Stranica 302 [302]
OCR
Bau A KOZEPKORI MAGYAR VISELET. A szablya csak a xv. század második felében kezdte mindinkább kiszorítani az egyenes kardot; a Weisskunigban és Triumphzugban már csaknem kivétel nélkül szablyával találjuk ábrázolva a magyarokat (47. 4, 6. 48. 1, 5, 7.)]. A székelyföldi falfestményeken (30. 1 — 31. 1.) még csak a kunoknak a fegyvere s a mennyit ezen időbeli formájáról megállapíthatunk, annyi, hogy a penge rövid volt s a vége felé kiugró pengehat még nem volt jellemző sajátsága a szablyának. A Xv. század első felében használatos szablya idoma nagyon jól kivehető a mohorai Vidffy család 1418-iki czímeres leveléből (36. 4.), a mely rövid, egyenes markolattal, széles lemezü, egyenes, rövid keresztvassal s csak a vége felé görbülő rövid pengével ábrázolja a szablyát. Egészben véve megfelelt ennek a szablya formának az ezredéves kiállításon bemutatott gr. Wilczekféle szablya (36. 5.), melynek egész hossza 65 cm., ebből a penge 54 cm. A kiugrással ellátott pengehát a xv. század közepe felé kezd feltünni, ilyen szablyával van abrazolva a bécsi egyetem magyar tanulóinak anyakényvében a Sz. Lászlóval küzdő kun (32. 1.) s ettől kezdve majdnem kétszazadig jellemző sajátsága a magyar szablyának. A xv. század második felében úgy a penge, mint a markolat meghosszabbodott; az ezen időbeli szablyák hossza 106—108 cm. közt váltakozik, melyből 18—20 cm. esik a markolatra; a keresztvas, mint az egyenes kardoknál wa alaku s a markolatgomb is ezekéhez hasonlóan lapos csonka négyszög, közepén kidudorodással. (42. 18—20.) Ez a szablyaforma a Dselalszádeféle török krónika szerint egész a mohácsi vészig, sót tán még azontul is használatban volt. A keleties jellegű szablyak a xv. század vége felé tünnek föl; a Weisskunig rendesen ilyen szablyával ábrázolja a magyarokat, melynek jellemző sajátsága a madárfej alakban végződő markolat, a két ágra osztott s lefelé hajló keresztvas. (43. 2. — XVII. 9.) Égy más változatot tüntet föl a bécsi udvari gyüjtemény egy még gothikus izlésü virágleveles párkányzattal és magyar vitézzel (45. 5.) diszitett magyar szablyája (43. 11.), melynek kissé ferdén álló markolata a honfoglaláskori szablyakra emlékeztet, széles és rövid kerésztvasa közepén rhombusidomba megy át, két ága a vége felé kiszélesedik és szintén rhombus alakot képez. Ilyenforma szablyával van ábrázolva Sz. László is II. Ulászló tallérján (44. 8.) s a Weisskunigban a pozsonyi béketargyalason részt vett egyik magyar főur (47. 6.) A kard mellett a zórnek is különböző neme volt elterjedve. A székely falfestményeken Sz. Lászlót rendesen keresztvas nélküli rövid, egyenes tőrrel talaljuk (31. 1.) kardhosszaságu, vagy még hosszabb volt, csakhogy keskeny pengéjü a hegyes tór, melynek neve már a Zsigmondkori szójegyzékekben előfordul s a xvi—xvul. században elmaradhatlan fegyvere a huszárságnak; ujabb iróink németesen pánczélszúrónak is szokták nevezni. Ugyanazon szójegyzékek említik még a kétélü tört (bipennis), mely szintén az egyenes kardokhoz hasonlított, de a penge rövid volt s a hegyes törtől abban különbözött, hogy a tövénél szélesebb volt, mint ez. (V. ö. XV. 9.) Viszont a széles tér 9.) széles
