Oldal 1 [1]
OCR
HABSBURG OTTÓ: I A SZOCIALIS PROBLEMA A modern Európa társadalmi struktúráját az ipari forradalom, a gép győzelme alakította ki. A történelem során ez volt eddig a legnagyobb megrázkódtatás. Közvetve, vagy közvetlenül, gyakran különböző időpontokban, de minden esetre gyökeresen megváltoztatta az egyes nemzetek életét. A. gép megjelenésének pillanatáig, tehát az ipari korszak kezdetéig, Európa és nyugodtan mondhatjuk: az egész világ agráralapon volt megszervezve. A. mezőgazdaság volt a gazdasági és társadalmi élet alapja. Gazdagság egyet jelentett a földtulajdonnal. A. kereskedelmi cikkek túlnyomó részét a mezőgazdaság termelte. A. városok a vidéktől függtek. Ha sikerült is olykor kezükbe ragadni a vezetést, ez a vezetés sohasem tartott sokáig. A hatalom mindig visszaszállt az agrártársadalom, a szabad parasztok és nagybirtokosok kezébe. Végső fokon ők voltak a társadalom urai, Ez a gondolkozásában lényegileg más beállítottságú társadalmi réteg nem tudta megérteni azt a számára idegen fejlődési folyamatot, amely a modern értelemben vett iparosodással kezdődött. Mindez nem illett bele gondolkodásmódjába, következésképen a nagy változás társadalmi kihatásaival csak akkor kezdett foglalkozni, mikor már késő volt. Egy átgondolt és szervezett gépesítés pedig már az első szakaszában is áldás lehetett volna az egész társadalomra. A. fejlődést ezzel nyugodt, konstruktív pályára lehetett volna terelni. Mivel azonban senki sem akadt, aki az új erőket helyesen tudta volna kormányozni, átengedték azokat a véletlennek, a zűrzavarnak. Vad, féktelen versengés tört ki azok között, akik a hirtelen megnyílt lehetőségeket a saját meggazdagodásuk érdekében akarták kihasználni. A társadalom pedig, amely megzavarodva állt az újszerű eseményekkel szemben, képtelen volt azokat irányítani és tehetetlenül sodortatta magát általuk. A romboló, pusztító következmények elkerülhetetlenek voltak. A harcban a legbrutálisabb fegyverek mindig önmaguktói fejlődnek ki. A győzelemre a legtöbb esélye annak van, aki a fegyvereket gátlások nélkül alkalmazza. A. vihar széttépte az akkori társadalmi rendet. Nemcsak a mult jelképeit dobták sutba, nemcsak annak megjelenési formáit rombolták le, hanem szétzúzták azt a támaszt is, amit azok a társadalomnak adtak, anélkül, hogy hasonló értékű rendszerrel pótolni tudták volna. A. hare intézményesítése ugyanis, mint azt a kivénhedt gazdasági liberalizmus hirdette, nem rendszer. Legjobb esetben az anarchiának rendező elvként való elismerését jelentheti azok számára, akik nem akarják beismerni, hogy nincs erejük a rájukszakadt események megfékezéséhez. Társadalmunk e válsága érthető módon össze esett egy eddig ismeretlen társadalmi osztály megjelenésével. Mint minden fiatal sarj, kezdetben a munkásosztály is gyenge volt. Sokan az ő soraikból sem értették meg, mi zajlik le körülöttük. Az agrar-mentalitas kalodájában maguk sem vették észre, hogy egy új társadalmi rend van keletkezőben. Hzzel magyarázható azoknak a tétlensége is, akiknek elveik és tanaik alapján a legszegényebb társadalmi rétegek érdekeit kellett volna képviselnidk, Kizsdkmdnyolt munkdst6megek Ennek a fejlődési folyamatnak az osztzalyhare lett a következménye, mely felülről, a tőkések részéről indult meg a gazdasági liberalizmus jegyében. Erre válaszoltak a kizsákmányolt munkástömegek, az alulról jövő visszahatás. A. munkások részesedni akartak az új gazdagságból és a gazdasági biztonságnak legalább minimális mértékét követelték a maguk számára. A birtokosok kapzsisága és vaksága következtében megbomlott az államok belső egysége és rendje. A marxizmus a már meglévő feszültség politikai kifejezője lett, mely a szakadékot méginkább elmélyítette. A tátongó tir áthidalása egyre nehezebbé vált. Európa pedig több mint egy évszázadon keresztül szenvedett az új korszak első nemzedékének politikai rövidlátása miatt. Joggal mondhatjuk, hogy a szociális igazságosság jegyében végrehajtott iparosítás földrészünk jólétét elképzelhetetlenül magas színvonalra emelhette volna. Az osztályharc elmaradása esetén Európa egyesített gazdasági ereje mindannyiunk jólétét, a béke és az építés művét szolgálhatta volna. Ennek azonban éppen az ellenkezője történt. Erőnket egymás ellen pocsékoltuk el. Európa nagy szerencsétlenségére a gépesítés forradalma és az új osztály megjelenése olyan órában következett be, amelyben társadalmunk erkölcsileg nem állott a helyzet magaslatán. A. reneszánsz pogány gondolkodási módnak nyitott utat, mert a sorsdöntő pillanatban az igaz keresztényeket jellemző szociális érzés hiányzott azokból, akik magukat , felvilágosodottaknak" nevezték és akik hitüknek csupán külső formáit ápolták. Az utolsó évszázad a társadalmi harc jegyében telt el. Európa csaknem valamennyi állama az állandósult, vagy legalábbis fenyegető polgárharcok színhelye volt. A gazdasági életben folyó gátlástalan
