Oldal 130 [130]
ezek hiányában, valamiféle bekebelezésben és kiszorításban egyaránt, , pluszok és mí¬
nuszok" egyenlegeinek kapcsolati naplóiban elkönyvelhető módon.
A teljes tartalomjegyzék, avagy az egyes írások kivonata reménytelen lenne, sőt épp az
érdeklődés fent jelzett , trendváltozása" miatt a legkevésbé sem lenne érdemes, tehát a
részleteket még ennél is kevésbé volna ildomos valamiféle ,,olvasati szentencidba”
fordítani, mint a tanulságos áttekintések módszerbeli (és interpretációk alapján is elté¬
rő) tételeit. Ám talán bizonyosságot lelhetünk ama kihívásban, amit Kovách Imre és
munkatársai (mondjuk egy klasszikusabb paradigma alapján) a habermasi , rendszer"
és ,,¢letvilag” ontológiai különbségei közötti összhang kutatásával, a strukturális kér¬
dések funkcionális lenyomatainak állapotrajzával mégiscsak megneveztek. Ami ezek¬
ből is harsányan kikiált, az a demokratikus átmenet révén megerősödött modell-értékek
málladozásának tapasztalata egyfelől, a cselekvéselméleti ésszerűség és az instrumen¬
tális kommunikatív racionalitás klasszikus perspektívái a másik oldalról, melyek egy
deskriptív metódus részeiként már talán széleskörűen ismertek. Látható (és a szerzők
láttatják is), hogy az integrációs esélyek (elvileg magasabb, , makro-szintű") modellez¬
hetősége csak részben múlik a politikai, pártszerű, társadalmi rétegszerkezetre emlé¬
keztető mikro-univerzumokon, mert egyre inkább szemmel látható, hogy mindezeket is
működtetni képesek és hajlamosak a nem- formális érintkezési utak, magánéleti pályák,
nyilvánossági relációk meghatározó komponensei. Ennyiben a társadalmi integráció
magában rejt valamely szocializációs és kulturális értékrendet is, sőt, ezek fontosságát
is kiemelik, közöttük mintegy , klasszikusan" is valamely erkölcsi-politikai célok (de¬
mokratikus feltételek melletti) képzetét, ezek kialkudásának igényét vagy esélyét is
lehetségessé tevő hatásokat. Ugyanakkor — mert a társadalom bázisait, materiális újra¬
termelését elvégző makro-rendszer szervesen is kapcsolódhat/kapcsolódik az életvilág
belső racionalitásához —, ez megjelenik akár a térségi, akár a civil szerveződési, auto¬
nóm, nem-intézményes rendszer-követelmények jogi és morális-mentális szféráiban is.
Bár itt a rétegződési komponensekhez tapadó technikai-technológiai modernizációk
látványos területi különbségekkel tündökölnek, valahol messze mégis megokolt elvá¬
rásként, innovatív esélyként, a közösségi életvilágok szintjein pedig már az emberi
csoportok horizontján is lehetséges perspektívákként megjelenhetnek. Ennek hol része,
hol következménye vagy késői járuléka a közösségi anómiák jelenléte, az életvilág
gyarmatosítása, a kiszolgáltatottság minőségének árnyaltabb, de intenzívebb működte¬
tése — amire persze az integráló rendszer tartós működésének feltételezésével már szá¬
mitani is lehet. Vagyis: a struktúrában végbement változás még nem változtat a kultú¬
rában! Sőt, a társas vagy társadalmi kiszolgáltatottság sem okvetlenül módosít az integ¬
rációs modelleken, hanem rejtett lehetőségként ott marad magában a rendszerben a
közösségi szintű szabadságfeltételek lehetséges igénye, továbbá a rendszer intézmé¬
nyei (nemzetgazdaság, párt-államhatalom, totalizált közigazgatás, civil jogérzékeny¬
ség, mozgalom-szintű társas elégedetlenség) szféráiban valahol ott búvik meg a hiába¬
való stratégiai és bürokratikus sikerképesség morális deficitje, az igazságosság min¬
denkori érzületének rejtekező minimuma, valamint a kialakult érdekkonfliktusok tom¬
pítására alkalmas ellenoldali mechanizmusok számos célrendszere, értékképzete. Ezek
130