Stranica 331 [331]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 173 leltárak szerint csipkés veres skarlátból, csipkés velenczei szürke teveszőrből, zöld kelméből, skófiumos bársonyból; Balassa Bálint párduczkápát is említ. Czapragnak, czafrangnak a nyereg alatti lótakarót nevezték. Sokkal diszesebben volt kiállítva, mint amaz; rendesen vörös színű kelméből, bársonyból, atlaszból, skarlátból készült oly módon, hogy alja és hátulja lehetett más kelme is, például sárga vagy fehér atlasz, és diszítve volt skófiummal tűzött, selyemmel hímzett virágokkal, aranyozott ezüst pillangókkal, boglárokkal, arany rojttal. A fék, kantár, homlokeló, csótár, szügyelő és farmatring karmazsinból, fehér és kék majczból készült és skófiummal, aranynyal, ezüsttel, selyemmel, szironynyal volt kivarrva, ékkövekkel, klárissal, gyöngygyel, csigákkal, aranyos ezüst boglárokkal rakva. Az orrozat vagy máskép a ló orrára való fékemló láncz vagy kötófék arany, ezüst volt, a csótárt is igen gyakran nyakbayetó arany, ezüst láncz helyettesítette; ezek sorába tartozik a Geszty Ferencz 1593-ki végrendeletében említett ezüst pázmány. A ló homlokán, a fékagyon volt az üstöknyomtató, vagyis bársonyra varrt ékköves tolltok, benne, valamint a ló farkánál is a farmatring végiben két vagy három szál darutoll. (V. ö. 50. 5.) Az aranyos ezüst, vagy pedig ónozott vaszablánál megkülönböztették az egyenes rudu, hosszu rudu, kanalas, spanyol, kármány és czigány zablát. °°) A noi ruha viselő, ünneplő és díszöltözetből állt. A viselő vagy házi ruha egyszerűbb formában, rázsa, angliai és más közönségesebb fajta posztóból készült s még a XVIII. század elején is csak a váll, meg szoknya (szobaszoknya) voltak legfőbb darabjai. Az ünneplő ruha kelméje nemcsak drágább volt, ú. n. finom posztó, skarlát, gránát, selyemposztó és sztanet, meg aztán selyem, kamuka, atlasz, tabit, tarczolán és bársony, hanem még felső köntös, suba, kis suba vagy mente is járult hozzá. A díszruhát ezenkívül skófiummal, arany-, ezüst- és selyemfonallal hímezték, gyöngygyel, klárissal, boglárokkal, islóggal vagy pillangókkal diszítették. A xvi. századbeli női viseletre egész a hetvenes évekig alig egy-két emlék hozható föl, minők Izabella királyné (7 1558) gyulafehérvári síremléke, s aztán Ihurzó Elek (+ 1543) lőcsei siremlékén özvegye, ormosdi Székely Magdolna és három leánya. Mindegyik szoros kapcsolatban van az akkori nyugoti viselettel. Izabella királyné nyakig érő, a kéztő felé mindinkább szűkülő újjú, dudoros vállú, fodros gallérú és kézelőjű hosszú felső köntöst visel, mely elől nyitva van s alja felé deréktól kezdve mindjobban . szétválik, láttatván az alatta levő hímzett hosszú szoknyát; a dudoros váll és fodros gallér nélkil tehat melyeknek igazi divatja csak ezutan kezdődött (v. 6. 53. 2. 54. 3.), a köntös formája egyezik Maria özvegy kiralyné Sichen egykorú metszetén ábrázolt öltözetével (45. 9.). Thurzó Elekné a mellen négyszögben kivágott szoknyát visel, melynek kivágására az analogiát szintén Mária királyné egyik korábbi, még a mohácsi vészt megelőző időből eredő képén láthatjuk (45. 8.), kézelős bő újja ránczos; a szoknya kivágásánál a mellet az ingváll takarja; a hosszú felső köntös lecsüngő s részben hasiKantárzat. Zabla. Női viselet a Xvi. században.
