Stranica 139 [139]
OCR
Az Index.hu egyik oszlopos fotoriportereként vagy ismert. Honnan jott a lendilet és miként jutottal el odaig, illetve milyen utat jártál be, hogy fotoriporterként tevékenykedj? Volt olyan személy, akitől elleshetted a szakmát? Igazából az elején nekem eszembe se jutott, hogy fotóriporter akarok lenni, festőnek készültem, rajzolni tanultam, azt gondoltam, hogy a Képzőre fogok majd felvételezni. A baj csak annyi volt, hogy nem szerettem a rajzaimat, nem voltam elégedett azzal, amit csináltam, úgy éreztem, nem vagyok elég ügyes, nem elég jó a kezem. A fényképezőgépet egy véletlen hozta, annak ellenére, hogy a családban volt mindig fényképezőgép, édesapám — aki igaz nem élt velünk — dolgozott fotóriporterként is. Szóval egy barátomnak segítettem hosszú expozíciós képeket készíteni, rakosgattam az állványt, számoltam a másodperceket, tizenhét éves voltam. Amikor a kész képeket láttam, mert én is csináltam párat, nagyon tetszett az egész, csinálni is jó volt, és a végeredmény is az volt, amit láttam és szerettem volna, hogy a képen legyen. Annyit tudtam, hogy az eszköz megvan, már csak azt kellett kitalálni, milyen képeket akarok csinálni vele. Az, hogy fotóriporter lettem, meg egy másik véletlen volt. Leérettségiztem, sziklát másztam, buliztam, ha pénz kellett, elmentem pár napra ipari alpinistának, és ez akkor így nagyon jó volt. Az egyik ilyen munka közben viszont egész határozott érzésem lett arról, hogy én nem ilyen munkát akarok, és megfogadtam 38 — TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 2016 / 2. magamnak, hogy holnaptól csak a fotóból élek. Ahhoz képest, hogy csak két éve fotóztam, ez elég naiv elképzelés volt, de valahogy mégis elkezdett működni, persze ez nem azt jelentette, hogy egyből minden szinten eltartottam magam. Ettem otthon, néha hetekre, hónapokra vissza is költöztem, de vigyáztam kutyákra, macskákra, öntöztem virágot, és addig ott laktam, amíg a háziak nyaraltak, sieltek. "98-ban az akkor induló Origo dizajnjat készítő multimédia stúdiónak dolgozgattam, vicces módon kisfilmre, a nagyításokat meg beszkenneltünk. Innen hívtak az Origóhoz. Csak annyit mondtak, hogy kapok egy digitális kamerát, meg egy parlamenti belépőt, aztán mehetek unatkozni. Akkoriban a Népszabadságon és az MTI-n kívül nem használtak digitális fényképezőgépet, ők is csak a lapzárta előtti pillanatokban küldtek azzal képet. Igazából azért vállaltam, mert tudtam, hogy valami olyannal foglalkozhatok, amit még nem csinál más itthon, én lehetek az első fotós, aki kizárólag online dolgozik. Egy ideig még tanultam a fotót, de ahogy lett munkám, abbahagytam. Sokkal izgalmasabb volt élesben melózni, mint házi feladatokat csinálni. Minden másnap megnéztem az összes képet, ami megjelent az eseményekről, ahol én is voltam. Irtóra korlátozott a gépem, egy Kodak DC120-as volt, azt hiszem, de akkor is úgy néztem végig a többiekét, hogy ami tetszett, az lett a minimum, azt kellett hozni, bármilyen gép is volt a kezemben.
