Stranica 330 [330]
OCR
Kengyel. Lótakaró. ie AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. nek, minédk a katona, lovas vagy lovász, török vagy portai módon see karman és de nyereg. A katona- és lovásznyeregről azt hihetnénk, hogy egyszerűbbek voltak a tobbinél, de a katonanyereg egy 1643-ki osztalylevél s a Rakoczi jayak 1688-iki leltára Szerint ép úgy vörös barsonynyal volt borítva, sőt az utóbbi türkiszekkel is ki val ra mint a többi nyeregrél olvassuk; nyilván tehát a formája volt mas, mint a tobbie, bar kétségkiviil a keleti, nem pedig a nyugati tipusu nyergek közé tartozott. A tatár nye regről tudjuk, hogy csonttal volt kirakva s fája festve; a föntebb említett 1643-ki osztálylevél két tatár nyerget is említ s mindegyik csontos volt, valamint a gróf Esterházy János 1700—1704-ki ingóságai közt volt tatár nyereg is, melyről azt találjuk a leltárban, hogy «gérbe órrú, körüle csontozott és kékkel festett az fája, az vánkosa vörös karmazsinyv. Tulajdonkép pedig nem egyéb a tatár nyereg a régi keskeny, görbe agyu és hátú kun nyeregnél, melyet a magyarországi nyereggyártók országszerte készítettek; az 1706-ki rimaszombati árszabás szerint egy jó csontos veres bőrrel borított oldalbőrös és vánkusos nyeregnek 5 fr. 30 dénár volt az ára, a csont nélkül valónak 2 fr. 30 dénár. A magyar, másfelől meg a török és kármán (karamaniai, turkománperzsa) nyereg közt szintén a nyeregfő vagy nyeregagy, meg a nyereghát tett különbséget. I. Miksa császár 1500 körüli magyar nyerge (43. 13.) előre álló keskeny agyú és hátra dőlt széles hátú volt, középmagasságú s közepe felé bemélyedő ülőkével s a nyereg fájáról lecsüngő négyszögű nyeregborítóval, ugyanilyen jellegű Kemény János erdélyi fejedelemnek a Magyar N. Muzeum birtokában levő s erdélyi zománczczal diszitett nyerge; a bécsi udvari gyűjteményben az 1556—66-ki hadjáratból eredő török nyergek egyenesen álló széles háttal és kopjaidomú magas és keskeny nyeregfővel vannak ellátva, alacsony ülökével, a nyeregborító félköralaku, a vánkosból csüng alá s nem takarja a nyeregfa elejét és hátulját, ez a tipus megfelel a középázsiainak, nyilván tehát ezt nevezték kármán nyeregnek, míg a szorosabb értelemben vett török vagy portai módon való a magyarhoz közeledett. Mindegyik nyeregforma gazdagon volt kiállítva, vörös vagy szederjes szinű bársonyból, atlaszból, skarlátból, gránátposztóból készítették, aranyos ezüst pillangókkal diszítették, elejük, hátuljuk borítva volt zománczos, filigrános aranyozott ezüsttel s ékkövekkel, különösen türkiszszel. A kengyelvasndl, a mi az előkelőknél aranyos vagy merő (tiszta) ezüstből készült, közönségesen pedig ónos vagy ólmozott volt, a magyar formán kívül divatozott még a porlai formára csinált is, melynek egyik változata a kármán (61. 19.), másik pedig a tanyéros kengyel (56. 17.) A kápa eredetileg takaró volt, melylyel a nyerget födték be, Apor Péter írja, hogy mikor a fejedelem udvarlására mentek s a vár kapuja előtt leszálltak a lóról, «akkor az lovász kápával béterítette az nyergets. Gr. Thurzó Imre letavai ingóságai közt 1621-ben a czapragok közt van említve egy posztó nyeregkápa. Máskor a czapragot magyarázzák oly módon, hogy «léra való török kápav. Készítették 16056-ki és 1681-ki
