Stranica 2 [2]
OCR
ahol nem sikerült gyökeret verni; még ott is, — például Madagaszkár, az Elefántcsontpart és Szenegál — ahol a francia kultúra meglehetősen elterjedt, a megváltozott idő a viszonyulások megváltozását követelte. Es nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy — talán Guinea kivételével — a korábbi francia gyarmatok nemcsak hogy normális kormányokat hoztak létre, hanem megtartották kapcsolataikat Franciaországgal és Franciaországon keresztül a Nyugattal Francia-Afrika országainak magatartása az Egyesült Nemzetek vitáin a kényes kérdésekben, például vörös Kina el-nem-ismerése ügyében, rendkivill bátorító és semmiesetre sem szabad figyelmen kivül hagyni. 2. A TÁBORNOK. ÉS OROSZORSZÁG De Gaulle-t gyakran vádolják azzal, hogy Franciaországot semlegesíteni akarja, hogy azután döntőbíró lehessen Oroszország és az Egyesült Államok között. Ehhez egyelőre csak annyit: Moszkva egészen más véleményen van. A. szovjet sajtó, valamint az európai kommunista pártokhoz küldött titkos utasítások egyaránt azt mutatják, hogy Moszkva a maga szempontjából veszélyesnek tartja az ötödik köztársaságot. Ez a kommunista félelem nagyon is érthető. De Gaulle gyakran beszél ,,az Atlanti Ocedntél az Uralig terjedő Európáról". E miatt sokan azzal vádolják, hogy nincs érzéke a világon folyó ideológiai küzdelemhez, és hogy kizárólag állam és nép fogalmaiban gondolkodik. De Gaulle természetesen ismeri a történelmet és éppen ezért jól tudja, hogy ideológiák jönnek és mennek, de a népek maradnak De Gaulle eléggé megtartotta a tisztánlátását " ahhoz, hogy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Uniója mögött továbbra is lássa Oroszországot, éppúgy, miként a második világháború alatt is óvott és figyelmeztetett, hogy a nácizmus nem azonos Németországgal. Éppen ezért volt képes arra, hogy ma megalkossa a békét a német néppel és ezért lesz képes arra, hogy egy szép napon, amikor a másik totalitárius lidérenyomás is elmúlik, egyetértésre jusson az orosz néppel. De Gaulle pontosan azt teszi, amitől a Kreml leginkább fél: éles különbséget tesz a hatalmat gyakorló kommunisták és a nép között. De Gaulle nem becsüli le a kommunizmust. Ugyanakkor azonban tisztában van azzal, hogy a marxista. ideológia súlyos válságba került és hogy dogmáival úton-útfélen beleütközik a realitásokba. De Gaulle világosan látja a szovjet-kinai ellentéi jelentdéségét is. Ezért van az, hogy vonakodik aláírni bármiféle defenziv, sztatikus koncepciót, ehelyett azt hangoztatja, hogy nézzünk előre. 3. NATO-ELLENES ? De Gaulle nem defetista. Hiszi, hogy a Nyugat ma sokkal többet érhet el, ha világosan látja az ellenség belső ellentmondásait. És hisz abban is, hogy a hidegháborút megnyerhetjük vérontás nélkül; hiszi, hogy előrelátó politikával Oroszországban változásokat lehet előidézni, ami aztán lehetővé teszi, hogy a jövőben békés egyetértésre jussunk egymással. Egyesek attól tartanak, hogy ez végülis oda vezet: Európa szövetkezik Oroszországgal az Egyesült 6 Allamok ellen. Ez a felfogás teljesen helytelen. A francia politika legszilárdabb alapja továbbra is a Washingtonnal való szövetség, és minden további megoldást ezzel a szövetséggel összhangban akar elérni. Ez a felfogás irányítja de Gaulle-nak a NATOval kapcsolatos állásfoglalásait is. Ha néha bíráló megjegyzésekkel illeti a NATO-t, ez éppen becsületességét bizonyítja, azt, hogy mennyire szívén viseli a Szövetség sorsát és hogy mennyire javítani, erősíteni akarja azt. Amikor a NATO-t létrehozták, Eur6pa még nem létezett; az európai kontinens szegény, elvérzett, mozaikra feldarabolt terület volt. Európa és az oroszok között csak egyetlen hatalom állt, az Egyesült Államok. A kezdet kezdetén tehát a NATO tulajdonképpen nem volt más, mint egyoidalú amerikai garancia Nyugat-Európa számára. Azóta a helyzet megváltozott. Európa gazdasága virágzik. Megszületett a Szén- és Acélközösség, a Közös Piac, megszilárdult az európai országok politikai szerkezete és katonai ereje, és előttünk áll a politikai közösség megleremtése, Európa újra nagyhatalom. A NATO alapja tehát ma szükségképpen más kell legyen, mint amikor megteremtették. Akkor egy világhatalom, Amerika, és számos kicsi, védtelen ország között létesült kapcsolat; most két nagyjából egyenlő erejű világhatalom közt kell ezt a kapcsolatot továbbvinni. A NATO vitalitását ma nagyban fékezi az a tény, hogy ez a szervezet elavult formák rabja. Márpedig aki a NATO sorsát a szívén viseli, és abban reménykedik, hogy ez a. szövetség valamikor az Atlanti Közösség megalkotására vezethet, annak arra kell törekednie, hogy az eredeti szerződést a mai realitásokhoz alkalmazzák. És ez az, amire de Gaulle törekszik. Franciaország atomfegyverkezésének a problémaja — de Gaulle hires , force de frappe” elképzelése — szorosan összefügg a NATO problémájával. Helytelen feltételezni, hogy de Gaulle azért akarja az atomfegyvereket, hogy hegemóniáját kiterjessze egész Európára és hogy aztán kimaradjon bármely esetleges világkonfliktusból. 4. EURÓPA NUKLEARIS EREJE A nukleáris korban a háború és a szövetkezés természete alapvetően megváltozott. Minden szerződésnek van egy íratlan klauzulája, amely mindegyik partnernek megengedi, hogy vállalt kötelezettségeitől visszavonuljon, ha azok egyenlők lennének a nemzeti öngyilkossággal. A multban ez nem volt ennyire nyilvánvaló, mivel a multban a háború csak ritkán fenyegetett totális megsemmisüléssel; a vesztes fél a legrosszabb esetben egy tartományt, egy gyarmatot, vagy egy fennálló rendszert veszített el. Ma azonban a döntés, hogy valaki belép a háborúba, esetleg a totális megsemmisülés kockázatával jár. Ilyen körülmények között, korlátok nélküli szövetség többé nem lehetséges. Egyetlen felelős kormány sem teheti kockára a nemzet létét olyan célért, amely cél nera abszolut vitális érdeke a nemzet fennmaradásának. Köznapi politikai nyelven ez azt jelenti, hogy egy nukleáris hatalommal kötött szövetség csak addig érvényes, amig az kölcsönös érdekeken alapszik. A legtöbb európai és amerikai érdek azonos. Mindazonáltal vannak olyan területek, amelyek nekünk európaiaknak életbevágóan fontosak, tengerentúli barátainknak azonban nem azok. És addig, amíg mi itt Euró
