OCR Output

tam például egy 100-as makró lencsét. Inádtam. Szuper fénye¬
reje volt, képstabilizátora, és elájultam a makró felvételektől.
Egy társaságban megismerkedtem Herendi Gáborral, aki cere¬
móniamesterként dolgozott. Látta az egyik munkámat, és utána
egyből ezt kérdezte: ,Andriskám, esküvőkön nincs kedved ezt
kipróbálni?" Így hát megkértem, hogy vigyen magával olyan es¬
küvőkre, ahol nincsen videós. Gyakorolni! Egy nyár alatt 18 es¬
küvőn vettem részt, tanultam és próbálkoztam: milyen, ha befúj
a mikrofonba a szél, miért fagy le a program vágás közben, mi¬
lyen kapkodva dolgozni és milyen tudatosan, milyen hónapokig
utómunkazni, amit senki sem lát...

18 esküvő után tudtam, hogy már megvan az út, amit keres¬
tem. Azóta is ezen járok, járunk. Néhány év alatt kialakult, hogy
hogyan filmezünk a StudingerFilmsnél, és hogy a Canon-forra¬
dalom után mit is jelent a videózás Magyarországon. Nagyon
mást, mint régen. Én olyan szolgáltatást szeretnék nyújtani,
ahol nem a technikai háttérről, kamerákról, lencsékről beszél¬
getünk az ügyféllel, hanem érzelmekről, hagyományokról, ze¬
nékről. Ahol a munkánk nem kelet-európai, hanem európai, és a
munkánkat megbecsülik és keresik.

Milyen szempontból kellett még fejlődnötök az évek során?

A kezdők általában alábecsülik a munkájuk értékét, és csak
akkor kezdenek reális áron dolgozni, amikor már kiégtek, vagy
esetleg a könyvelőjük rájuk szólt. Pályafutásom elején éreztem,
hogy a hazai piaci árak aránytalanul alacsonyak a videós szeg¬
menst illetően, és ebben az is megerősített, amikor egy élvo¬
nalbeli horvát videósról, Roberto Balaskóról megtudtam, hogy
külföldön majdnem annyiért dolgozik euróban, mint én itthon
forintban. Az utolsó munkahelyem villamosmérnökként egy né¬
met cég volt, tőlük is sokat tanultam az árképzésről.

Összességében a lényeg az, hogy nincs fontosabb a kiemel¬
kedő minőségnél, a személyes jelenlétnél és az előre tervezett
megújulásnál, inspirálódásnál. Az elmúlt években ráadásul Ma¬
gyarország közkedvelt célpontja lett a külföldi pároknak, akik itt
szeretnének összeházasodni. Itt a lehetőség: végre itthon lehet
bizonyítani! Házhoz jön a külföld!

Kikből áll össze a csapatod?

A feleségem, Orsi a visual artist. Vétójoga van, kritikus szemmel
nézi a videókat, és jók a megérzései. Az esküvőkön ő figyel a
kommunikációra. Ő a jobb kezem. A kamera mögött legtöbbször
én állok, illetve van egy asszisztensem, aki mindig egy adott té¬
mára koncentrál az esküvőn. Előre egyeztetek vele, és annak
megfelelő hangulatú, témájú felvételeket készít.

Milyen felszereléssel dolgozol?

Számomra nem elsődleges a technika, a felszerelés. Nem hi¬
szem, hogy minél jobb gépem van, annyival jobb lesz a mun¬
kam. Anno Canon Mark II-vel kezdtem dolgozni. Úgy gondoltam,
hogy amíg az ügyfelek nem veszik észre a különbséget a régi és
új felvétel között, addig nem váltok gépet. Meg voltam győződ¬
ve, hogy 8-10 évig is tudom majd használni a Mark II szériát. De
aztán annyira megtetszett a Mark IV néhány újítása — például az
érintőképernyő, a fókuszkövetés —, hogy mégiscsak megvettem
az új gépet. De azt gondolom, hogy a régiekkel is pont ugyano¬
lyan jól lehet dolgozni.

Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik a szakmát?

EI kell rendeznie magában mindenkinek, hogy az esküvőn való
videózás mit is jelent. Hívhatjuk magunkat rendezőnek, ope¬
ratőrnek, de attól még ez sosem lesz filmezés. Az alapvető mun¬
kánk nem más, mint dokumentálás. Egyszerű dokumentálás! A
cél viszont az, hogy mesterfokon űzzük.

Gyorsan kell dolgozni, és minél kevesebb felszereléssel. A krea¬
tivitás, vizuális ötletek mindennél többet érnek. Próbáljunk meg
alkotni, nem pedig másolni. Mert újszerűt csakis igazi alkotás
közben lehet létrehozni.

Sokszor eljön az a pillanat, amikor inkább feladja az ember azt
a nehéz munkafolyamatot, amit az esküvői cinematográfia mű¬
fajával vállalt. De nincs is szebb, mint újrakezdeni, és mindig va¬
lahogy másként folytatni. Mi is ezt tesszük lassan 10 éve. Sok
sikert és főleg kitartást kívánok ehhez mindenkinek!

Szerzők: Bedő Dániel és Csákányos András

116 - TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 2017 / 1.