Stranica 1 [1]
OCR
zzeg om APNE pa LL Ga Bismarck birodalmi kancellár nagy igazságot mondott, amikor kijelentette: ,,Bajonettel mindent meg lehet tenni, csak ráülni nem". Ezt a bölcsességet sajnos sok állam nem szívleli meg, s e hibáért drága árat fi: zetnek. Igy aztan nem egy esetben bebizonyosodott, hogy a győztesek a történelem torvényszertiségeinek figyelmen kívül hagyásával végső soron saját bukdsukat készítették elő. Ezt a tapasztalatot erősítették meg a napóleoni háborúk, amelyekben a franciák császára túlgyőzte magát, és közben tönkretette az országát. A legújabb kori történelemből hasonló példával szolgált Adolf Hitler. Ha politikai éleslátással lett volna megáldva, és 1940-ben aratott győzelmét nagyvonalúan a francia-német összefogás érdekében hasznosítja, sorsa másként alakulhatott volna. Nem szabad elfelejteni, Bismarck 1870-ben mindent megtett azért, hogy megakadályozza Elzász-Lotaringia Németországhoz csatolását, amely nagy mértékben hozzájárult az első világháború kitöréséhez. Ugyanakkor 1866-ban sikerrel járt, amikor a királyt lebeszélte arról, hogy hadseregével bemasírozzon Bécsbe. Ilyen történelmi törvényszerűségek gyakran csak hosszú távon érvényesülnek, különösen ott, ahol idegen a nálunk, Nyugaton megszokott tempó. Az ember önkéntelenül is erre gondol, ha szemügyre veszi a közelmúltban Csecsenföldön történteket. Oroszország a kicsiny és bátor népet csak három évszázados háborút követően, a múlt század közepén igázta le. A csecsen nép jelentős részét kiirtották. A csecsenek azóta mély gyűlöletet tápláltak az oroszok iránt. Ez már a bolsevik uralom előtt is így volt, de a szovjet korszakban még inkább felerősödött. Ez motiválta Dzsohar halála után aratta. Dudajev - aki éppen egy évvel ezelőtt halt meg — a balti államokkal szemben tanúsított magatartásával, a függetlenségi mozgalom egyik hősévé nőtte ki magát. A felszabadulás valószínűleg Dudajev nélkül is bekövetkezik, ám nem lett volna vértelen. Azáltal, hogy megakadályozta az orosz légi flotta beavatkozását a Baltikumban, lehetővé tette a nagyjából békés átmenetet. Népe ezt követően elnökévé választotta, ő bátran védelmezte a függetlenséget, végül az oroszok meggyilkolták. Bár vakmerő hadvezér volt, a tárgyalásokat sem utasította el. Mivel az oroszok katonai fölényük ellenére sem tudták legyőzni, és a háború idején nem ismerték a tartózkodási helyét, telefonos tárgyalásra invitálták. A megbeszélésnek egy rakéta vetett véget. A szószegés egyáltalán nem könnyítette meg a Kreml helyzetét, ellenkezőleg, felgyorsította a vereségét. Miként Cid Spanyolországban, Dudajev is még veszélyesébb ellenség lett a halálát követően, mint előtte. A történelem arra is tanít, hogy az ellenség megsemmisítésével csak magunknak ártunk. A csecsenek végül, nem utolsósorban Lebegy tábornoknak köszönhetően, viszonylagos cselekvési szabadságot kaptak. Hogy ebből tartós béke lesz-e, még csak eztán derül ki, hiszen a Nyugaton agyonajnározott Jelcin a csecsen kérdésben különösen ostobán cselekedett. Ő volt az egyik fő háborús uszító, miközben Lebegy, a katona felismerte, hogy Oroszország kudarcra van ítélve. A nyugati világ politikusai és publicistái erősítgették, hogy Csecsenföldről le kell mondani, mert az egyenlőtlen erőviszonyok eleve vereségre ítélik. Nem is nekik jár köszönet a győzelemért, hanem azoknak, akik a legnehezebb napokban is kiálltak a bátor nép mellett. Bebizonyosodótt, hogy nem a szűk látókörű opportunizmus, hanem az előrelátó, okos és erkölcsileg megalapozott politika biztosítja a sikert. A csecsenek szabadságharca nem marad következmények nélkül. Európának szem előtt kell tartania, hogy Oroszország ma, a világméretű dekolonializáció korában, az utolsó nagy gyarmattartó hatalom a Földön. A franciák már régen NyugatAfrikában voltak, amikor az első orosz átkelt az Urálon, hogy ázsiai területeket hódítson meg. A Kaukázus államaival ugyanez történt. E területek, függetlenül attól, hogy kaukázusi iszlám köztársaságok vagy Szibéria tisztán ázsiai részei, gyarmatok, még ha sok oroszt is telepítettek le:ott. Az őshonos lakosság mindig uralkodóvá válik, ha nem irtják ki. Illúzió lenne azt hinni, hogy a csecsenföldi rendezéssel lezárult: Oroszország dekolonializációja. Eppen ellenkezőleg. Ahogy Groznij a város felszabadulását követően elhagyta orosz nevét és felvette Dudajevét, a csecsen példa más népeket is önálló államiságuk helyreállítására ösztönöz majd. Ebben a törekvésükben számíthatnak az ázsiai hatalmak támogatására, Epptigy elmondható ez a kínai politikáról, mint a japánok abbéli szándékáról, hogy visszanyerjék szuverenitásukat a déli Kuril-szigetek felett. A következő években folytatódni fog tehát az orosz gyarmatbirodalom krízise. Ebbén a helyzetben semmi sem lenne veszélyesebb, mint az, hogy Európa a megszálló ország oldalára álljon. Oroszország természetesen európai állam, de először meg kell tisztítania magát a gyarmati sallangoktól. Európa nem hullathat vért Moszkváért, amely felbecsülhetetlen károkat okozott földrészünknek. Egészen biztosan eljön a nap, amikor Oroszország megtalálja a helyét Európában. De erre csak akkor kerül majd sor, ha végleg hátat fordít gyarmati uralmának. Sajnos tartani kell attól, hogy ez a folyamat még sok véráldozatot és válságot jelent. Az európai politikától elvárhatjuk, hogy minden követ megmozgasson annak érdekében, hogy az elkövetkező rémségekbe nehogy belerángassanak bennünket. Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán
