Stranica 329 [329]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 171 vörös karmazsinnal volt borítva s végén, mint Apor mondja, golyóbis volt. Takaróját majczon vagy bagarián levő aranyos ezüst csattal kapcsolták össze. A lódingszíj, mit a nyakba vetve hordtak, s a lóding szorítója, skófiummal vagy arany, ezüst fonállal volt kivarrva, «némelykor majcz volt az szíj helyett» — írja Apor, vagyis bőralapra fektetett hímes szalagból pártaövformán készítették; Apor Péter korában három-négy rend zsinórt is használtak szíj helyett nyakbavetőnek, ilyenkor a zsinór ezüst sipban végződő aranyos ezüst gombfélével volt ellátva. Lódingot Apor szerint az előkelőbbek is viseltek. A xvII. század első tizedeiben kezdődött a használata, így p. Berényi András hagyatékában 1633-ban följegyeztek egy «lengyel lódingot. A zászló a legkülönbözőbb színű kelméből készült ; a mai piros-fehér-zöld színü nemzeti zászlónak azonban ezen időszakban semmi nyoma sincs, — a középkorban oly nagy jelentőségű ország zászlaja is, mióta János kiralylyal meghalt utolsó nemzeti királyunk, csak a koronázáskor volt használatban s p. II. Ferdinánd 1618-ki megkoronáztatása alkalmával a fraknói várban őrzött eredeti szerint aranyos lángnyelvekkel borított kék selyemből készült, rajta a magyar czímerrel (Szendrei J. Hadt. Eml. 6858.). Minden lovas és gyalogezrednek, meg századnak volt külön zászlaja; az utóbbiak egyszerű fecskefarkú csikos tafotából vagy bagaziából készült s századonként más-más színű lobogók voltak s a lovasságnál standdr-nak hívták, mig az ezred-zászló virágos vagy habos selyemből készült, diszitve nehéz arany rojtokkal, arany himzésű vagy nyomatú verses föliratokkal, országos vagy családi czímerekkel, Magyarország védasszonyával, a fölfeszített Jézussal sat. Az erdélyi fejedelmek ezredzászlói többnyire vörös színüek voltak ; II. Rakéczi Ferencez ezredeié pedig fehérek, nemes testérségéé kék szintiek. A zászlók egyik nemét képezték a temetési zászlók, melyek annál diszesebbek voltak, minél eldkelőbb halott emlékére készültek: Egy más fajta zászló volt a kornéta, hihetőleg a nagy lovassági ezredzászló. A régi leltárakban többször emlegetett lófarkas boncsok vagy böncsök a töröktől elvett hadi zsákmányok közé tartozott. A hadi jelvények közé tartozott a dob, a lovasságnál üstalakú (58. 14.) s rézből készült, száldobnak alighanem a kétfenekű dobot hívták. A hadi hangszerek: a írombita és török síp vagy tárogató, mely különösen a kuruczkorban vergődött nagy hírre; régebben úgy látszik hosszabb volt (v. 6. 58. 13, 15.) A vadászkürt ökörszarvból készült, ezüstözve ; ilyet találunk Tomori Pál (1520) s Maghy Pal (1526) hagyatékában s nyilván az ilyet nevezi a Rákóczi-javak 1688-iki leltára «régi magyaros ktirt»-nek, tekintve, hogy a magyar kanász is ezt a kürtformát használja; ilyennel ábrázolja a Nadasdy-féle Mausoleum Lélt s ezért mondja az említett leltár ezt a kürtöt «Lehel herczegénekv s megkülönbözteti tőle a kisebb fajta, kevésbbé görbe, nyugotias jellegű «vadaszo kürtöt. A már föntebb leírt (147. lap; v. 6. 43. 13.) magyar nyereg mellett, melynek jellemzó idoma a XvII. században is megmaradt, a régi leltárak többféle nyerget említe225 Zászló. Kornéta. Boncsok. Dob. Trombita. Tárogató. Kürt. Nyereg.
