OCR
A Habsburg-ügy második felvonása öt heti szívós tárgyalás után megalakult az Uj oszírák konmány, Fig], Raab, Gorbach után a Klauszkormány. A koalíciós tárgyalások középpontjában a Habsburg-kérdés állt. A. szocialista párt garanciát kért Dr. Klausz-tól, hogy megakadályozza Habsburg Ottó visszatérését. Dr. Klausz erre nem vállalkozott, azzal az indokolással, hogy ez nyílt jogszegés volna. Dr. Habsburg Ottónak ugyanis az osztrák közigazgatási bíróság megítélte a hazatérés jogát. Tavaly a szocialista párt szövetkezett a parlamentben az általa korábban neonácinak titulált liberális párttal, és a Néppárt ellenében nemkívánatosnak nyilvánította Dr. Habsburg Ottó hazatérését. Most, a második felvonásban ugyanilyen nyilatkozatra akarta bírni a Néppártot is, ezt azonban nem tudta elérni. A. kibontakozást végülis Dr. Habsburg Ottó diplomáciai lépése könnyítette meg. Nyilatkozatot adott, amelynek lényege: , A két párt. kifejezte készségét, hogy a kormány megalakulása után a kérdést közösen, békésen, tartósan kívánja rendezni, az alkoimany és a benne gyökerező jogállam elvei alapján. Ilyen feltételek mellett magam is kész vagyok hozzájárulni a kibontakozáshoz. Jogaim teljes fenntartása mellett, a tárgyalások időtartamára, legtovább azonban a jelenlegi törvényhozási periddus végéig, nem élek azon jogommal, hogy Ausztriába beutazzam." A kérdést megvilágító szemlénkben nem a két vitázó párt hivatalos sajtóját választottuk, hanem a független osztrák sajtót, amely pártérdek nélkül szemléli a kérdést: a bécsi DIE PRESSE és a SALZBURGER NACHRICHTEN egy-egy cikkét. Előbbit az osztrák szellemi és közélet kimagasló alakja, Otto Schulmeister írta, a másikat a nemkevésbé jelentős és ismert közíró, H. T. Porta. DIE PRESSE: , Béke önmagunkkal" , üggyel legyünk tisztában: Habsburg Ottó személyében végső fokon arról van szó, hogy ez az ország és politikusai képesek-e arra, hogy önmagukkal békét kössenek. A pártoknak végre el kell intézniök, hogy a mult végleg történelemmé váljék, még pedíg közös történelemmé. Világos, hogy a szocialista párt Josef Klaus-nak meg akarja nehezíteni a dolgát. De nem szabad elfelejtenie az általa oly meggondolatlanul felidézett Habsburg-válság kapcsán, hogy ő ennek az országnak egyik irányt-adó pártja. Másfelől a Volkspartei mindent megtehet és meg is kell tegyen, hogy a probléma politikai vonatkozását türelemmel segítse megoldani. Amit azonban a néppárt nem tehet meg: nem köthet kompromisszumot a jogállam erkölcseinek a rovására. Vagyis egy párt nem intézkedhetik egy olyan személy sorsáról, akinek a közigazgatási bíróság igazat adott, akinek a bíróság megadta a jogát. A közvélemény pedig elvárhatja Habsburg Ottótól, hogy a politikai erőknek megadja a lehetőséget a közös megoldásra. Ezzel bebizonyítaná patriotizmusát és ez a patriotizmusa csak azokat szégyenítené meg, akik Ausztriát viszálykodásba akarják dönteni," s, Az igazi kérdés nem a Habsburg-kérdés, hanem a szocialista párt hatalmi ambíciója, illetőleg az, hogy a szocialista párton belül az a szárny kerekedjék felül, amely az államban a teljes hatalmat akarja magához ragadni. Egyes jelek e második csoport megerősödésére mutatnak. E feltevésre tápot ad az is, hogy Pittermann Londonban bizonyos bank-tárgyalásokat folytatott. A londoni City megígérte dr. Pittermannak, hogy Pittermann államosított iparának nagy rendeléseket biztosít. Ezáltal Pittermann helyzete a pártban megerősödött és ezzel megerősödött a baloldala; vagyis nem a középút, hanem a baloldali irányzat kerekedik felül. Ez nem az első eset volna, hogy a nemzetközi finánc-tőke a baloldallal szövetkezik és üzletet köt a mérsékeltek rovására, Mindez egyelőre feltevés, a szocialisták azonban magatartásukkal megerősítik ezt a feltevést ...” »A koalíciós tárgyalások huzavonája után a Habsburg-kérdés lényegében egyetlen kérdés: a jogállam problémája. Dr. Klaus kijelölt kancellár oly raesszire ment, amennyire csak mehetett. Hozzájárult egy Habsburg-szakasz felvételéhez a kormányprogramba. Hajlandó volt kijelenteni, hogy dr. Habsburg Ottó visszatérése nem pusztán jogi, hanem politikai kérdés is. Kompromisszum elől nem zárkózott el. Hajlandó volt arra, hogy kormánya az ügy politikai tisztázásának lezárásáig állástfoglal dr. Habsburg Ottó visszatérése ellen. Ezzel a számos engedménnyel azonban most már a szakadék szélén áll és ha még egy lépést tesz a szocialista követelések felé, menthetetlenül lezuhan. Ami azonban még rosszabb: velezuhanna valamennyiünk jogbiztonsága. Egy olyan formulázás ugyanis — a kormányprogramban — hogy ,a kormány gondoskodik Habsburg Ottó visszatérésének megakadályozásáró! — nyílt jogszegés volna, a politikai hatalom diadala az igazság felett. Az ilyen kijelentés nem a demokrácia biztosítása lenne, hanem éppen az ellenkezője: a demokrácia elárulása. Talán nem akarták, de mégis jó, hogy az ÖVP és az SPO tárgyalásai idáig jutottak, a probléma magváig. A probléma pedig: mi legyen a döntő Ausztriában? A hatalom, vagy a jog? A szocialista párt ebben a vonatkozásban nincs irígylésreméltó helyzetben, de ezt magának köszönheti. Mert egyre jobban abba a gyanúba keveredik, hogy a hatalmat a jog fölé helyezi és a partérdeket az államérdek fölé." 13