OCR
Tarsoly. Dakos. Kopja. Landsa. os AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. ellátva. Szablyát, pallost és hegyestort az itt tárgyalt két század alatt csak a penge különböztetett meg egymástól. A szablya görbe s egyélü volt, a pallos egyenes és Ny a xvil. század második felében azonban s a kuruczoknal az egyélü pallosok is eléfordulnak, a hegyest6r pedig, melyet a jobboldalon a nyereg alatt viseltek a huszárok (58. 2. 18.), igen hosszu, keskeny s három vagy négyélü. A kardvasat a XVI. erases főleg az olasz városokban, Genuaban, Velenczében készítették, ezeket nevezték őseink balkáni szláv-török néven fringidnak, a mi annyit jelent: franko, «frengi» vas, a nev legelőbb a xvi. század hatvanas éveiben készült olasz kardpengéken fordul elő francia) , «frangiay alakban s 1600 körüli leltáraink nem csak a szablya, hanem a pallospengét is fringiának írják, pl. gr. Thurzó György kincseinek 1612-ki leltárában olvasható egy hosszú pallosról, hogy «fringia az vasas. A XVII században az olasz pengék helyett a solingeniek terjedtek el. Ezek mellett igen sok volt a keleti penge, melyek közt a damaszkusiak vagy dömöczkiek voltak a legértékesebbek. Hazánkban is több helyen készítettek kardvasat, legtöbbet tudunk a csetneki pengékről.2? A kard vagy az osról cstingétt le (XXIV. 12. XXV. 5.), vagy nyakba vető szijrol (NO SOQ SZOKOT 28) mely az öyhoz hasonlóan az előkelőknél skófiummal, arany, ezüst és selyemhimmel volt kivarrva. A nyakbavető a XVI. században volt divatban, aztán egy századig kiment a közhasználatból s csak 1700-felé kezdték ismét fölkapni. A kardhoz tartozott a farsoly vagy tassoly, mely tulajdonkép pénztartó táska volt, így fordul elő pl. 1529-ben Maghy Pál ingóságai közt s az maradt később is, csakhogy összekötötték a karddal. A tarsolyos szablya legelső fölemlítését 1607-ben Tatay István hagyatékának leltárában találom. A kuruczkorban a kard mellől elmaradhatlan a tarsoly (XXX. 6, 8. XXXI. 5., 9.), de akkor még nem eresztették annyira alá, hogy az alsó lábszárt verte, mint a mult század dereka felé, hanem csak a csipő alatt a czombszárig. A kuruczkori tarsoly, mint felsőszudi Duló Ádám 1704-ki levelében olvassuk, hátul már levéltartóval is el volt látva. A főbb tisztek tarsolya rendesen vörös vagy kék karmazsin bőrből készült, belül vászonnal, gyolcscsal bélelve, födele pedig finomabb kelméből, selyemposztóból stb. s ki volt varrva skófiummal, födele kiczifrázva aranysujtással. A kardfélék egyéb nemei: a hansár vagy jancsar kés, mely 1561-től kezdve igen gyakran előfordul a magyar urak fegyvereinek leltárában. A markolat részint ezüst, részint pedig csont vagy mint a zaberdini Horváth-testvérek 1579-ki osztalylevele mondja: «tetem» volt. A xvil. század. vége felé jön elő az a rövid négy élü pengéjű, s németes markolatu hegyes tőr, melyet egykoru levelek hol koszperdnek, hol pecztergének írnak. A xvi. században a nyugoti tőrkardok (Degen) dákos néven fordulnak elő. A lobogés kopja a huszátságnak volt a fegyvere (56. 11. 58. 1. 2. 9.); a XVI. században még általános volt, a xvil. század első felében azonban lassanként kiment a használatból. A kopja lobogója rendesen piros és fehér, vagy piros és zöld szinű volt,