úgy látja: mint kínzóan őrlődő és ócska népszórakoztatásba, ha¬
mis szcientizmusba vagy alpári szórakozásokba örömmel hengerődző képmutatók,
csakis a fogyasztói tömegtársadalmak egyedei lehetünk, egyre enerváltabb és satnyuló
művészettel, orcátlan klérussal, kurafi elittel vagy hazug demokráciákra esküvő politi¬
zálókkal, akik a maguk vulgáris világait démonian-zsarnokian erőszakolják a technikai
fejlődésnek álcázott jelenünkre. A jóllehet, a múltban meglelt békék, az Istenben föl¬
lelhető tudatos arisztokratizmus morális fensége számára éppúgy tabu, mint a moderni¬
tások tabutörései, a beláthatóság látszata, a tudomány szolgálatkészsége és a politikai
fensőbbség alapjoga, de épp ezért nem hajlandó alkudni, s még kevésbé sarokba szori¬
tott állatként élni az életet. Röviden csak így: , A felkínált szabadságot elfogadó alatt¬
való az urával együtt védi is azt; amikor viszont az állampolgár maga akarja megte¬
remteni a saját szabadságát, akkor védtelenül kiszolgáltatja minden erőszaknak".
Egyszóval maga a , reakciósság" Davila számára nyilván nem politikai pártválasztás
kérdése. A , rendszer" látszatai ellen, a behódoló többségi konvencionális alkalmazko¬
dással szemben, a kritikai összkép védelmében megfogalmazott és mindennemű
, egyenlősítéssel" szembeni morális vállalás viszont olyan történelmi felelősség, mely¬
136