Oldal 336 [336]
OCR
178 AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. kenó, vagy patyolat, melynek végeit egész az állig a nyak körül csavarták (57. 1.); széle danczos» vagy csipkés volt. A XVI. század utolsó tizedeiben találjuk a fekete vagy vörös bársonyból készített női süveg emlékét, melyet főleg télen viseltek, nyuszttal, petymettel s más vadbőrrel béleltek s gyöngygyel, ékköves és zomanczos boglárokkal díszítettek: legelőbb 1579-ben Horváth G. ingóságainak leltárában fordúl eléd «egy aranynyal tűzött bársony süveg, asszonyembernek valós; mivel pedig a süveg csak a fejtetőt takarta, a fejet még kendővel is bekötötték s úgy tették föl a süveget (04 12.) vagy pedig a kontyot kis recze főkötőbe szorították (53. 5.). Nyáron zöld, vörös és más színű tafotából, atlaszból, selyemből készült árnyéksüveget viseltek, mely széles karimával volt ellátva (57. 11.) s aranyos zsinórzással, pártázatán gyöngygyel, arany boglárokkal díszítve, mellette fehér, fekete vagy vörös struccztol volt. Egyik változatát a XvI. század vége felé s a xvil. század első felében kalapos süveg-nek nevezték. A könnyű bretra (barret) előkelő hajadonoknál mar a xvi. század derekán divatozott s megmaradt a szazad végéig (54. 5.); vörös vagy fekete bársonyból készítették s körületére drágaköves arany gyűrűket füztek. A hajadonok középen ketté választott, leeresztett hajat hordtak (54. 3.), melynek egyedüli ékessége a vont arany szélű, gyöngyös vagy bogláros párta volt; a pártát a xvi. század vége felé a hajból font vagy tiszta aranyból, ezüstből készített ágas koronka is helyettesítette, a mi már az Anjouk alatt is divatozott; az ágak száma legkevesebb hat volt, de Károlyi Kata hozományában 1595-ben 26 ágú is előfordúl s gyöngyös, gránátos rózsákkal, ékköves boglárokkal voltak az egyes ágak díszítve. Patyolatból készült orczatakarót és fátyolt, mely utóbbit bogláros kapocscsal vagy hajtűvel letűzve hátul lebocsátottak, asszonyok és hajadonok egyformán viseltek. ee A női lábbeli nemcsak czipellőből allt, hanem saruból, sőt csizmából is. «Asszonyi állatnak való tyzma» már a xvi. század elején előfordul. A sarunemek közt leghíresebb volt a brassai saru, melyet vörös berbecsbőrből készítettek s ránczos volt. eee A xvii. század női viseletét nagyban és egészben jellemzi a nagy felsé-ruhak hiánya. Egyébként pedig előbb, körülbelől a század első harmadán keresztül, még mindig a spanyol divat éreztette hatását az abroncsos feszes és nyakig gombolt ruhazatban (V.6. XXL, 10.), de azután egymásután elmarad a dudoros váll, a szűk ruha-ujj, az elől megnyújtott, mesterkélt ruhaderék (XXIII., 7—9., 11.), a mi helyett a hólyagos ujju, elől füzős, nyitott váll (XXIL, 3. 10. XXIIL, 6., 8. XXIV., 7. XXV., 4., 8. 10.) és lelogg6, vendégujjas ruhaderek (XXIIL, 7., 9., XXVI., 5.) jött divatba, a feszes fodrot félvaltja előbb a kikeményitett s rézsodronynyal megtamasztott csipke-gallér (XXIV., 7. XXVI., 5.), aztán a harminczas évek felé ez is mindinkább veszt merevségébdl, szétválik és szabadabban hagyja a nyakat (XXII, 7—8., 11.), később behajtottak (XXIII, 9., 63. 2.), majd egészem elhagytak; a szoknya is bővebb és terjedelmesebb lesz, a derekat külön választják s önálló ruhadarabbá formálják, melynek sem szinben, sem kelmében nem kellett egyeznie a derékig érő szoknyával; az elől nyitott felső szoknyák (XXI., 10.) is kimentek a divatból, melyek
