OCR
HABSBURG OTTO: Vilagpolitika A modern fejlődés legjelentősebb jellemzője, hogy az emberek fokozottabban kölcsönös függésbe terülnek egymással. A középkor kezdetleges gazdasági- és társadalmi rendjében, sőt még az újkor kezdetén is, a legtöbb személy és család önellátó volt: gazdaságuk szolgáltatta a szükséges táplálékot, az asszonyok szőttek és fontak, maguk készítették a ruhát, a közeli erdő gondoskodott tüzelőanyagról. Manapság ez az egyéni önellátás nem lehetséges többé. Az olyannyira differenciált világban, mint a miénk, nemzedékről nemzedékre nő azoknak a köre, akik egymásra vannak utalva. Még a XVIII. században lehettek olyan emberek, akiknek a politikával az égvilágon semmi tennivalójuk nem volt. A nagyobb közigazgatási egységekkel való érintkezés akkoriban a minimumra szorítkozott ; lehetséges volt még akkortájt, hogy valaki csak a saját községében éljen. De már a XIX. században változott a helyzet. Az állam még a legkisebb polgár számára, is érezhetővé vált, behatolt az egyes ember érdekkörébe. Ezzel együtt járt, szinte kéz a kézben haladt az egyes ember fokozódó felelőssége, ami azután politikai érdeklődésre, sőt ténykedésre késztette. Ennek legnyilvánvalóbb jele az általános választójog lett. A második Technikai Forradalom, amely mindenki számára láthatóan a második világháború befejeztével mutatkozott meg, de amely valójában már az 1918 utáni időkben is megszabta az események folyását, felrobbantotta az államok kereteit, bar sokan ezt akkor még nem látták tisztán. Az 1945-ben Hiroshimára ledobott atombombával új korszak kezdődött s ebben a korszakban az államok nagy része, a világhatalmak kivételével, arra a színvonalra sülylyedt, amely a XIX. század elejei tartományok helyzetének felel meg. Ebből következik az a felismerés, hogy most már az egyes ember belpolitikai kötelezettségéhez új kötelezettség járul, nevezetesen az, hogy a világpolitikával is foglalkozzék. Ennek a fejlődésnek első oka az a tény, hogy földgömbünk összezsugorodott. Ma még Európa integrálásáról beszélünk, jóllehet máris világosan kell látnunk, hogy már ez a kontinentális összezárkózás is a fejlődésnek tulajdonképpen csak egyik szakasza; mégpedig meglehetősen rövid szakasz azon az úton, amely nagyobb megoldások felé vezet. Richard Coudenhove-Kalergi, a páneurópa gondolat atyja, mozgalma egyik Párizsban tartott ülésén nemrégiben kijelentette: , rövidesen jönnie kell a napnak, amikor Európa Vladivosztoktól San Francisco-ig terjed ; mert ha ez nem így lesz, a világ felperzselődik egy atomháború tüzében, vagy pedig az egész világot lerohanja a színes kommunizmus". Ennek a férfiúnak, — aki már többször bebizonyította, hogy nagy távlatokban és korát meghaladó méretekben gondolkodik, — a kijelentését komoly figyelmeztetésnek kell felfognunk, nem pedig álmodozásnak. Egy további ok is arra kötelez bennünket, hogy megtanuljunk világpolitikai méretekben gondolkodni ; ez pedig a közvélemény fokozódó befolyása a kormányokra, függetlenül attól, hogy diktatórikus vagy demokratikus kormányokról van-e szó. A. technika és a gazdaság dinamikus fejlődése az élet számára a válmint feladat tozás törvényét diktálja és ez megköveteli a politikai formák állandó alkalmazkodását is. Az első Technikai Forradalom előtt a közösségi életben hosszabb ideig stabilitás uralkodott. A XVII. században és a XVIII. század elején például a politikai formák, az alkotmányok gyakorlatilag megváltoztathatatlanok voltak. Ezért ezek a kormányzati formák nagyobb belső erővel és biztonsággal rendelkeztek, függetlenebbek voltak a közvélemény hatásától. Ma ellenben Hurópa szabad felének a legtöbb alkotmánya már rég elavult. De ugyanez áll Kelet kommunista rendszereire is, amelyek tulajdonképpen a XIX. század elsö Ipari Forradalmának tipikus termékei, és amelyek —Hruscsov minden beszéde bizonyítja ezt — a jelen követelményeinek egyszerűen nem felelnek meg. Ebből következik a jelenlegi államformák bizonytalansága és így a politika irányítói kénytelenek a mindenkori áramlatokhoz igazodni. Ez a megállapítás érvényes a külpolitikára is; ezen a területen pedig a roszszul tájékoztatott közvélemény túlságosan könnyen arra indíthatja a hatalom birtokosait, hogy katasztrófális döntéseket hozzanak. Ebben a tekintetben is tanulságos lehet egy az elmult századokból vett analógia. Az Ipari Forradalom alatt elkövetett szociális igazságtalanságokért a felelősség igen nagy mértékben arra a tényre vezethető vissza, hogy a közvélemény politikai érdeklődése rendkívül kicsiny volt és ezért az emberek szinte egyáltalán nem foglalkoztak országaik nagy belső problémáival; ez a nemtörődömség azután a legtöbb kormány magatartásában visszatükröződött. Az emberek még túlságosan a XVIII. században éltek. Manapság már az egyes állampolgárok nagyobb érdeklődést mutatnak belpolitikai kötelezettségeik iránt, és ezért a szociális problémák megoldásához lépésről lépére közelebb jutunk. Ugyanakkor azonban szembetűnő a világpolitikai műveltség hiánya. Ez vezetett korunk nagy katasztrófáihoz. Egy Wilson vagy egy Lloyd George, valamint az őket támogató angolszász közvélemény tájékozatlansága vezetett a trianoni, St. Germain-i és a versaillesi szerződésekhez és ezek révén egyenes úton Hitlerhez. Hasonló hibákat követtek el, még nagyobb mértékben, Jaltában és a világ azóta is szenved a hidegháborútól. Mindezt figyelembe véve, nyilvánvaló, hogy egy harmadik hasonló hibái elkövetni nem szabad. Újabb hiba elkerülhetetlenül egész civilizációnk, ha nem az egész emberiség atomikus megsemmisítését eredményezné. Ezek a mérlegelések arra a felismerésre kell vezessenek bennünket: kivétel nélkül valamennyiünknek kötelessége, hogy a világpolitika, kérdéseivel foglalkozzunk. A nemzetközi politika nem lehet többé csupán a szakértők luxusa, vagy a diplomaták időtöltése. A világpolitika minden egyes ember számára életkérdés, Kétségtelen, ezt könnyebb kimondani, mint a gyakorlatba átültetni. Mindazonáltal komolyan kell foglalkoznunk azzal a gondolattal, hogy a világpolitika kötelező tantárgy legyen oktatási rendszerünkben, hasonlóan ahhoz, ahogy ma számos iskolában az ,állampolgári kötelességek" külön tantárgy. Amíg azonban erre sor kerülhet, ez a felelősség elsősorban azok vállán nyugszik, akik az írott szó, vagy a rádió és a 5