A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 71 hanem görög folirataikbol is kitünik, mint például Szent Péter képénél: OATIOC Il(ezpo) © ESSZÉ mcter: Minden körülményt fontolóra véve, a codex latinságát, görög művész által való festetését, a fejedelmi pár keleteurópai viseletét, az ajándékozó Sz. Erzsébet s a codexben említett Gertrud fejedelemnő és Egbert püspök személyiségét: lehetetlen más eredményre jutnunk, mint hogy a könyvet II. Endre neje, Gertrud készíttette (a másoló aztán lehetett trieri származásu pap), még pedig — úgy látszik — a bátyja, Egbert számára abból az alkalomból, midőn az utóbbi bambergi püspök lett, tehát 1202 körül. Erre az időpontra vall nem csak az, hogy a Sz. Péter előtt könyörgő fejedelmi alak (VII. 13), a kiben II. Endrét véljük, nem visel királyi koronát, hanem csak ékkövekkel diszített fejedelmi süveget, hanem az is, hogy Gertrud olyan nevü egyetlen fiáért (Péter) imádkozik, a kiről ismeretes forrásaink mit sem tudnak, a mi azonban egyáltalában nem zárja ki, hogy 1r99—1203 közt II. Endrének és Gertrudnak ne lett volna ilyen nevezetü gyermeke. Ha már most azt is számba veszszük, hogy Endre, a ki ekkor tótországi és dalmácziai herczeg volt, épen 1203-ban lázadt föl a bátyja, Imre ellen, hogy a magyar trónt Imre fia, a csecsemő III. László ellenében magának biztosítsa, nagyon is érthető lesz, hogy az uralomra vágyó Gertrud nem csak a fiáért, hanem a seregéért is imádkozik. Ez esetben a Sz. Péternek könyörgő fejedelmi pár feje fölött levő értelmetlen, kissé kopott s azonkivül esetleg már eredetileg is hanyagul készített föliratot is helyreállíthatjuk. JAIKIIC helyett talán OANAPIC = ho Andris olvasandó, IAPOIS