OCR
HABSBURG OTTO: várható eredményeiröl. Ebben az évben. volt tizedik évfordulója a nagy jezsuita és gondolkodó, Teilhard de Chardin halálának. Ebből az alkalomból az egyik vezető francia napilap, a párizsi , Le Monde" külön oldalt szentelt ennek az eseménynek és az elhunytat a katolicizmus, valamint a szélsőjobb és szélsőbal egy-egy képviselője méltatta. Legérdekesebb volt a kommunista hozzászóló fejtegetése. A. szerző ugyanis, a kötelező marxista optimizmus ellenére, a sorok között elárulta rettenetes félelmét. Elárulta, hogy meggyőződése szerint a világnézetek versenyfutásában az utolsó szót nem a kommunizmus, hanem a kommunizmus ellentábora mondja ki. Ez a kommunista felismerés nem meglepő. Akinek ma módjában van utazgatni a világban s különösen többször alkalma nyílik meglátogatni a TávolKeletet, nem egyszer szemben találja magát a ténynyel, hogy a különböző hitvallások és politikai teóriák tanításai az új tudományos felfedezések tényein darabokra törnek. Az egyetlen vallás, amit az új tudományos tények nem gyengítenek, hanem. erősítenek, a kereszténység. A modern természettudományok újabb fejlődése óta Japánban, Burmában, vagy Thaiföldön sok nem-keresztény vezető személyiség keresztény könyveket olvas, mert ezek a tanítások számukra egyre nagyobb mértékben szellemi horgonyul szolgálnak. o Ezt a fejlődést azonban itt Nyugaton is megfigyelhetjük. Már évekkel ezelőtt korunk egyik vezető atomtudósa, szakmájában egyike a legnagyobbaknak, a következőt mondotta nekem: , Ha végiggondoljuk, hogy milyen új ismeretekkel rendelkezünk, akkor az ember vagy mélyebben hívő lesz, vagy megőrül. Harmadik út nines.“ Gyakran beszélünk az elkeresztényetlenedő világról. És ha csak a látszat után ítélünk, így is van. Itt nálunk Európában is a széles tömegek eltávolodása a vallástól eléggé látható tény. Hogy azonban 2, fejlődést helyesen ítélhessük meg, fel kell idéznünk, hogy ez a folyamat hogyan kezdődött. A. vallástól való eltávolodás már a renaissance idején meg"kezdődött, amikor első ízben fordult elő, hogy a természettudomány nem akarta elismerni a magasabb rendező elvet és csak azt fogadta el igazságnak, amit érezni, lemérni és megmérni lehetett. Az enciklopédistákkal azután az értelmiségiek is, tehát jogtudósok, filozófusok, később pedig politikusok is, tagadni kezdték a Mindenható létét. Példájuk és tanításuk lépésről lépésre meghódította a szélesebb rétegeket is. A XIX. században az Istent és az Egyházat, mint afféle babonát, egyre inkább elvetették. Sok esetben már csak a lakosság kevésbé képzett rétegei tartottak ki szilárdan őseik hite mellett. A hatalmas tudományos felfedezések a századforduló idején, majd nagy tudósok, mint Planck, Einstein, Heisenberg felfedezései azonban merőben ellenkező irányt kezdtek kialakítani, amit egyelőre csak kevesen vettek észre. A. természettudományok, amelyek régebben az egységes, az Istenre irányuló világkép összeomlásához az első lökést adták, most az ismereteknek és a tudásnak olyan fokát érték el, amelyek az egykor felépített mesterséges falat áttörik. A legújabb felismerések pedig szinte már követelőleg kiáltanak Isten után és ezzel szinte kényszeritik a szellem elitjét, legnagyobb tudósainkat, hogy Isten létét újra elismerjék. Tagadhatatlan, hogy ez a fejlődés pillanatnyilag még egész szűk körre korlátozódik, amint hogy annak idején is a legújabb felfedezéseket eleinte csak kevesen fogadták el. Akinek azonban van érzéke a történelmi összefüggésekhez, az emlékezhetik rá, hogy az Egyháztól való eltávolodás kezdetén is például az enciklopédisták köre nem volt nagyobb, mint korunk vezető tudósainak a köre. És mégis annak idején az a néhány ember képes volt megadni a lökést az antikeresztény forradalomhoz. Most ellenkező előjellel új fejlődés küszöbén állunk, amely a hit számára a legszebb távlatokat nyitja meg. o Ebben a vonatkozásban és ebben az értelemben kell megértenünk egy másik, gyakran félreértett jelenséget is, az ökumenikus zsinatot. Az Egyháznak, már csak több évezredes tapasztalata révén is, kifinomult érzéke van az emberi szellem áramlatai iránt. Az Egyház megmutatta ezt a trienti zsinattal, Annak idején ugyan a hit látszólag erős volt, de a fejlődés nem kedvezett neki. Ezért az Egyház a maga szervezeti formáit a védő-háború követelményeihez igazította. Trient óta az Egyhaz építménye a siindisznó-álláshoz hasonlított, és az volt a célja, hogy a, viharokat átélje és a hívek minél nagyobb számát mentse meg a korszellem kárhozatától. E magatartás következtében az Egyház külső kapcsolatai szükségképpen megritkultak. Mindenki, aki úszott már folyóban, tudja, hogy a ritmus teljesen különböző, aszerint, hogy az ember az áramlattal szemben küzd-e, vagy pedig az áramlat viszi. Abban a pillanatban tehát, amikor a 5