OCR
Az észt teszt Bár Nyugaton jelenleg kevés szó esik a balti államokról, nyilvánvaló, hogy az Európai Unió közelgő kormányközi konferenciájának végén a balti kérdés s különösen Esztorszag újra napirendre kerül. Ez nem utolsósorban Oroszország és a Nu kapcsolataitól függ. A NATO bővítésének kérdésében folytatott európai politikát az elmúlt években folyamatos meghátrálás jellemezte. Ugyanakkor nemrég legalább néhány állam csatlakozása ügyében úgynevezett kompromisszum született. Egy olyan intelligens ember, mint Primakov külügyminiszter tudja, hogy kemény irányvonalának végén legalább a látszatát kell keltenie az engedékenységnek. Az Európai Unió határaitól keletre fekvő szabad és szuverén államokkal szembeni orosz politika nem csupán a nemzetköZi jog kirívó megsértése, de zseniális diplomáciai zsonglőrködés a saját erőtlenséggel. Nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország a hidegháború vesztese. A sikeres nyugati hatalmakkal szemben mégis úgy politizál, mintha győzött volna. A Nyugat mégis úgy összerezzen, mint a madárvijjogástól, amikor Primakov vagy egy olyan ember mint Viktor Csernomirgyin kormányfő a homlokát ráncolja. Egy határozott szó ugyanakkor ma még elegendő lenne az egyensúly helyreállítására. Erre azonban a Nyugat nem tűnik képesnek. Valóban egy papírtigris szerepét játsszák, és még tetszelegnek is ebben a szerepben. A küszöbönálló állítólagos engedmények kapcsán felvetődik a balti államok problémája. Valamennyien, de mindenekelőtt Észtország példamutatóan készültek az európai uniós tagságra. Nagyjából megfelelnek a korábban felállított kritériumoknak. A baltiaknak megígérték, hogy ebben az esetben felvételt nyernek az Európai Unióba. Emellett nagy dérreldúrral bejelentették, hogy elkötelezettek a nemzetközi jog mellett, és ennek szellemében cselekednek. Ami ezt illeti, ma néma csend van. Az első kísérlet a baltiak előszobáztatására az a kijelentés volt, miszerint egységesen kell kezelni őket. Így akarták elérni, hogy amennyiben egy balti állam teljesíti az EU követelményeit, ne vegyék fel addig, amíg a többiek nem érik utol. Pontosan tudták, hogy némelyiküket, különösen Lettországot olyan mértékben kizsigerelték az oroszok, hogy egyik napról a másikra nem lesz képes kiheverni évtizedek pusztítását. Nyilvánvaló, hogy ez az összekapcsolás ellentétes a Nyugat politikájával és eddigi gyakorlatával. A második lépés az úgynevezett stabilitási paktum kiterjesztése volt a balti térségre. Edouard Balladur nem odavágó terve, amelyet Közép-Európára még alkalmazni lehetett, de sohasem a balti térségnek szánták. A stabilitási paktum fikciójával a balti államok tagságát az Oroszországgal fenntartott kapcsolatoktól akarták függővé tenni. Nem utolsósorban az Esztorszdg és Oroszország közötti határproblémákra és a kisebbségek helyzetére gondoltak. Ami az elsőt illeti, Tallinn az utóbbi években mindent megtett, hogy kielégítse az orosz követeléseket. Sőt, az észt fővárosban még az elviselhetőség határain is túlmentek. Végül elkészült egy szerződés, de Oroszország elutasítja, jóllehet elfogadta, hogy a dokumentumot ratifikálják. Így a határkérdést mesterségesen nyitva hagyják, megakadályozandó, hogy a habozó Európai Unió végre elhatározza magát amellett, hogy az észteket jogaikba helyezze. Ehhez jön az Észtországban élő orosz kisebbségek helyzete. Ez ma - és erről kevesen tudnak Nyugaton — arról ismerszik meg, hogy mind több orosz, s elsősorban a fiatalság, elkötelezi magát új hazája mellett. Arra a felismerésre jutottak, hogy Oroszországban az élet olyannyira nyomorúságos, hogy ez számukra elviselhetetlen lenne. A választási eredmények ezt egyértelműen bizonyítják. Egyre több orosz csatlakozik az észt pártokhoz, miközben az orosz pártok visszaszorulnak. A demokráciák végzetes gyengeségének újabb jele, hogy Moszkva mindezt nem veszi tudomásul, továbbra is az orosz ajkú lakosság állítólagos elnyomására panaszkodik, miközben a Nyugat hallgat. Az oroszok sikeresen ingatják meg az egész nyugati közösségnek a balti államokba vetett bizalmát. Toomas Hendrik IIves észt külügyminiszter kifejezte ezt egy Stockholmban mondott beszédében, amikor elmondta, hogy egy országára nézve negatív döntés a Nyugat meggyengüléséhez vezet. Ez valóban így van. Egy pillantás a térképre elég annak megállapításához, hogy milyen kulcsszerepet játszanak a balti államok a Baltikum összbiztonságában és a Nyugat szavahihetőségében. A baltiak a nyugatiak számára elsősorban nem politikai, hanem morális problémát jelentenek. Ha a Nyugat nem teljesíti a balti demokráciákkal — amelyek mindig kimondottan európaiak voltak — szemben vállalt eddigi kötelezettségeit, többé nem lehet hinni neki a jövőben. Moszkva ezt rég felismerte, és mindent megtesz azért, hogy a Nyugat magát korlátozza. Az, hogy utóbbi ebben a kezére játszik, a jövőben még tragédiához vezethet. Ebből kiindulva megfeledkeznek róla, hogy a balti államok mögött veszélyes időzített bomba ketyeg. Arról van szó, amit az oroszok Kalinyingrádi óblasztynak (területnek), a történelmi műveltséggel rendelkező emberek pedig Königsbergnek neveznek. Königsberg ma orosz exklávé, amelynek lakosságát nagyrészt elűzték, és ahol manapság elsősorban jelentős létszámú haderő állomásozik. Nevezetesen Pillau kikötőjében van a balti térség egyik legnagyobb flottája. A történelem arra tanít, hogy ilyen típusú exklávék, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban az anyaországgal, mindig veszélyt rejtenek magukban. Ugyanez érvényes egyébként a folyosókra. Az első világháború után a nagy francia gondolkodó, Jacgues Bainville rámutatott, hogy a lengyel korridor (folyosó) lesz a következő háború kiváltója. Akkoriban nem hallgattak rá. Ugyanaz mondható ma el az úgynevezett Kalinyingrádi területtel kapcsolatban. Lengyelország és a balti államok hátában tartós veszélyzóna, és az orosz imperializmus megnyilvánulása. Csak akkor lehet határok közé szorítani, ha a balti államok szilárdan lehorgonyoznak Európában, és a lengyelekkel együtt a probléma megoldását szorgalmazzák. Innen nézve egy dologgal tisztában kell lenni. Amennyiben - ahogy attól tartani lehet — ebből a természetellenes jék: az igazi bűn a helyzet elmérgesedésében az orosz imperialisták mellett azoknak a nyugati hatalmaknak és európaiaknak a lelkét terheli majd, akik nem ébredtek rá arra, hogy az alkalmas pillanatban csak aktív politika és a saját elvekhez való hűség hozhat igazi megoldást. Német eredetiből fordította Gyévai Zoltán