Stranica 301 [301]
OCR
A, KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. ay) ellátott koronghoz erősített; ennek magyar neve talán «kakas» volt, a mit később a puskara vittek át, a németek s franczidk «nuss»-nak, «noix»-nak vagyis «did»-nak nevezték, a mely névnek azonban nálunk semmi nyomát sem találom. A korongalakt kakas az agy belsőrészében egy emelty erü ravaszszal volt kapcsolatban, melynek az agy alsó felén kiálló végével a felajzott íjjat elpattintották. A számszeríjjnál használt nyilvessző négyélü nehéz vashegygyel volt ellátva (43. 8.), vadászatnál nagy vadra, zergére a villaalakú nyilhegyet is használták (28. 21. v. 6. 43. 12, b.); a rövid nyilvessző puha fából készült s alsó végén kétfelöl vékony fakéregből álló szárnynyal volt ellátva. A járomalakú régi kézijak helyett a kétféle fából készült vagy csonttal bélelt s a fa hajlatával ellenkező irányban görbített török íjjak a xv. századtól kezdve mindinkább elterjedtek (45. 2 — 47. 5.); a tegezt és puzdrat most is az ővre erősítve jobboldalt s nem a hátukon hordtak.@> A puskát Mátyás király serege kezdte használni. A török elleni hadi fölszerelésének egykorú német jegyzéke a különböző fajta ágyúkon kivül két ezer kézi puskát (Handtpuchse) és három ezer szakálas puskát (Hackenpuchse) említ. A kézi puska (scopitus) Boeheim szerint arasznyi hosszuságu csőből állt, mely hátul rudban folytatódott s gyürüben végződött; az olaszoknál a könnyü lovasság 1460 körül kezdte használni, nyakbavetett szijon hordta s lövéskor bal kézzel tartva egy a nyereg előkápájára erősített villára helyezte és kanóczczal sütötte el. Mivel azonban ilyen módon a puska erősen rugott, hogy azt ellensulyozzák, a cső nyilása alatt a puskát erős kampóval látták el, a miről az ilyen puskákat őseink «szakalas»-nak, a németek «Hakenbtichse»-nek nevezték el s az volt a rendeltetése, hogy lövés alkalmával a falra vagy fatörzsre fek yal ellatni. Nálunk a tetett puska rugását feltartsa. 1470 körül kezdték a puskát faág puska legrégibb ábrázolását Kánthor B. 1509-ki czimeres levelében (44. 2.) találjuk. (°°) A kard a xv. század első felében hosszu, egyenes és kétélű volt, mint a nyugoti népeknél, két kézre való egyenes és hosszu markolattal, mely rendesen korongidomu vagy pedig közepén csonka kúpalaku kidudorodással ellátott kerek gombban végződött. (36. 2.) Ilyet találunk a datált emlékek közt a Szlopnay család 1432-ki czímeres levelében (32. 11.), minden ilynemü magyar emlék közt pedig legérdekesebb az a minden valószínüség szerint hazánkban készült sodronyzománczos, pirosbársony hüvelyü és lapos kristálygombban végződő kard (36. 1.), melyet Zsigmond király ajándékozott Harczias Fridrik meisseni őrgrófnak, midőn 1425 aug. 1. Budán választófejedelmi rangra emelte. A keresztvas többnyire egyenes volt, de már a lefelé görbülő formák is kezdenek feltünni a xv. század első felében (36. 2.), mig Mátyás korától kezdve az w "alaku keresztvassal ellátott kardok voltak leginkább használatban (42. 15, 17.), mig a markolatgomb vágott végü lapos négyszög, közepén kidudorodassal ellátva. (36. 3. 42. 15, 17.) A xv. szazad vége felé s a XVI. század elején a gerezdelt gémb-, tojasdadvagy körte alaku markolatgombok voltak a legdivatosabbak. (40. 7.) A puska. Hegyes, k. és széles tőr. ű
