Stranica 275 [275]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 117 (26. 15, 18.), hogy ez a forma mindjárt a xiv. század kezdetén föllépett nálunk s eleinte régi magyar szokás szerint pavatollbokrétaval volt ellátva, de csakhamar elterjed a czímernek (francz. cimier, ném. Zimier) nevezett sisakdiszités, «crista» is, mely a sisak tetejére erősített, fából faragott vagy bőrből készült és kifestett figurális jelvényből, rendesen valamely állatalakból, sasszárnyból, szarvból állt, különösen alkalmazták pedig a család jelvényét, melyet aztán innen neveztek el később «czimer»-nek. A kigyósi csaton két szarvasagancs a sisakczímer (22. 8.), a Piaszt-ház sziléziai ágából származott Oppelni László nádor 1370-ki pecsétjén pedig a Piaszt-ház czímerét, a fehér sast találjuk sisakdisznek. (27. 15.) Több emlékből ismerjük Nagy Lajos király sisakczímerét, mely három strucztollal díszített koronás sisakból kiemelkedő és szájában patkót tartó hosszú nyakú struczfejből allt; a sisak hátsó részét a sisak csúcsához erősített és orjegynek nevezett lepedő takarta. (26. 2, 27. 7.) Mennyire ismeretes volt a külföldiek előtt is Nagy Lajosnak ezen sisakczímere, arra felhozzuk Suchenwirt Péter német versirót, ki szintén ilyennek írja le. Leírása szerint a sisak gazdagon volt aranyozva s a korona ékkövekkel díszítve, a strucz nyaka hermelinnel volt szegélyezve, két szeme két rubinból, orra és a szájában tartott patkó aranyból volt. A Képes Krónika egy izben a havaselvi hadjáratnál, Róbert Károlyt is ilyen sisakkal ábrázolja, neki azonban nem ez, hanem a lehajtott karimájú vaskalap volt a kedvelt sisakformája, a Képes Krónika legalább rendszerint ezzel szokta őt feltüntetni. (25. 4. — 26. 14.) Nyugoti szokás szerint többnyire csak az uralkodók viselték s azért nalunk, hol a királyi házbeli herczegeknek sora Nagy Lajos öcscsével, Istvánnal megszakadt, nem terjedt el. Annál nagyobb divatba jött a sisaknak egy könnyebb neme, melyet főkötőhöz hasonló alakjáról a németek «beckenhtbe»-nek, «pickelhaube»nak, őseink pedig németesen pikonhognak neveztek. (26. 17.) Nagy Lajos udvari vitézei a Képes Krónika czímképén az olasz «celatay-hoz hasonlóan elől levélalakú érezczimerrel díszített pikonhógot viseltek (IX. A. 5—6.) s ugyancsak a Képes Krónika tanuskodik arról, hogy alig tünt fel nyugoton a föl s alá csapodó arczvédő vas, régi nevén lélekező, nálunk is csakhamar alkalmazni kezdték (IX. A. 7.), habár valami nagyon nálunk soha sem terjedt el, a székelyföldi falfestmények pikonhogjai a xiv. század végén s a Xv. század elején arczvédő nélküliek (30. 1—2. 31. 2.), holott nyugoton a xvisierv-nek, chundsgugel»-nek nevezett vasálarcz mind tökéletesebb kifejlődése épen ezen időtájban történt. A nemzet zöme, mely a nehéz fegyverzethez soha sem tudott hozzászokni, megmaradt a régi könnyű sisak mellett, mely sodronyból font vassapkából állt (22. 8.) s legfölebb alacsony teteje készült vaslemezből.779 A paizs a xiv. században Európaszerte átalakult s a korábbi háromszögű paizsokat más formák váltják föl. Nálunk legáltalánosabb volt az a fönt szélesebb, alul keskenyebb nmégyszöghöz közeledő forma, melyet alakjáról a latin-olasz «quadrigale» után kotorgálnak, kotorgárdnak neveztek. Ez a változat könnyű lovagpaizs volt, teknőalakuan volt meghajtva s a felső jobb széle bevágással ellátva a lándsa megtámasztására. (25. Paizs.
