Page 1 [1]
OCR
HABSBURG OTTÓ: November 18/25-i kolosszális választási győzelme óta de Gaulle nagyobb úr Franciaország felett, mint bárki más volt Louis Napoleon bukása óta. A , megy a gyűrű vándorútra" évszázados játéka, amely átlag minden 9-ik hónapban új kormányt eredményezett, most végetért. A francia rendszer ma szilárd parlamenti többségen nyugszik, nem pedig toldott-foldott koalíción. De Gaulle úr a maga portáján. És mert így van, és mert Franciaország mind történelmileg, mind földrajzilag Európa és a Nyugat szívetáján fekszik, ma fontosabb, mint valaha, hogy helyesen értékeljük de Gaulle politikájának természetét, céljait és kévetkezetességét. 1. AZ ALGÉRIAI KÉRDÉS Minden vita, amely Franciaországgal kapcsolatos, még ma is, amikor a hétéves véres harc befejeződött, Algériával kezdődik. De Gaulle jobboldali kritikusai azt mondják, hogy a tábornok feladta Algériát, hogy az eviani szerződés egyenlő az árulással. Azt mondják, hogy lemondott az észak-afrikai területről, annak ellenére, hogy az FLN felkelését katonailag már letörték. Tárgyilagos megfigyelők nem oszthatják ezt a felfogást. Természetesen senki sem lehet túlságosan boldog az eviani szerződés láttán, de nem vitás, hogy az adott katasztrófális helyzetben ez volt az egyetlen megoldás. De Gaulle a teljes politikai csőd kellős közepén vette át a hatalmat, és e csőd közepette nagy erőfeszítések árán is csak keveset tudott megmenteni. Algéria elvesztésének az előjátéka tulajdonképpen már nem sokkal az 1870-es háború után megkezdődött. A. parlament ugyanis ekkor bocsájtotta ki a Loi Crémieux-t, amely francia állampolgárságot adott az algériai európaiaknak és zsidóknak, de ugyanezt megtagadta a muzulmán-arab lakosságtól. Ez a diszkriminálás rettenetesen elkeserítette a jogfosztottakat és ez a keserűség csak méginkább elmélyült, ami" kor Algéria Franciaország szerves része lett. A. francia, politika más intézkedései is növelték a muzulmánok elégedetlenségét. A francia kormárupt tisztviselőket, akiknek a számára ez büntetés volt. A nevelési rendszer az ,,école laigue" kezében volt, amely bár nem szektás, de a valóságban agreszszíven vallásellenes volt. Isten helyébe ez a nevelés beültette a francia nacionalizmust, amely azután csakhamar kiváltotta önmaga halálos ellenségét, az arab nacionalizmust. Mindaddig, amíg Marokkó és Tunisz a francia birodalomhoz tartozott, az algériai francia uralmat stratégiailag védelmezni lehetett. Ezt a két országot pedig semmiesetre sem de Gaulle veszítette el, hanem a negyedik köztársaság politikusai. Sőt, még korábban, a második világháború alatt Giraud tábornok volt az, aki letaszította trónjáról Szidi Moncef tuniszi bejt; ez az akció de Gaulle ellen irányult. Ennek a közszeretetben álló uralkodónak a bukása és bebörtönzése, és az, hogy helyére Szidi Lamine bejt ültették, Tuniszban sokat ártott a francia tekintélynek. Marokkóban pedig a francia tekintély akkor tört darabokra, amikor — Georges Bidault miniszterelnöksége idején — a népszerű Mohamed királyt száműzték és Ben Arafát tették a helyébe, minden törvényesség cinikus megcsúfolásával. Amikor később az események arra kényszerítették Párizst, hogy Mohamedet visszahívja a trónjára, Franciaország hatalmi helyzete Marokkóban halálos döfést kapott. Miután pedig ez a két szomszédos állam elkülönült Franciaországtól, Algériában a stratégiai helyzet reménytelen lett. Egy pillantás a térképre megmutatja, hogy a Maghreb egysége az afrikai kontinens földrajzi szükségszerűsége. Ilyen körülmények között a gyarmati politika megszűntetésére irányuló és világszerte erősödő törekvés termékeny talajra talált Algériában. Az OAS minősíthetetlen terrorja ezt csak fokozta. A muzulmán lakosság elleni gyáva merényletek, különösen az eviani szerződés megkötése után, megmérgezték a már amúgyis szinte elviselhetetlen légkört. Az eviani szerződés minden arab részről történő megsértése, megtorlásra való hivatkozással, már eleve igazolást nyert az OAS bűnei révén. Gyakran hangzik el az az állítás, hogy a NATO védelmi rendszere számára Algéria nélkülözhetetlen. De számos katonai szakértő kijelenti, hogy ez az állítás igaz lehetett húsz évvel ezelőtt, ma azonban, a nukleáris korban, már elavult. Persze, mindenképpen oktalan dolog volna, ha leírnók Algériat; az utolsó szót különben is még nem mondtuk ki. De túl mindezen, az Algériában létrehozott béke csak javított Franciaország stratégiai helyzetén. Franciaország erejét, katonai és gazdasági erejét egyaránt, csak lekötötte a végnélküli gyilkos harc, most azonban ez az erő visszanyerte cselekvési szabadságát olyan teriileteken, amelyek fontosabbak, mint Algéria. Jacques Soustelle kijelentette: (1962 június 19. NR): de Gaulle tábornok azért akart megszabadulni a tengerentúli területektől, hogy megvalósíthassa európai terveit. Azok, akik valóban ismerik de Gaulle elgondolásait, tudják, hogy ez igy nem igaz. Ha de Gaulle helyeselte a gyarmati rendszer felszámolását, ez azért volt, mert látta, hogy ez elkerülhetetlen. Veszélyes dolog volt ragaszkodni olyan területekhez, © 5
