Stranica 378 [378]
OCR
220 terczei szószedet sz. korszovágy; a schlagli szójegyzék a joppát is (601. sz.) «doman korzowag»-nak magyarázza. (Szamota magyar nyelvemlék a xv. századból. Akad. értekezések a nyelvés széptud. köréből. XVI. k. 1. sz. Budapest 1892. III. (77. lap.) Benedek ban, alországbiró (nyilván a hires Bánk ban) 1221-ki pecsétjét I. Arch. Ért. 1878. évf. XII. 6—10., László somogyi ispánét 1236-ból U. o. 1877. évf. XI. 256—258 és VIII. táblákon 2. sz. a., Mátyás ispánét 1281-ből U. o. 1879. évf. XIII. 396—397. 1l., Igmánd nembeli Lőrincz vajdáét 1304-ből U. o. 1879. XIII. 23. I. és 26. táblánkon, 15. sz. a., "Tamás vajdáét U. o. 1878. XII. 252. és 26. táblánkon, 18. sz. jegyzék sz. a. m. «galeay, mig a «cassisy-t sisaknak (Schlagl. sz. 560), piconhognak (Beszt. sz. 91.) fordítják. 112. (77. lap.) A «paizs» szó az olaszban: pavese, pavisi, középkori latinban: pavisium, pavissis, francziában : pavois, pavais, spanyolban: paves, középkori németben: pafesen, pavese, pafoysen; a kelet-európai nyelvek közül a csehben: paveza, pavéza, lengyelben: pawez, paweza, paweza és paiz, paiza, ruthénban: poveza, oláhkan: pavéza, szlovénban: pajz, új-görögben: zafekorban hires paizsokat készítettek. (Boeheim W. Wajfenkunde. 180. — Schultz A. Deutsches Leben im XIV. und XV. Jahrhund. 1892. II. 570, 572. — Viollet le Duc: Dictionn. rais d. mob. VI. 215. — Nyelviud. Közl. II. 472. VI. 310. — M. Nyelvor. XI. 1882. 361. XVIII. 1889. 529.) 113. (77—78. lap.) Arch. Ért. XVI. 1896. 348—357. I. — Szendrei J. Magy. Hadt. Eml. 49—51. 1. 104. sz., 59.1. 151. 8z., 61. 1. 175. sz., 64—66. |. 184—185. sz. — A bodrogvécsi és karosi x—xII. századbeli kardokat I. Arch. Ért. XX. 1900. 49. |. 114. (78 lap.) Arch. Ért. XVI. 1896. 357. I. — Árpádkori landsa- és kopjacsticsokat a győri xn—xim. századbeli varjobbagyok egykori temetőjében, az u. n. homokgédér melletti szántóföldön találtak, melyek a győri benczés fogymn. birtokában vannak. A lándsacsúcsok lapos levél alakuak s köpüsek. (Börzsönyi A. Régi magyar emlékek a győri kath. főgyimn. régiségtárában. Az 1893/94-ki isk. ért. 30—3 1. 1. II. kép. 13, 14, 18. sz.) — A «andsa», «lancsa» szó a középlatin — olasz «lancea» szóval függ össze, bár történeti alapon inkább a német «lanze» elneve55 zés átvételére gondolhatnánk. 115. (78. 1.) Reimchronik. Cap. CCLXXI—CCLXXVII. (Pez: Script. Rer. Austr. III. 228—233. 1.) V. 6. Pauler Gy. Magy. tört. I. 502— 504. |. Zittaui Péter (Cap. CXXIV.) igy irja le a magyarok hadakozási módját: Est mihi hoc certum, per multos sepe repertum, Usus armorum gens non habet Ungaricorum: Sed quando bellum committit, sive duellum, Pellicium strictum portat, tunice vel amictum, Qui nimis est artus, quo stringit fortiter artus. Et se sic aptat ad bellum, postea captat, Ut sibi fiat equus velox, et cursibus equus, Plures offendit suus arcus, quem cito tendit, Vulnera non parva facit, hinc volitando per arva Non vult tranquille stando pugnare, sed ille Aut fugit, aut agitat aliquem, sic prelia vitat Que fiunt dura servando Suevica Jura. Sed si scire velis, sunt magna prelia telis, Arcum tendendo velociter et iaciendo Ex omni parte se tali protegit arte, Nam iacit ante retro, quod debes credere Petro, Nec parcunt uni telis volitantibus huni Ne fias funus, hostis non sit tuus hunus, Et cernes cunctos lardo vel carne perunctos. (Dobner G. Monum. Hist. Boemiac. 1784. Tom. V. p. 330.) 116. (79. lap.) L. föntebb az 53. jegyzetet. — A nyilazó kun lovast ábrázoló domborműves tégla 1847-ben került napiparműv. muz. tulajdona. Többször közzétették, legutóbb a Milleniumi Magyar történetben. II. k. 463. 1. II7. (79. lap.) Arch. Ért. XVI. 1896. 357—358.- 1. — A győri homokgödörben és szeszgyár területén talált xn— xi. századbeli nyilcsucsok jobbára szeges végüek, de idomuk a keskeny hosszu levélidomtól a rhombus-alakig változatos; többnél a szeges vég töve bütyökkel van ellátva. A köpüs nyilcsucs ritkább. (I. Börzsönyi Arnold ismertetését a győri kath. főgymn. 1693/94-ki Értesítőjében. 31—32. I. és II. kép 1—12. sz.) — Az alsó-fehérmegyei nyirmezei nyilcsucsok a velük talált árpádkori csákány jellege szerint szintén a x1—xu. századból valók, ezek is szeges végüek, részint levél-, részint rhombus idomuak s tövükön bütyökkel vannak ellátva. (A gyulafehérvári muzeumban. ) — Az Ung m. salamoni x1— xi. századbeli lelet nyilcsúcsai a honfoglaláskoriakkal egyeznek. (Arch. Ért. XVI. 1896. 132. |. Szendrei J. Hadt. Eml. 103. I.) — A villa alaku korai nyilcsucsok formáját 1. Szendrei J. Hadt. Eml. 123.1. 354. sz. és Arch. Ért. XIX. 1899. 355. 1. V. 6. Chantre E. Recherches anthrop. dans le Caucase. III. k. XII. tabla, 3. sz. Ouvaroff : Les Meriens. VI. 24. 118. (79—80. lap.) Arch. Ért. XVI. 1896. 359. — A régi magyar csékdnynak egy ujabb typusa az utóbbi időben zemplénmegyei honfoglal4s- és arpadkori leletekben, Bodrog-Vécsen és Kis Dobrán fordult elő. (Arch. Ért. XVIII. 1898. 10. XX. 1900. 40, 59. |.), melyhez hasonló typus a Kaukázusból ismeretes. (Chantre E. Recherch. anthr. d. le Caucase. III. k. X—XI. t.) Ez a csákányforma tehát bátran «kabar»-nak nevezhető. 119. (80. lap.) Arch. Erl. XVI. 1896. 360—363. Boeheim Waffenkunde. 224 s köv. II. Zschille — Pforrer: Der Sporn. Taf. IV—VII. — A szabad-batty4ni sarkantyut I. Arch. Ért. II. 1882. 147. |. 24. sz. Az isaszegi sarkantyú a M. N. Muzeumban (60/1887. sz. a.); a fovenyi a Lichtneckert-gyiijteményben volt. Van egy tarajos sarkantyú az ungmegyei salamoni leletben is, melynek korát a xu. századnál későbbre alig lehet tenni. (Arch. Eri. XNI. 1896. 132. Szendrei J. Hadt. Eml. 50. ],) 120. (81—82. lap.) Boeheim W. Waffenkunde. 197— 200. lap. — Demmin Aug. Die Kriegswaffen. 4. kiad. 640 s köv. II.— Viollet le Duc: Dictionnaire rais. du mob. franc. VI. 34 s köv. II.— Szendrei J. Hadtört. Eml. 45—46. I. 96, 98, 99. sz. — A lovag szertartásos ülésére nézve jellemző Oroszlánszívű Rikhárd és
