Stranica 287 [287]
OCR
A (KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 129 csikos ruhát jelentő «polimitay szóval vesznek egynek, a magyar elnevezésnek tehát nyilván az a magyarázata, hogy nem maga a szövet volt már eredetileg is tarka vagy csikos, hanem más szövetből szabták ki az egyik szinü ruharészeket, megint másból a másik szinüeket, a mely eljárás különösen a csikos felöltőnél nagyon is érthetővé teszi a «metélt ruha» elnevezést. Ezek a felöltők az Anjoukoriakhoz hasonlóan testhez állók és rövidek voltak s a czombnál lejebb sohsem értek. 9? A xv. század második felében is divatozott egy testhez álló, vágott dereku s legfolebb a czombig érő rövid felöltő. Elől a két szárnya oly keskeny volt, hogy nem ért össze, hanem zsinórral, szalaggal fűzték össze; ilyen p. az aacheni magyar ifju rövid kabátja (34. 1.). Mátyás uralkodásának vége felé bővebb lett, úgy, hogy össze lehetett kapcsolni, mint Thuróczi krónikájának képeiből látjuk (XVII. 4.), egyébként pedig megmaradt régebbi, formája. Jellemző még az alján, oldalt alkalmazott háromszög alaku kivágás, amit Sz. Imre csiksomlyói oltárképén is latunk. 9) A xv. század dereka felé találjuk azokat a kivágott nyaku, buggyos újju, czombig érő s alul szegélyezett bő felöltőket, melyek az olaszoknál divatozó «tabarro»-nak felelnek meg s mint tudjuk, őseinknél fabirruha néven voltak ismeretesek. Ezek még mindig a régi tunika módjára készültek s alakjukra nézve nagyon jellemző az öv alatt mereven szétálló, sürű ránczokat vető aljuk. A németeknél, kik «tappert»-nek nevezték, jóval hosszabb ez a felöltőnem, mint nálunk, hol az olaszos forma terjedt el; Froissard krónikájának boroszlói példányában, mely 1468 körül Merész Károly burgundi herczeg számára készült, a Valois Lajos kikosaraztatásának és Zsigmond király esküvőjének jeleneténél ilyen olaszos divatú, rövid tabirruhás alakokat találunk (35. 8.); hasonló formájú, virágos szövetből készült felöltőt visel a magyar király étekfogójának jelzett s a bécsi udvari könyvtár birtokában levő xv. századbeli kártya egyik alakja (38. 2.); mindegyiknél fontosabb bizonyíték azonban Magyarországban divatozó formájára nézve a háromszékmegyei killyéni falfestmény, mely Szent Lászlót ugyanebben a tunikaszerű, szétálló aljú tabirruhában ábrázolja (31. 2.); ez utóbbinál a szövet mustrája is figyelemre mméllró, 6) A lábravaló most is, mint az Anjouk korában, szük nadrágból vagy harisnyából állt, gatya csak a kunokat ábrázoló képeken fordul elő, mint a háromszékmegyei killyéni falfestményen (32. 2.) s a bécsi egyetem magyar tanulóinak régi anyakönyvében, a «Liber Nationis Hungaricee»-ben levő s Sz. Lászlónak a kunnal való birkózását ábrázoló miniature-ön (32. 1.); ez utóbbi 1453 körül készült, ezen évvel kezdődik ugyanis az anyakönyv s ugyanezen időtájból való a killyéni falfestmény is. A harisnya két szára a nyugoti népeknél még most is rendszerint külön darabból állt, csak ha finomabb anyagból készült, akkor varrták össze fönt a két szárat s elől gombbal, meg szalaggal kötötték az inghez vagy kabáthoz. Nincsenek rá egyenes adataink — a képekből egyáltalában nem vehető ki — hogy tökéletesen ilyen volt-e a xv. századbeli Nemes-Nagy : Magyar viselet. 17 Tabirruha. Nadrág.
