Stranica 348 [348]
OCR
Magyar viselet A XVIII. század első felében. va AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. de az eredeti jellegéből többszörösen kiforgatott magyar ruházat csak a jelen század huszas éveitől kezdett nagyobb arányokban átalakulni, mikor a lethargiájából fölébredt nemzet öntudatosabban foglalkozik nemzeti egyéniségének követelményeivel s a minden irányban megindult mozgalom előszeretettel fordult a régi magyarság erkölcsei és szokásai felé. Ezen áramlat hatása alól a hazafiasabb magyar szabók sem vonták ki magukat s egyesek, mint Tóth Gáspár és mások, részint a régi magyar viselet fennmaradt s akkoriban ismeretes nehány emlékének tanulmányozásával, részint pedig a nép viseletének fölhasználásával visszatértek a rococot megelőzött idők magyar viseletének formáihoz s azt fejlesztették tovább. Ez a fejlődés tartott a hatvanas évekig s 1860—1867 között érte el tetőpontját, de aztán nemcsak megakadt, hanem oly rohamosan háttérbe szorult a magyar viselet az európai divat előtt, hogy már a népnél is kezd veszendőbe menni s egy Madarász József vagy Rigó Ferencz, kik mai napig nem vetették le a magyar ruhát, a legnagyobb kivételek közé tartoznak. A föntebb mondottak alapján tehát három időszakot különböztethetünk meg az utolsó két század magyar viseletében, ú. m. a XVIII. század első felét, aztám a XVIII. század derekától a jelen század huszas évéig terjedő időszakot s a XIX. századból az 1820—1867 közti időszakot. Rövidre vont ismertetésüket a következőkben adjuk. A XVIII. század első felében, körülbelől a hatvanas évekig, a ruházat nagyjában megtartotta a kuruczkori formákat. Az egyenesre vágott és köröskörül kihajtott prémű hosszti mente (XXIX. 10, 13. XXXII. Hy 3 & SOMME 1, 3, 07, 14 a felálló nyaku, szárnyain csakéra vágott rövid dolmany (XXIX. 10, Wis, AOOGIL a 3 NOON, a 3.7 8) a salaváris nadrág (67. 14.), az elől magasabb s félkör vagy ékalakban vágott szárú s hegyes Orrú vörös vagy sárga csizma (XXIX. 10, 13. XXXII. 6. XXXIII. 3. 7.), a prémes karimáju török bársonyos kozák süveg, nyusztos kalpag (XXIX. 13. XXXII. 1. XXXIII. r.), meg csakés süveg (XXXIII. 5.) ép olyan jellemzők ezen időszak viseletére, mint a kuruczok idejére. Alacsony prémes karimájú s lefelé konyuló magas tetejű kozák süveget látunk p. az 1736-iki Pero-lázadás tetteseinek kivégzését ábrázoló egykorú metszeten. Nagyobb eltéréseket találunk a zsinórzásban, melynek a magyar ruházatban való nagy jelentősége ettől az időszaktól kezdődik. A kurucz korból egy ideig megmaradt a vitézkötéses mentezsinór (V. ö. XXIX. 4, 65, 8.), a minőt találtak II. Rákóczi Ferencz rodostói sirjában is (65, 9.), ilyennel van p. ábrázolva gr. Illésházy Miklós, a III. Károly korabeli kanczellár, a történelmi arczképcsarnokban levő egykorú arczképén. A szarufa alakú zsinórzatból csak a hurokzsinór maradt meg (XXIX. 10, 13. XXXII. XXXII 3.), mely rojtos gombban végződött, de mar a század dereka felé ismét divatba jött a kettős szárú zsinorzas (67. 3, 5, 8, 14, 17. XXXII. 3: 6, 7, 9, 10. XXXII. 1, 4, 8) melynek mindkét vége gombos volt, sőt a zsinór közepére is tettek gombot, a zsinór végét pedig sújtással körülczifrázták (XXXII. 4.). Hogy a huszarsagnal az «ezergombos» szarufara zsinorzott dolmany mar a harminczas évek közepe felé szokásban volt, arra felhozzuk
