Stranica 244 [244]
OCR
Fényüzés az Diszítésmód. a A KOZEPKORI MAGYAR VISELET. ha nem is épen a honfoglalas Itozatos jeleneteket tünalakok, aztán oroszHa talán nem is (16. t. 1.), mely kétségkívül az Arpadkorszak legelejérdl, korából való. A rajta levő domborműves faragványok igen vá tetnek föl; vannak rajta harczoló, vadászó, zenélő és gimnasztikáló lánok, sasok, különböző csodaállatok, mint griffek és kentaurok. egyenesen keletről, mindenesetre Byzanczból s nem nyugotról került hozzánk. A fényüzést, ragyogó pompát árpádkori őseink ép úgy kedvelték, mint a hogy ismeretesek voltak arról ivadékaik is. Ruházatuk, mint a pécsi domborművek (19. 3—5, 17, 20— 26) vagy II. Endre cividalei képe (VI. 13.) tanusítják, pazarul el volt látva gyöngyökkel, ékkövekkel s mint a Reimchronikból már tudjuk, hajukba és szakálukba is gyöngyöket, ékköveket fontak. A királyok, sőt előkelőbb urak halántékáról byzanczi szokás szerint zsinórra fűzött gyöngyök, arany lánczocskák csungtek; így látjuk a koronán, így mondja IV. Béláról a Reimchronik s ezt látjuk a XII. századbeli Janus ispánnak a jászkunszolnok-megyei besenszögi határban lelt arany gyürüjén levő képén is. XIII. századbeli oklevelek szintén tesznek említést gyöngyökkel ékített ruhákról, így peldául a IV. Béla korabeli Bezter fia Demeter neje szól a végrendeletében gyöngyös főkötőjéről (vitta de gemmis) és gyöngyös és aranyos fátyoláról (populum quod fatyl vocatur de gemmis et auro) A ruhára, mint már említettük, a színhatás emelése végett a mell irányában, a nyaknál és a karokon más szinű szövetet varrtak fel; megvolt ez a szokás a byzancziaknál, bolgároknál és oroszoknál is; Boncz Ödön úgy vélekedik, hogy tulajdonképeni eredetét aligha Byzanczban, hanem a keleti népeknél kell keresni. A Aimzés, arany fonállal készült varrottas a középkor régebbi századaiban a byzancziak és arabok titka volt s a nyugotiak tőlük szerezték be a himzett selyem szöveteket. Később 125) különösen a benczés és cistercita kolostorokban foglalkoztak himzéssel. Nálunk mindjárt a x1. század elejéről maradtak emlékei; Sz. István a görög apáczák veszprémvölgyi zárdáját, mely mint Kálmán király megerősítő adomány-leveléből tudjuk, csaknem egy századig vagy talán tovább is működött, nyilván abból a czélbol állította föl, hogy az udvar és az előkelők ebbeli szükségleteit kielégítsék s midőn később III. Béla betelepitette a cistercitákat, valószínű, hogy a himzésben való jártasságukat is szem előtt tartotta. A görög apáczák munkálkodása nem is maradt eredmény nélkül. Ha nincs is rá egyenes adatunk, de kétséget sem szenved, hogy az ő közreműködésükkel készítette Gizela királyné a koronázási palástot szederjes-szinű byzanczi selyem-szövetből, gazdag aranyés selyemhimzéssel, valamint az ő munkájuk lehet az a bécsi kapuczinusok birtokában levő s kétségtelenül xI. századbeli dús arany himzésü selyem erszény és könnyü sapka is, melyet a hagyomány szintén Sz. István nevével hoz kapcsolatba. A benczések első kisérletei IZÉ tartozhatik a koronázási palástnak a pannonhalmi apátság tulajdonát képező régi meena fátyolszerü selyemszövetből; az újabb vizsgálatok szerint semmiesetre sem lehet mintája a koronázási palástnak, mint sok ideig hitték, hanem későbbi utánzása. Ha az itt említett emléktárgyakról bizonyos vagy legalább is valószinü, hogy gy leg alószinü, hos
