Stranica 325 [325]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 167 könnyü vasinggel, mely fölé mentét öltöttek (XXV. 2. 63. 4.), a huszárság a XvI. század vége felé nem is hordott egyéb vértezetet, mint sisakot és vasinget (58. 2.), melyet ezen okból huszáringnek is neveztek; a kurucz korban az előkelőbbek mellvasat hordtak (XXVIII. 6.) vagy pedig a félszázaddal előbb divatba jött s különösen a lengyeleknél nagyon elterjedt halhajas pikkelyes karaczél vagy kuraczéldolmányt. (XXVIII. 10. XXX. I.) A teknőalakú négyszögü huszdrpaizsok vagy kotorgárdok (56. 18, 24.) szintén eltünnek a xvi. század vége felé. A lőfegyverek fölöslegessé tették használatukat. A kerek ökölpaizst, a boldát, inkább csak disznek használták a főurak; ezeket főleg Olaszországban készítették érczből a xvi. század folyamán s a renaissance művészei rendesen öntött, vésett vagy vert művü csatajeleneteket ábrázoltak rajtuk. A kard alakjában is nagy változás történt. A nyugotias jellegü kétélü, egyenes, nagy kardokat, melyek a xvI. századtól kezdve kosaras markolattal voltak ellátva, nagyon hamar kiszorítják a keleti izlésben készült szablyák és pallosok, minők a Miksa-féle Weiszkunig tanusága szerint már a Jagellók alatt is nagyon el voltak terjedve. A xvi. században a magyar kard fejlődése egészen más irányt vett, mint a nyugoti kardoké. Legjellemzőbb volt a markolat formája, mely többféle változatban fordul elő, de mindegyiknél jellemző, hogy a markolatgomb, a mi a középkorban elmaradhatlan volt, egyiken sem fordul elő. Leggyakoribb volt az a forma, melynél a markolat szivalaku érczlappal ellátott fejben végződik (56. 13. 61. 3.), a xvi. század régebbi szakában hosszu, a század vége felé s a xvil. század első felében rövid keresztvassal. A xvi. században ennél a változatnál a markolatfej igen gyakran lánczczal volt összekötve a keresztvassal. (5 1. 2., 4. 56. 13.) A másik változatnál a markolatfej kissé előrekonyult (56. 21. 61. 2I.), rendesen a keleti (perzsa) eredetü kardoknál található ez a forma s gömbben végződő rövid, egyenes vagy lefelé hajló sárkányfejü keresztvassal van ellátva. A harmadik változatnál a markolat madárfej alaku (61. 2.), a keresztvas pedig lefelé hajlik s a sárkányfej lombozattá van elstilizálva. Már a Jagellók alatt előfordul ez a változat, később a lengyel karabeláknak lett a tipikus formája; ebből a xvir. század második felében fejlődött egy magyaros változat, melynél a madárfej már csak nagy körvonalakban van feltüntetve s a keresztvas egyenes és rövid. (XX. 3. XXVIII. ro.) Egy másik változatnál, a XVI. század dereka táján, a régi m alaku keresztvasnak találjuk egy módosulását (XXI. 1. 54. 8. 56. 15.), mig az olaszos izlésű lehajló keresztvas félkengyeles kézmentővel (56. 22.) a XVI. század vége felé fordul elő; ebből a xvi. században a keresztvas lefelé hajló részei, mint fölöslegesek elmaradtak, csupán a fölfelé álló kézmentő maradt meg (65. 2. XXXI. 6., 9.); a kézmentőt később, a xvi. század második felében meghosszabbítottak s felső részén összekötötték a markolatfejjel (61. 13., 18. XXX. 8. XXXI. 7. 8.), de még a kuruczok alatt is nagyon el volt terjedve a föntebbi változat, míg az utóbbi a Mária Terézia korabeli kardoknak lett a főtipusa, csakhogy emezeknek a pengéje Szűz Máriás volt, a kuruczkori csetneki fringiáké pedig nappal, félholddal és csillagokkal volt Paizs. Kard. Szablya. Pallos. Hegyes tőr. Fringia.
