Stranica 323 [323]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 165 bagaria bőrből volt készítve és szironynyal, selyemmel s ezüst fonállal kivarrt majczos szíjjal kötötték fel. ; Csizmával, saruval járt a sarkantyú, melyet a xvi. században még felkötve hordtak — az előkelők természetesen ékkövekkel kirakva, aranyos ezüstből s aranyos, ezüstös majczczal vagy szíjjal s csak a xvii. század folyamán kezdték fölszegezmi. A sarkantyú a xvi. század első negyedétőljkezdve fokozatosan kisebbedett, a széles lemezüek (56. 10.) a Xvi. század utolsó negyedében mentek ki a divatból. (V. ö. 53. 1.). A xvi. században csillagos, a xvil. században pedig csipkés tarajjal volt ellátva, a pengős sarkantyúk legelőbb a kuruczkorban tünnek föl. (XXXI. 8.) Bocskay István 1595-ki végrendelete «yeréborru sarkantyúv-ról tesz említést. A sarkantyú rudja a xvi. században rézsutosan állt fölfelé s az u. n. renaissance formánál közepe táján könyökszerűleg volt megtörve, a mely idom a xvi. század vége felé n alakba ment át. A süveg általános neve volt a fövegnek, akármilyen anyagból készült is, akár szőrből és nemezből, akár kelméből, bársonyból, selyemből, posztóból, akár pedig vadbőrből, nyusztból, vadmacskából vagy petymegből, közönséges s aztán fekete és fehér rókából, farkasból meg báránybőrből, mig kalap alatt csak a könnyebbfajta s azért inkább csak nyáron hordott szőr föveget értették, a mi különben úgy a XvI., mint a XvII. században eléggé el volt terjedve. A hasonló anyagból készült könnyű nyári süvegtől főleg a karimája különböztette meg a kalapot; a süveg karimája a keleti népek évezredes szokása szerint fel volt hajtva úgy, hogy az arczot alig védte a nap sugarai ellen, mig a kalap vagy esak elél vagy k6résk6riil el volt latva kiálló peremmel. (V. 6. 49. 1. 54. 8. XXIl. 5. XXX. 1.) Ritkábban jön elő a kalpag név. Berényi György ingosagainak 1656-ki leltára német kalpagról beszél, maga az elnevezés ugyan törökös, vagy legalább is keleti és délszlávos jellegű fövegre utal s nyilván kelméből készült könnyebb fajta alacsony süveget értettek alatta, melynek karimája oldalt jobbról is, balról is fel volt hasítva (XVIII. 11. 51. 2.) úgy, hogy tetszés szerint akár elől, akár hátul le lehetett hajtani. Báthory István lengyel király kortársainál Erdélyben, Felső-Magyarországban és Lengyelországban az a kalpagforma volt nagyon elterjedve, melynek széle elől volt ernyőszerüleg lehajtva s hogy keményebben álljon, talán bőrt is varrtak alája. (XVIII. 9. 10. 59. 3.) Ennek lehetett egyik változata az 1595-ben említett árnyéksüveg, a mely tehát nyilván ernyővel volt ellátva. A spanyolos bretra (biretum, barette) a xvi. század vége felé említtetik. A szórből, kelméből készült kalapok, kalpagok és stivegek divatja a xvi. századra esik, mig a xvil. században inkább a prémes lengyel és kozák süvegeket kedvelték. Ezek közt a pompára valót nyusztos süvegnek nevezték, mely — mint Apor Péter után említettük — egy, két, három vagy négy sor nyusztfarkkal volt körülprémezve. A prémes süvegek teteje bársonyból vagy posztóból készült s vége többé-kevésbbé lefelé konyult. A tulajdonképeni magyar süveg alatt — úgy látszik — nem értettek prémes süveget, rendesen fekete selyemből készült, az egyszerübb pedig fekete nemezből s a xvi. században s a xvil. század első felében Sarkantyú. Süveg. Kalap. Kalpag. Bretra. Csákós süveg.
