Stranica 293 [293]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 13 sa Nadasdy-féle Mausoleumban Hunyady Janoson kivül Kadicsa, Keme, Kund, Lél, Ors vezéreket s III. Béla királyt, a Weisskunigban a pozsonyi tanácskozás jeleneténél egyik magyar féurat (47. 6.) sat. A hajat hosszura növelték s hullamosan leomló fürtökbem verte a vállat (XIIL 1, 4, 5. XIV. 1, 3, 7, 8, 13.), eléfordul a simara fésült hosszú haj is (34. 5.); a xv. század dereka felé a rövidre vágott haj is divatba jött, ilyenek a győri antiphonale alakjai (38. 4.) Hunyady János is rövidre vágott hajat viselt (XIV. 10.); a renaissancekori divatnak megfelelő lefésült, s alján egyenesre vagott hosszu haj (45. 1, 3, 5., +7. 2., 48. 3, 6.) a xv. század második felében s a XVI. század elején volt divatban.(97) A noi viseletre a xv. század első feléből csak a székelyföldi falfestmények hozhatók föl. Ezek közt a fülein, bögözin és killyénin (31. 2.) még mindig előfordul az a csupán derékig érő, elől félköralakban vágott nyilásu, szegélyzetén prémezett szük felöltő, mely a XIV. század második felében divatba jött franczia «surcot»-nak felel meg s nálunk a xv. század derekáig fenmaradt. E képeken a surcot alatti szoknya mély kivágásu, úgy hogy a mellet és a vállat szabadon hagyta, ellenben az 1419-ki derzsi falfestményen (31. 1.) a szoknya egész a nyakig ér, derékon fölül szorosan hozzasimul a testhez, sőt a csipő fölötti rész külön szabásu, vágott derékkal van ellátva s a szoknya alsó része ránczokban foly alá. A szoknya ezen időben Európaszerte hosszú volt, úgy hogy csak a lábújj látszott ki. Ujja a kézfejig ért és szük volt, néha a kézfejet is félig eltakarta s az alsókar, mint a homoród-szentmártoni Margit-legenda képén látható (30. 3.), sürü gombsorral volt ellátva. Az aacheni mag rar ándokok képén (24. 2., 3). a szoknya vagy rokolya felső része szintén testhez álló, újja azonban bő, egyik nőnél nyakig ér, másiknál mérsékelt kivágású; a ruhaújj széles prémmel van szegélyezve, úgy szintén egyiknél a szoknya alja is, a mit a másik nőnél zsinórzat helyettesít. A rokolya és szoknya vagyis a régi felső és alsó tunika együttes használatát a vajdahunyadi freskókon látjuk (39. 1, 3.), melyek egy férjes nő és egy hajadon viseletét tüntetik föl. A kivágott ruha, mely nyugoton folyton divatban volt, egyiknél sem fordul elő, sőt a szoknya egész az állig érő felálló nyakkal van ellátva; a felső szoknya vagy a rokolya vágott nyaku, csak a vállig ér, úgy hogy a szoknya nyaka kilátszik alóla, úgy szintén a fönt igen bő, alant szük és kézelővel összefogott szoknyaújj is a lebernyeges hasított rokolyaújj alól, mely a hajadonnál lecsüng, a férjes nőnél pedig, hol a rokolyaújj csak könyökig ér, a csipkézetes szélü hasíték szemben álló csücskéi öszsze vannak foglalva a bő szoknyaújj fölött. Ezen utóbbi ruhaújj forma a xv. század második felében nagyon divatos volt s különféle változatban fordul elő; ha a lebernyeges újj széle egyenes vágásu volt s nem csipkézett, három-négy helyen szalaggal fűzték össze és a bő ingvállújjat leszorították, úgy hogy ez három-négy rend buggyot vetett. (40. 6.) Beatrix, midőn 1476-ban magyar királynévá koronázták, mint az egykorú Eschenloer Péter írja, olasz divat szerint kivágott újjú vörösbársony ruhát viselt; Női viselet. Szoknya. Rokolya.
