Stranica 317 [317]
OCR
AZ ÚJKORI MAGYAR VISELET. 159 szerint a nő vitt hozományba férjének, igy p. Horváth Ilona nászruhái közé 1561-ben 40 darab férfi ing tartozott. A magyar ing, mint Kemény János mondja önéletirásában, bő ujju s rövid dereku volt, mig az akkori németek szűk ujju hosszu inget viseltek. Volt alsó és felső ing vagy felimeg. Az utóbbit régebben a pánczél alatt hordták s azért pánczélingnek is nevezték ; a xvII. század derekától kezdve, mint említettük, már csak az ifju legényeknek volt a viselete s ujja, melle és galléra gazdagon ki volt varrva. Az ing fölé a dolmányt öltötték. A mai mellénynek megfelelő ruhadarab nem volt meg a XVI—XVII. században, csupán a XVII. század vége felé, midőn a mentét már csak panyókára vetve kezdték hordani, találunk olyan nyomokat, melyek arra mutatnak, hogy hidegben a dolmány alatt valami ujjatlan melltakarófélét is használtak. Ilyen volt p. II. Apaffy Mihály ruhái közt 1682-ben egy zöld s egy testszinű tafotából készült s nyesttel bélelt mellrevaló s ilyen lehetett Thökölynek vörös kamukából készült, dolmány alá való kis mentéje is. A dolmány derékba vágott s testhez simuló szabású volt. Hossza időnkint különbözött, de mindig volt köztük hosszu és kurta dolmány; a XvI. században, mint láttuk, a rövidebb fajta is térdig ért, a hosszabb fajta pedig a bokát verte, mig a. XvII. században a leghosszabb sem ért tovább a térdnél, a legszokottabb forma pedig az volt, mely a czombig nyult le, mignem a xvII. század vége felé az egészen rövid, de mégis a csipőn alul érő dolmányok jöttek divatba, melyek Thököly ruháinak jegyzékében kurtánka név alatt fordulnak elő. Minél rövidebb lett a dolmány, annál testhez állóbb volt. A rézsutos vágású dolmányok, minőket használtak a középkorban a kunok és tatárok, teljesen eltüntek, a XxvI.—xvIIi. században valamennyi dolmányváltozatnál egyenes vágást találunk, mely a mell közepén ment végig s csak a xvil. század derekától kezdve történt annyi változás, hogy a derékon alóli rész rézsutos vágású volt, úgy hogy a két szárny egymást takarta, ez volt a már többször említett csákóra vágott dolmány. Ujja hosszú volt s az egész kart betakarta a kéztéig, sé6t a xvi. szazad els6é felében a kézfej egy részét is; későbbi ezt a kéztétél tölcsérszerüleg bővülő részt visszahajtottak, a xvil. században pedig a hajtdkanak csak a felső részét hagyták meg, a tenyér felől eső részt levágták s ezt nevezték, mint Apor Pétertől tudjuk, kutyafülnek, volt azonban hasított ujjú vagy ujj nélküli dolmány is mely még a xv. századbeli viseletből jött át; ez különösen a horvátoknál maradt fenn s azért horvát dolmánynak is nevezték, más néven pedig fosztany vagy foszlány dolmánynak, a mi alatt különben a középkorban nem valami külön ruhaformát, hanem kelmét értettek. Szintén hasított ujjú volt, mint egykorú képeken látjuk, a török dolmany, mely Berényi György ingóságainak 1661-iki jegyzékében fordul elő, meg a jancsár dolmány, csakhogy hosszabb amannál; ezeknek igazi divatja a xvi. század második felére esik, a mikor nálunk is szokásba jött a hosszú dolmány szárnyait az övbe fűzni. Volt téli és nyári dolmány. Amazt nehezebb selyem-, bársony- vagy posztókelméből készítették s kivétel nélkül bélelték szintén kelmével, de más színre; a nyári dolmány Dolmány.
