OCR
sorsa enyhítésének érdekében politikai befolyást gyakorolhatna az államra. Ebből kifolyólag a középosztály elproletárosodása az utóbbi évek folyamán erősen előrehaladt. Ez viszont radikalizalódást jelent. Az elkeseredés szélsőséges gondolkozást szül. A. kétségbeesésnek ilyen visszahatása pedig különösen aggasztó a tásadalom ama ilyen rétegében, amely mindenkor érdeklődést tanusított a politika iránt. Ebből olyan megfontolatlan cselekedetek származhatnak, melyeket még csak rossznéven sem vehetünk a fuldoklótól. A. mai fejlődési folyamat súlyos kihatásait nem nehéz előre megjósolni. Különben a közelmult szolgáltatta erre a legjobb példát: ha a weimari Németországban az állam több megértést tanúsított volna a középosztály gondjai iránt, Hitler sosem került volna hatalomra. A mult kölöncét le kell vetni A mai sorsdöntő napokban tehát, amikor a szinen új erők jelentkeznek, válságos szociálpolitikai helyzetben vagyunk. Ha nagymértékben sikerült is a munkásságot kiemelni a proletársorsból, a társadalmi rendbe való beillesztése korántsem tökéletes. Hiányzanak az állam részéről olyan intézkedések, melyek a munkásság különleges helyzetével számotvetnének és kiirtanák azt a bizalmatlanságot, amely a társadalom békés együttélését még mindig zavarja. Még ma sem élünk egészen a XX. században és túl sok szellemi kölöncöt hordoztunk magunkban a multból. Ezzel egyidejűleg pedig új proletáriátus van kialakulóban, ha nem nyúlnak időben hatásos ellenrendszabályokhoz. A dolgoknak ilyetén alakulása különösen veszélyes egy olyan pillanatban, amikor az állami és társadalmi rendszereknek a gazdasági eseményekkel való összeütközése teljes felkészültséget és belső harmóniát követel. Ellenkező esetben attól kell tartanunk, a technika rohamos fejlődése révén születő új erők a bennük rejlő áldásos lehetőségek ellenére ugyanolyan rombolóerőt fognak jelenteni, mint egykor a gép megjelenése és az ipar forradalmasítása. Legyen komoly figyelmeztetés számunkra, hogy nemrégiben Angliában újból géprombolásnak voltunk tanui. Aki a történelem előjeleinek megfejtésére képes, annak sötét mementót kell ebben a tényben látnia. A. lángbetűk falainkon egyre szaporodnak. De nem jelentenek elháríthatlan végzetet. Csak helyesen kell értelmeznünk őket. Tetteinktől függ, hogy egy jobb jövő hírnökeivé váljanak. (Mult számunkban közöltük Barankovics István tanulmányát a magyar katolikus egyház helyzetéről Ugyanebből a tanulmányból most ismertetjük azt a tizennégy pontot, amelyben Barankovics az egyház legfőbb sérelmeit foglalja össze.) A magyar katolikus Egyház helyzete olyan rossz, hogy minden enyhülést és javulást örömmel kell üdvözölnünk. Nem mindegy azonban, hogy az enyhülésért és javulásért mily árat kell az Egyháznak fizetnie? A Kádár-kormány viszont kevésért sokat akar kapni. Nem kétséges, hogy a kommunista uralom nem keveset, hanem sokat nyerne azzal, ha a Vatikánnal megegyezést tudna kötni, és ha Mindszenty bíboros elhagyná Magyarországot. Ha tehát ez megtörténnék, akkor a fő kérdés az, hogy a Kádár-kormány ennek fejében milyen egyházi sérelmeket tenne jóvá? A. magyar Egyház legsúlyosabb sérelmeinek orvoslása a következőket követeli: 1. Az állam tiszteletben tartja az Egyház belső kormányzati, igehírdető és megszentelő jogait és ezekbe nem avatkozik. Ez magában foglalja azt is, hogy az ordináriusok az eddigi helynököket, plébánosokat, hitoktatókat, stb. a kormány hozzájárulása nélkül kicserélhetik. Ellenkező esetben a kormány által az Egyházra rákényszerített régi kollaboránsok könnyen korlátozhatják ordináriusaik cselekvési szabadságát és szabotálhatják rendelkezéseiket. 2. A kormány a házi őrizetben lévő püspököket szabadon bocsájtja. Ök elfoglalhatják székeiket. 3. A kormány nem gördít akadályt a Szentszék által már kinevezett püspökök felszentelése és joghatóságuk gyakorlása elé. 4. A kormány megszünteti a püspökök működésének eddigi korlátozásait. 5. A. Szentszék az üresedésben lévő vagy megüresedő püspöki székeket az általa választott személyekkel töltheti be. 6. A kormány biztosítja, hogy a hitoktatásban részesülőket és ezek szüleit joghátrányok nem érik. 7. A kormány biztosítja az Egyháznak azt a jogat, hogy a templomokban, a plébániákon és az egyházi épületekben hitoktatásban részesítheti híveit minden világi korlátozás (azaz világi hatóság előtti szülői nyilatkozat, korhatár, világi engedély és ellenőrzés) nélkül. 8. Az illetékes egyházi ordinárius szabadon jelölheti ki a hitoktató személyt (papot vagy laikust). 9. A kormány a Szentszékkel való szabad, közvetlen és befolyásmentes érintkezést legalább az ordináriusok számára biztosítja. 10. A kormány nem fogja akadályozni, hogy az erdinariusok a papi működéstől eddig eltiltott szerzeteseket egyházmegyéikbe felvegyék és őket egyházi munkakörben alkalmazzák. 11. A kormány hatályon kívül helyezi azt a rendeletet, mely a szerzetesek működési engedélyét viszszavonta. 12. A kormány, az Egyház kívánságának tekintetbevételével, felemeli a katolikus iskolák számát, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az Egyház kisszemináriumokat (papnövendékeket nevelő középiskolákat és intézeteket) tarthasson fenn. 13. A kormány az Egyház és a hívők számára egyenlően biztosítja a szellemi önvédelem jogát, azaz nem akadályozza, hogy az Egyház, pozitív tanításain kivül szóban és írásban előadhassa híveinek a saját. érveit az ellentétes tanokkal szemben. 14. A kormány lehetővé teszi a katolikus könyvkiadás és sajtó kiterjesztését. Mindez még korántsem jelentené a vallásszabadságnak helyreállítását és a hívek emberi és állampolgári jogainak egyenlő biztosítását. Nem jelentené az Egyház kultúrális és egyéb jogainak helyreítMítását sem. De legalább azt a korlátozott lehetőséget megadná az Egyháznak, hogy a szó legszorosabb értelemben vett lelki hivatását teljesíthesse.