OCR
HABSBURG OTTÓ: A nyár vége óta a nemzetközi élet erősen mozgásba jött. Októberben egyetlen egy hét alatt került sor az angol választásokra, Hruscsov bukására és az első kínai atombomba felrobbantására. Nem sokkal ezután lezajlott az amerikai választás, amelynek az eredménye nem volt ugyan meglepetés, de mindenesetre végetvetett Washington politikai megbénulásának. Mindezek olyan események, amelyek spekulációkra adnak okot. Az ilyen pillanatokban pedig kétszeresen fontos, hogy tárgyilagos ítéletet alkossunk és a jövő helyes felmérését el ne hibázzuk. Az angol és amerikai választás jelentősége Időbeli sorrendben először az angol parlamenti választással kell foglalkoznunk. Az eredmény bizonytalan és döntetlen. Csupán azt állíthatjuk majdnem bizonyosan, hogy az újraválasztott parlament nem lesz hosszúéletű. És ennek következtében szinte azt mondhatjuk, hogy Angliában állandó és tartós választási harc következik; mind a kormány, mind az ellenzék valamennyi lépése arra fog irányulni, hogy a következő menetre megjavítsa a helyzetét. Mindez azt eredményezheti, hogy Anglia átmenetileg kiválik az aktív politikai tényezők sorából. Ez a tény sajnálatos, de a világot átfogó események menetén sokat nem változtathat. Az amerikai elnökválasztás eredménye viszont erősíteni fogja a Nyugat stabilitását. Ennek folytán már a közeljövőben számolhatunk olyan politikával, amely nem feltétlenül és nem csupán a belső hatáskeltés céljait szolgálja. Ennél fontosabb az a tény, hogy a Fehér Ház ura egész bizonyosan számolhat négy, de valószínűleg nyolc esztendővel, amely alatt az Őceánon túli világhatalom sorsát irányíthatja. Lyndon B. Johnson ennek következtében a földkerekség valamennyi állama számára valódi tárgyalójél, mindenekelőtt a Szovjetúnió számára. A Kreml játéklehetősége csökkent Hruscsov bukását, illetve jelentőségét hajlamosak vagyunk gyakran túlértékelni. Ha nem is veszszük készpénznek a hivatalos moszkvai indoklást — Hruscsov előrehaladott kora és rossz egészségi állapota miatt visszalépett — azért ebben a beállításban van egy darabka igazság. A diktátor már elmult hetven éves és a legutóbbi utazásai alkalmával kiadott jelentések egybehangzóan állították, hogy egészsége feltűnően meggyengült. Sokkal fontosabb ennél a tény, hogy Hruscsov visszalépése végső fokon saját politikájának a folyománya, következménye volt. Hruscsov a maga, és ezkommunista pártok csúcskonferenciájának az összehívásához. Az események folyamata azonban bebizonyította, hogy Moszkva ezzel zsákutcába került: mert ha nem sikerül a konferenciát megtartani, Oroszország , elveszti az arcát"; ha azonban a konferencia létrejön, akkor Peking meglehetősen szép többséggel rendelkezik és esetleg véget vetett volna Moszkva primátusának a baloldali-totalítárius világban. Ebből a megoldhatatlan dilemmából csak egyetlen kiút volt: fel kellett áldozni azt, akinek a nevéhez ez a fatális vállalkozás fűződött. Az utód könynyebben megszabadíthatja magát egy olyan kezdeményezés következményeitől, amely nem az ő akciója volt. Ha a két új vezető férfiú, Koszygin és Brezsnyev, hangsúlyozzák, hogy nyugati irányba semmiféle új, alapvető politikát nem terveznek, e kijelentésnek hitelt adhatunk. Oroszország olyan helyzetben van, amelyben a külpolitika vonalát sokkal inkább az események egymásra következése, mint egyetlen ember akarata szabja meg. Az orosz diplomácia játéklehetősége meglehetősen összezsugorodott, olyannyira, hogy az alternatívák kiválasztása, még a legnagyobb flexibilitás ellenére is, erősen korlátozott. Moszkva és Peking Ezt a tényt még külön aláhúzza a kínai atombomba felrobbantása. Sokan azzal igyekeznek vígasztalni magukat, hogy Kína a maga új fegyvere számára még hosszú ideig nem rendelkezik megfelelő és szükséges hordozófegyverrel. Ez igy van, de ez rem sokat jelent, sőt, egyáltalán semmit. A kínai atombomba tudniillik még akkor is, ha Pekingnek volna elegendő repülőgépe és rakétája, elsősorban mindenképpen politikai, nem pedig katonai fegyver volna. A megsemmisítő fegyverek alkalmazása ugyanis, függetlenül attól, hogy kinek a kezében vannak, a legnagyobb mértékben valószínűtlen. Háborút manapság már csak infra-klasszikus eszközökkel lehei vezetni, ahogy Einstein már 1945-ben megjósolta. A. kínai atombombával kapcsolatban tehát csupán maga a tény jelentős: az a tény ugyanis, hogy egy nem- " európai hatalom felrobbantotta az atomklub kapuját. mégpedig anélkül, hogy ehhez bármiféle külső oldalról kapott volna segítséget. Ez Peking tekintélyét hatalmas mértékben megnöveli a fejlődésben lévő orszagok előtt és Mao Ce-tung politikai helyzetét oly mértékben erősíti, hogy azt a maga teljes egészében csak néhány hónap mulva tudjuk majd felmérni. Miután Moszkva már korábban is képtelen volt arra, hogy Kínát katonai fenyegetéssel térdrekényszerítse, — Peking ugyanis tudja, hogy Moszkva sohasem vezethet nukleáris háborút, legfeljebb defenzív háborút az Egyesült Államok ellen — Moszkva most már po