OCR
szellemi irány megváltozott, az Egyház számára is kötelező lett, hogy a maga munkaritmusát, vagyis szervezeti formáját átállítsa. Ennek a következménynek felel meg a Vaticanum II. Ha a zsinatot kiemelkedő szellemi magaslatról figyeljük, vagyis ha nem veszünk el a részletekben, hanem ezt a nagy művet történelmi távlatokba állítjuk, felismerhetjük, hogy a zsinat tudatosan — sőt gyakran talán tudat alatt — igyekszik az Egyház szervezeti sémáját megváltoztatni, igyekszik a szellemi defenzívából kitörni és olyan fegyvereket szerezni, amelyekkel az elvesztett terepet újra visszafoglalhatja. A. nem-hívőkkel való kapcsolatok nagyobb szabadsága is abból a felismerésből fakad, hogy akinek a tanítása erősebb, annak nines mit félnie a dialógustól. o A keresztények számára ezek a kilátások nemcsak bátorítók, de egyben nagy kötelezettséget is rónak rájuk. Az Egyház nem ok nélkül szólítja fel munkára a laikusokat is. Ez a fent vázolt kedvező fejlődés ugyanis lehet gyorsabb, de lehet lassúbb is. A hitetlenség elterjedése több nemzedéken át tartott. Ugyanez történhetik a hit újabb térhódításának az esetében is. Az igazi kereszténynek azonban csak kevés ideje van, ha felismeri, hogy minden késedelem halhatatlan lelkeket veszélyeztet. Éppen ezért a korszellemnek a hit számára kedvező alakulása határozott cselekvésre kötelezi a. keresztény hívőt. És ez különösképpen. áll az értelmiségiekre. Nem sokkal ezelőtt Japán egyik vezető keresztény tudósa kijelentette, hogy a missziós munkának új formákat kell öltenie. Kétségtelen — mondotta —, hogy továbbra is a papok munkája a legfontosabb. De a talajt igazán fellazítani csak a keresztény tudósok, professzorok és technikusok tudják. Csakis az élő példa, amely mutatja, hogy hit és tudomány nem zárja ki egymást, ellenkezőleg kiegészíti egymást, csakis az ilyen élő példa tudja a tudományszomjas világot újra visszavezetni az Egyházhoz. Ezt fejtegette a japán tudós és, — jellemző tünet, — lényegében ugyanezt magyarázta nekem néhány hónappal ezelőtt Afrikában az ottani szellemi élet egyik kimagasló alakja. De ugyanez az igazság áll régi keresztény országokra is. A hit diadala ma elérhető közelbe került. A keresztény értelmiség ténykedése és mintegy bevetésre való hajlandósága dönti el, hogy ez a diadal már a mi nemzedékünkben kézzel fogható tény lesz, vagy sem. Demoszthenesz és Montecuccoli újra él. Természetesen új alakban. Az egyik neve: Georgiosz Papandreu, a másiké Gamal Abdel Nasser. o A huszonötéves király és a hetvenhétéves néptribun párviadala lélegzetelállító — küzdelem volt. Konstantin nagy tétben játszott, trónját kockáztatta, Papandreu a demosztheneszi retorika minden művészetével vonult harcba és több fordulót is megnyert. , Majd meglátjuk, ki parancsol ebben az országban, a király vagy a nép!" — mondotta megrészegülve a százötvenezres éljenző tömeg láttán. A diadal tetéfokan állt, dagadó vitorlákkal, gyözelemittasan. Aztán intett: legyen sztrájk. A sztrájk nem sikerült, de az öreg Demoszthenesz ezt nem vette észre. A. szirének csábító hangjai, a hatalom közelsége vitte-ragadta és újabb gyözelem jött: a parlamentben megbuktatta Athanasziadesz-Novaszt, a király jelöltjét. , Az árulók kormányát, a véreskezü kormányt" —.ahogy ő mondotta az athéni férumon. És az öreg Demoszthenesz nem látta, hogy pyrrhusi gyözelem volt. Mert közben saját töbhsége lassan morzsolódott. Itt huszonöt, ott húsz, lassan-lassan kiszivárogtak a vén vezér sátorából. Hol hibázott Demoszthenesz? Hisz ellenfele, a fiatal király is ügyetlen vívóként indult a párviadalba. Mohósága miatt eleinte fedetlenül hagyta érzékeny részeit. Talán ez tévesztette meg Demosztheneszt. Nem tudta, hogy nem egy fiatal bajvívóval áll szemben, hanem egy intézménnyel. Mstitúcióval, amelynek van ideje, amely mint a retorika. Trónokat csak megdönteni lehet, kijátszani nem. Konstantin és Papandreu mindenesetre egyként törheti a fejét a dodonai jóslaton: ,,Ibis redibis nunguam peribis". o Gamal Abdel Nasser három éven át invesztált vért és pénzt Jemenbe. 50.000 katonát küldött a távoli kalandra és ezrével tértek vissza véres fejjel. A zúgolódás nöttön-nött. S Nasszer, hogy kímélje az egyiptomi vért, zsoldosokat fogadott, jemeni törzseket. És a törzsek nekivágtak, üldözőbe vették az imám seregeit. Az imám hadai menekültek, az egyik hegygerincen már be is érték öket. De itt az tildézék megálltak s azt mondták Nasszer tisztjeinek: most fizessetek. És nemi mozdultak. Alki, veszekedés, végül Nasszer fizetett. Ojra üldözni az egérutat nyert ellenséget. A következő hegytetőn már majdnem elérik. De ott megint eszébe jut a zsoldosoknak a zsold. Ujra fizetni. És ez így ment hegytetétöl-hegytetőig. Az egyiptomi államkassza idönként teljesen kiürült és Gamal Abdel Montecuccoli megtanulta, hogy a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Csakhogy Jemen esetében ugyanez a köbön. o Athén vagy Kairó, a történelem ismétli önmagát, — nihil sub sole novum. Demoszthenesz és Montecuccoli újra él...