Oldal 1 [1]
OCR
Régi történelmi tapasztalat, hogy a hatásköröket a felül lévők sohasem ruházzak át az alsóbb szintekre, Ez ugyanúgy érvényes volt a királyi abszolutizmusra, mint a különböző kollektív közösségek, onan ve céhek, szenátusok, városi tanácsok és parlamentek h hatalmára. Erről az alapigazságról mostanában minduntalan elfeledkeznek azok, akik hisztérikus hangon elpanaszolják, hogy az Európai Parlament jogkörei nem elég szélesek. Az Európai Parlament ugyanakkor történelmi léptékkel mérve is újszülött, hiszen 18 esztendő a legnagyobb jóindulattal is csak egy bekezdés a világtörténelmi lexikonban, miközben jelentős korszak egy ember életében. Az újonnan létrejött népképviselet a kormányokkal és főként a bürokratákkal is szembekerült, akik az épülő Európában szinte minden hatalmat a kezükbe kaparintottak, de legalábbis azt hitték, hogy így van. Nem akarták és nem akarják belátni, hogy globdlissa váló világunkban számos hatáskör előbb vagy utóbb törvényszerűen az újonnan létrejövő intézményekhez kerül. A rendszerbe kezdettől fogva be volt építve a konfliktus, amelyet józan ítélőképességgel megáldott és tapasztalt személyek előre láttak, a nagy többséget mégis felkészületlenül érte. Európa egyik legnagyobb gondolkodója, a sajnálatosan korán elhunyt dr. Heinrich Aigner, az európai államháztartás ellenőrzési mechanizmusának szülőatyja, újra és újra figyelmeztetett a küszöbönálló érdekütközésre. Gyakran hívta fel a figyelmet arra a történelmi tapasztalatra, hogy a kedvezőtlen fejleményekért a felelősséget mindig az eggyel feljebb lévő szintre hárítják át. Korábban a felelősségáthárítás végállomásai a nemzeti kormányok voltak, a jövőben Európára vár ez a szerep. Aki figyelemmel kisérte az elmúlt évek eseményeit, az tudja, hogy ez bekövetkezett. A divatos szóval élve .euroszkepticizmusnak nevezett széles körű elégedetlenség okai is ebben a jelenségben keresendők. A legtöbb, az Európai Unió számlájára írt ballépést az egyes kormányok vétik, az egyes fővárosok propagandája azonban - amely szükségszerűen hatékonyabb, mint a távoli unióé - a magasabb hatóságra hárítja át a felelősséget. Ezek a tények manapság különös erővel hatnak, miután a maastrichti szerződés az Európai Parlamentnek az eddiginél szélesebb jogköröket biztosít. A végrehajtó hatalomban eredetileg azt hitték, hogy a.szerződés vajmi keveset változtat majd a helyzeten. Amikor azonban a parlament új felhatalmazásának birtokában valóban aktívabbá vált, számos főváros kormányhivatalaiban megkongatták a 1432.94 vészharangot. A bürokraták ezután hozzáláttak, hogy fékezzék, s amennyire erejükből telik, visszafordítsák a folyamatot. Ebben a törekvésükben kihasználhatták és kihasználhatják a jelenlegi struktúrák gyengéit. Az Európai Unió mostani alkotmánya még mindig a nemzeti kormányok kezébe adja a legnagyobb hatalmat. A kormányok ugyanakkor annyira el vannak halmozva feladatokkal, miután az állam mindig újabb, erejét meghaladó kötelezettségeket vállal, anelyeket egyáltalán nem képes kielégítően teljesíteni. Ez mindenekelőtt a kormányok vezetőire érvényes. Ök már nem is képesek szakmai tudást elsajátítani, A miniszterelnök nemcsak a legfelső nemzeti szintet képviseli, hanem egyúttal a kormánypártok vezetője is. Két feladatkör, amelyek mindegyike külön személyt igényel. Ehhez hozzájön a sok külpolitikai kötelezettség, nem utolsósorban a miniállamfőkkel szemben, akik — otthon nem lévén dolguk — bizonytalanná teszik a világot. És minisztereinknek még az Európa-politikát is alakítaniuk kell. Mivel ez nem megy, ráhagyják a hivatalnokokra. Ezt használja ki a hatalmi szerkezet, hogy pozícióját a számára terhes parlamenti képviselőkkel szemben körülbástyázza, s ha lehet, növelje. Ennek folytán a kormányok szükségszerűen szócsöveik — ma tehát az Európai Tanács az. Ez a grémium gyakran az új rendelkezések megszegése árán arra törekszik, hogy az Európai Parlamenttől az annak már határozat alapján megadott jogokat megtagadja, hogy aztán erre az állítólagos precedensre hivatkozva azokat megvonja. Egy konkrét eset sok más mellett volt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legutóbbi lisszaboni konferenciája, A találkozón durván megtagadták a parlament küldöttségétől a jogot a részvételre. Más találkozókon is rendszeresen megkísérlik kikapcsolni a népképviselet szervét. A bürokraták nyilvánvalóan egymás között akarnak maradni -— miután a miniszterek néhány óra és egy rövid, az esetek többségében semmitmondó beszédet követően távoznak -, hogy a világot befejezett tények elé állítsák. Az Európai Parlament jelenleg még gyengébb a tanácsnál, amely a kormányok és az őket uraló bürokraták eszköze. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy gyakran keresztül tudja vinni az akaratát, mert az Európai Unió egyetlen, demokratikusan választott, legitim intézménye, A bürokraták mostani offenzívája nem utolsósorban az igazság órája a népképviselet számára. Magatartásán sok múlik majd a most kezdődött esztendőben. (Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán)
