Page 337 [337]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 154) láttatták a felső szoknyához hasonlókép gazdagon diszitett alsó szoknya elejét, e helyett az előkötók vagy kötények jöttek általános használatba; a haj már a xvi. század vége felé szabadabbá vált s nem burkolták be annyira, mint előbb, főkötővel, fedéllel, homlokelővel, fejkendővel, hogy semmit sem lehetett belőle látni; a kemény fodor- vagy csipkegallérok divatja alatt hátrafésülték, a konty felé kis süveg-alaku főkötőt tettek, a homlok fölött pedig hullámosan kisütötték (XXI., 10. XXIII. 7—8.); később, a század dereka felé a konty mind alább csuszott (XXIII., 9., 10.), majd a haj fodros fürtökbe foglalva csüngött le (XXV., 8—1o.), a század utolsó tizedeiben pedig a franczia divat befolyása alatt a az eddig lecsüngő fodros fürtöket az u. n. «Fontange» hajviselet módjára magasan fölfelé sütötték s eldl tornyos csipkézettel látták el. (XXVIL, 3., 7. XXIX 5., 14.) Ebben a században, körülbelől dereka felé kezdődik a legyezők használata is. A felöltők közül a hosszú suba csupán a XvII. század két első tizedében fordul elő; utoljára 1622-ben, Máriássy Anna ruhái közt találjuk folemlitve. Rendesen tafota-bársony ból, ritkábban kamukából készítették, bélése többnyire nyest volt, vagy pedig rókamál, s arany-paszománttal prémezték, mellére aranyfonálból kötöttvitézkötéses gombokat varrtak. A kis suba (63. 8.) a xvil. század derekáig maradt asszonyoknál és leányoknál általános használatban; ezen időig (1600—1655.) tizével-huszával vitték hozományba, a XVII. század második felében azonban elmarad a leltárakból — s mint Apor mondja — ekkor már csak a leányok viselték. A kis suba mindössze derékig ért s bő és széles volt, galléra s bélése nyest, nyuszt, hiuzmal, menyét s tengeri nyúlbőr, a nyárit gubás bársonynyal, kamukával is bélelték; elől s hátul vadbőrrel szélesen be volt szegve, a század első felében gyakori volt a paszománt, arany- és ezüst, meg tűzött prém is; kivül arany és ezüst csipkével s kötésekkel volt meghányva. Hosszabb, de újatlan női felöltő volt a paldst (63. 2., 64. 2., XX., 11., 3.), melylyel a XVII. század húszas éveitől kezdve a hosszú subát helyettesítették. Többnyire virágos fekete bársonyból vagy selyemből készült, más szinű — mint Apor is irja — ritka volt; a téli palástot nyesttel, fekete nyúllal, hiuzzal, petymettel, ritkábban nyuszttal, a nyárit könnyű tafotával vagy gubás bársonynyal bélelték s a xvii. század első felében több rend szélesebb és keskenyebb arany-prémmel látták el (XXII. 3.), vagy arany-galanddal szegték be, a xvi. század derekán túl pedig arany, ezüst, vagy egyszerű fekete selyem csipkével, sőt csipke-formára varrt skófium ezüsttel és aranynyal is diszitették; a csipke rendszerint egysoros volt, de a négy-6t, sót a hétsorosra is van példa (V. 6. 63. 2.); a század vége felé széles, aranyos ezüst franczia vitézkétéssel is megrakták. A galléra, Apor szerint, valamint az eleje karmazsin szinű, veres- vagy zöld bojtos bársonynyal volt prémezve, öregrend-asszonyok azonban széles, fekete-selyem csipkés gallért hordtak, melynek szélén a csipke alul-fölül egy ujjnyira alá volt eresztve. A palástot, mint Apor mondja, ünnepi alkalommal, templomba-menetelkor, lakodalmakban vagy temetési alkalmatossággal viselték. Suba. Palást.
