OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 403 rövid- és puhaszárú csizmát hordtak. A magyar csizma szárának felső része kemény volt, alja pedig puha, úgy hogy ránczot vetett, a mit a hatvanas években sámfázás által szabályos formába szedtek. Előbb a csizmaszár elől magasabb volt, mint hátul, ügy mint a XVII-XVIII. században s a térd alatt szívalakúan volt kivágva, alatta zsinóros rózsával és bojttal, a hatvanas években azonban a kerekre vágott csizmaszárak is nagy divatba jöttek és szegélyzetük rojttal volt ellátva. A csizma rendesen hegyes orrú s magas sarkú volt s a díszesebbeket fekete kordoványból készítették; piros, sárga és zöld csizmát már csak diszruhdhoz hordtak; a vikszléder és lakkcsizmák főleg a hatvanas években divatoztak. Viseltek a magyar ruhához rojtos fopdnt is, különösen 1848 előtt, a mikor a juratusoknak ez volt a rendes viseletük. 1867 után a magyar viselettel együtt ez is kiment a divatból s ma már a diszmagyarhoz sem hordják, holott a harminczas-negyvenes években elég gyakran húztak rojtos topánt csizma helyett. (69. 1.) Az elől szíjjal összefűzött bakkancs Mária Terézia korától fogva a magyar gyalogságnak a rendes lábbelije; a népies viseletben leginkább a székelyeknél maradt fenn. A föveg különböző nemei közt legjobban elterjedt a köröskörül ernyős karimával ellátott pántlikás kalap, míg a süveg, kalpag és kucsma mindinkább háttérbe szorult. 1848 előtt a népnél és köznemességnél nagyon el volt terjedve a begyűrt tetejű s felhajtott magas karimájú kalap (71. 1—4., 6., 1o.), mely a régi kuruczsüvegre emlékeztet ; ebből alakult a hatvanas években a kerek kanász vagy csárdás kalap (69. 25.), melynek teteje csészealakú volt s karimája amahhoz hasonlóan fel volt hajtva, de nem olyan magas. A hetvenes évek vége felé rövid időre Kossuth-kalap néven, ismét divatba jött; a tulajdonképeni Kossuth-kalap azonban, a minőt Kossuth Lajos viselt 1848-ban s később még Amerikában is, nem ilyen, hanem valamivel magasabb tetejű s ernyős karimájának csak a széle volt felhajtva; melléje strucctoll jött. (69. 3.) Egész a hetvenes évekig a kalapot is bokrétaval diszítették, daru- és tuzoktollal, arvalanyhajjal (71. 20.), a népnél a pávatoll (71. 10.) meg a csinált virág is nagyon el volt terjedve. Az elálló széles nagy karimájú ú. n. tót kalapot a század első felében a nép hordta. A farkas- vagy rókabőrös, magas és oldalt lecsüngő vörösbársony leffentytis kalpag a harminczas évekig volt divatban. Ettől fogva sokkal alacsonyabb lett s a felhajtott prémes karimájú, kúpalakú, bársonytetővel ellátott süvegeket kezdték használni, míg a kalpagnak a karimáját is bársonyból" készítették. A nép télen fekete báránybőrből készült csúcsos és magas sipkat viselt, melyet közepe táján kissé begyűrt (71. 18—19.), ritkább volt a felhajtott karimájú báránybőr-sipka. A magas tetejű kócsögkalap, a cilinder, a harminczas-negyvenes években a dandy-világban eléggé el volt terjedve, a Bach-huszárok azonban 1850—Go. közt annyira meggyülöltették, hogy a kiegyezés előtt merényletszámba ment, ha valaki cilindert tett a fejére; 1867 után azonban rohamosan elterjedt, ha jól tudom, legelőbb b. Eötvös József szállt szembe a nemzet előitéletével.