Oldal 24 [24]
megfelelően a törvény alanyainak nem maguk az önkormányzatok tekintendők, hanem
a települések lakói, akik közvetlenül vagy közvetve gyakorolják az önkormányzás jo¬
gát. A helyi közügyek a törvény szerint , a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátá¬
sához, valamint a helyi önkormányzás és a lakossággal való együttműködés szervezeti,
személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak" (4 §). V agyis felada¬
tuk a lakosság igényeinek ellátásában és a jólétükhöz szükséges feltételek megteremté¬
sében és biztosításában áll, így a törvény nemcsak szabályoz, hanem kötelességeket is
előír az önkormányzatok és az állampolgárok számára. Állampolgári kötelességként
enyhíteni a közösségi terhek viselését öngondoskodás révén, vagyis hozzájárulást a
lehetőségeikhez mérten a közösségi tevékenységek ellátásához. E feladatokat a helyi
önkormányzat rendeletben meghatározhatja, és be nem tartásuk esetén jogkövetkez¬
ményeket is gyakorolhat, vagyis felelősségre vonhatja a lakosokat. Azonban erkölcsi
korlátként a jóhiszeműség és a kölcsönös együttműködés figyelembe vételének elve ott
lebeg a törvény gyakorlása, érvényesítése során.
A helyi önkormányzati feladatokat az Alaptörvény 31. cikkének (1) bekezdése szabá¬
lyozza, mely leírja, hogy a helyi önkormányzatok a helyi közügyek intézését és a helyi
közakarat gyakorlását látják el. Azonban az, hogy pontosan mi tekinthető helyi köz¬
ügynek, nincs lefektetve a törvényben, így annak tisztázása a törvényhozásra marad.
Az Alaptörvény felsorolja azon jogokat, melyeket az önkormányzat elláthat a köz¬
ügyek gyakorlása közben, így helyi szabályozás kérdése — rendelet és határozat útján —
a szervezeti és működési rend meghatározása, a vállalkozási jog, az adókivetési jog
vagy más önkormányzatokkal való társulás joga. Azonban az önkormányzati feladat¬
és hatalommegosztásról sem a törvény, sem az Alaptörvény nem rendelkezik. És ezzel
eljutottunk egy fontos állomáshoz, melynek feltárása nélkül — az önkormányzatokról
lévén szó — nem mehetünk tovább. Ez pedig a decentralizáció-dekoncentráció, vala¬
mint a szubszidiaritás elvének kérdése.
Az állam hatalommegosztási rendszere két tengely mentén épül fel: a horizontális és a
vertikális tengely mentén.? A horizontális tengely a klasszikus hármas hatalommegosz¬
tási elv, melyet manapság minden demokratikus berendezkedésű ország alapvető hata¬
lomépítő elemként kezel. A vertikális megosztás az állami hatalom és a feladatok al¬
sóbb szintekkel történő megosztását jelenti. Azonban a vertikális szinten a megosztás
nem történhet meg teljes mértékben, ugyanis a törvényhozó hatalom alkotmányozó
erejénél fogva módosíthatja a vertikális hatalmi rendszer hierarchikus szervezeteinek
jogkörét. Tehát az önkormányzatok esetében mindig meg kell felelni az éppen hatályos
törvényi kereteknek, így korlátlan szervezeti jogkörökről nem beszélhetünk egyetlen
intézményrendszer esetében sem. A központi és a helyi hatalommegosztás esetében
beszélhetünk decentralizált és dekoncentrált modellekről.! A legnagyobb területi önál¬
lóság a föderatív jellegű országokban van, ahol az állam külön állami szintű jogosult¬
ságot ad a föderatív elemeknek. A mai országok a decentralizáció megvalósítására
törekszenek, hiszen az államhatalom megosztása feladatkörök és anyagi terhek athari¬
tását is jelenti, azontúl, hogy ezáltal érvényesül a vertikális hatalommegosztás elve is.
Decentralizáció esetén tehát egyaránt létrejön a hatalommegosztás és a munkamegosz¬
24